Kisléta község története

A Kisléta község helytörténetének 1969-1987 időszakára vonatkozó anyagokat keresgélve találtam meg a Kelet-Magyarország 1979.11.25. 276. számában Csikós Balázs újságíró által jegyzett „A tehenész aranya” című cikket. „A tehenész aranya” a Máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet kislétai állatgondozójának, VAS JÓZSEF-nek az Elnöki Tanács Munka Érdemrend aranyfokozat kitüntetését jelentette. Úgy érzem Vas József is Kisléta helytörténetének alakításában példa értékűen részt vett, megérdemli, hogy emlékezzünk rá, emlékét ápoljuk.

Talán még élnek Kislátán olyan emberek, akik gyerekkorukban a frissen fejt tejet a rocskából kapta, a kisborjú világra jötét, a családban lévő teheneket szekér vontatása érdekében járomba fogását, a takarmányozását, itatását, legeltetését, a falun végig menő csordát közvetlenül megtapasztalta. Vajon napjainkban van annyi szarvasmarha, tehén, borjú, hogy az óvodások, általános iskolások megismerhessék.

„A tehenész aranya”

— Vas József tehenész vagyok — mutatkozik be a szikár, közép magas ember. Az ötvenedik születésnapját jó hatévvel ezelőtt ünnepelte, a kézfogása azonban a sem hazudtolja meg nevét.

—Tizenhárom éves voltam, amikor apámmal már Kislétán, a Gencsy-birtokon dolgoztunk — sorolja életútját. Volt ideje megizmosodni. A szükség adta, hogy rajta kívül még hét testvére szintén serdülőkorban kezdte a nehéz munkát az uradalomban.

Kislétán 1949-ben Vas József is alapító tagja lett a termelőszövetkezetnek. Az alakulás után néhány hónapra megérkezett az első tíz tehén és öt darab üsző, aminek a gondozását ő vállalta. Azóta — 30 éve — a tehenészetben dolgozik.

— Sok mindenen mentünk keresztül, — emlékezik vissza a három évtizedre — 1967-ig kézzel fejtünk. A fejőshez erős kar kell, de én szerettem csinálni, meg egészségem is van hozzá. Eddig összesen hat napot voltam táppénzen.

Az utóbbi 12 évben már villanygép szívja ki a tejet, az itatóvizet sem karon kell már emelgetni. Sőt a nyáron, amikor Vas József a legelőre hajtja a teheneket, ott is villanypásztor segít az őrzésben. A tehenészet nehéz munkája mellett Vas József a közösség szolgálatából is jócskán vállal. A pártvezetőségben termelési felelős. A termelőszövetkezeti mozgalom nagy próbatételén él 1953- ban, majd 1956-ban szóval, tettel egyaránt védte a szövetkezeti vagyont. Majd nem másfél évtizeden át hordta a munkásőrfegyvert. Hosszú ideje tanácstag.

Körzetünkben az emberek húzódoztak a tanácstagságtól. Féltek az ott lakó cigányok problémáitól. Én elvállaltam, meg is választottak és jól kijövök velük. Azóta ők is új házba költöztek. Van közöttük nyugdíjas tsz-tag is.

Amíg Vas József a közösségért, a környezete változásáért dolgozott, ő és családja is más lett. Elvégezte a 8 általánost és volt három hónapos pártiskolán. Téli tanfolyamokon szakmailag állandóan képzi magát. Talán már leírni is közhelynek hat, hogy három szobás, összkomfortos lakásuk van. A községben három éve lett vezeték es víz. A fia vele dolgozik a tsz-ben, mint gépész szakmunkás, a felesége és két lánya Kislétán, egy lánya pedig Pesten egészségügyi dolgozó.

Amikor lapunk november 7-i számában megjelent a hír: az Elnöki Tanács Vas Józsefet, a Máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet állatgondozóját a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetésben részesítette, sokan csodálkoztak, egyszerű tsz-tag, és ilyen magas kitüntetést kapott? Fizikai dolgozó, de nem „ egyszerű ”, hanem nagyszerű termelőszövetkezeti tag. /Csikós Balázs/”

Kovács Éva újságíró „Barangolás LÉTAI SZINTEK” címmel a Kelet-Magyarország 1988.11.25.-én, az 55. számában Kisléta község, a kislétai emberek helyzetét mutatta be. A közöltek alapján úgy érzem érdemes az okkori Kislétára, a kislétai emberekre, mint Kisléta helytörténetére emlékezni, az akkori időszak emlékét ápolni. Köszönet Kovcs Éva újságírónak a munkájáért.

KISLÉTAI UTCARÉSZLET/ Kovács Éva felvétele/

„Barangolás: LÉTAI SZINTEK

Mondhat bárki' bármit, ez már a tavasz, — gondolom magamban, miközben koptatom a kilométereket. A Kislétára vezető kanyargós út mentén a száraz avar, a letört gallyak közül egyre több üdezöld fűfolt dugja ki a fejét. Reggelente ugyan még belepi a dér, pár órára eltakarja a hó, de ez már csak afféle játék. Március van, s a zöldülő árokparton még a felrebbenő fácánkakas is élénkebbnek tűnik.

A falu takaros portái előtt frissen gereblyézve az utca. Nem csodálkozom. Vidéken nőttem, így tudom: faluhelyen bizony még ma is maga szabta kötelessége mindenkinek, hogy rendbe rakja háza környékét. Nem jöhet úgy a vasárnap, nem érkezhet idegen, hogy a házak előtt, az udvarokon eldobált, odahagyott szemetet találjon és kapjon fel a szél.

A falu nevét jelző tábla után hatalmas park. Az egykori Gencsy kastély előtt évszázados fák hirdetik a múltat. Kisléta egykori földbirtokosa kedvenc időtöltésére, az agarász- és lóversenyre nem csak pénzt, de időt is jócskán áldozott. Külföldre is gyakran kiruccant, ha úgy hozta a kedve. Gencsy grófra persze csak a régi öregek emlékeznek, néha.

A falu másik híres lakójára, dr. Jósa István orvosra azonban annál gyakrabban gondol a falu apraja-nagyja. A főtéren álló általános iskola az egykori megyei főorvosról kapott nevet néhány évvel ezelőtt, lakóházán emléktábla hirdeti nevét. Dr. Jósa István Kislétáról irányította a megye egészségügyét, s itt írta azt a könyvecskét^ is, amelyben a bábaképzés fontosságáról, gyakorlati tudnivalóiról tudósította a szakmabelieket. „Kívánnám, hogy minden helységben oly személyeket választanának ezen tetemes bábái hivatalra, kikben az előszámlálandó tulajdonságok feltaláltatnának...” S hogy milyen bábaasszonyokra volt szükség az 1823-bán írott könyvecske szerint? Fiatalokra, olvasni tudókra, hiszen a „vénasszonyok a tanulásra buták ... akaratosok, megrögzött balítéletűek, erőtlenek, a sok terhes fáradsággal járó munkát nem győznék, a szolgálatból kidőlnek.”

Ha bába nem is, körzeti orvos, ápolónő és védőnő természetesen található a faluban, ahol az apró gyermekek az óvodában, az idősek meg az öregek klubjában töltik az időt, miközben a munkabírók javában dolgoznak. Az itt élők és kívülállók szerint is dolgos nép a létai. A két legfőbb kenyéradó az immár három falut összefogó Rákóczi termelőszövetkezet és a zömmel nőket foglalkoztató egészségügyi gyermekotthon. A másik gazdaság, a munka utáni mellékfoglalkozás, a háztájizás ma már itt is általánossá vált. Talán nincs is olyan család, ahová csak egyfelől jönne a fizetés. Legtöbben a dohánnyal bajlódnak. Több kistermelőnek saját szárítóberendezése van, amelyben a mások termését is beszárítja. A jómódról elsősorban a porták, az újonnan épült házak tanúskodnak. Színes televízió is egyre több szobában, személyautó mind több kapuban található. A többszintes, lépcsős házak némelyike alól szinte már csak a képzeletbeli kacsaláb hiányzik.

Nappal szinte kihalt a falu. Aki teheti, munkáját végzi. A termelőszövetkezet évek óta tisztességes kenyeret ad tagjainak. Az egykori feljegyzés szerint „a birtokosságok irányítását a gazdatanács végezte, a szőlőskertben pedig három fő kertgazda volt, de ezek fizetést nem kaptak”. A mai gazdaság irányítása másfajta feladatot szab. A szövetkezet vezetésében egyre inkább a felsőfokú végzettségű, magas szak képzettségű, diplomás emberek száma növekszik. A feldarabolt határrészek, birtokok helyett most hatalmas táblákat szántanak egybe a Rába Steigerek.

A falu főtere akár egy tömeggyűlésnek is elegendő helyet adna. Orvosi rendelő, könyvtár, kissé távolabb meg a templom öleli körül. Mindezek közül leginkább az iskola hívja fel magára a figyelmet. Nemcsak az előtte lévő kis parkban kiállított harckocsi és tűzoltóautó miatt. Sokkal inkább azért, mert a csendes délutáni órában mindössze innen hallik zsivaj. A pulyasereg hazafelé igyekszik. A divatos dzsekik, márkás farmernadrágok bármelyik városban is megfelelnének. Míg nézem őket, arra gondolok: vajon hányán lesznek közülük a falu majdani vezetői, szakemberei, orvosai?

— A 248 általános iskolásból 29 nyolcadikos végez az idén — mondja Császár Zoltán, az iskola igazgatója, a falu elöljárója. Sajnos, ezúttal a korábbinál valamivel többen, öten nem tanulnak tovább.

Később kiderül: hárman közülük megbuknak, hiszen az előírt követelmény minimumának sem tesznek eleget. Bár bizonyára nem tartanak rá igényt, én elégedett vagyok a létai pedagógusok döntésével. A bukásmentes, iskola érthetetlen mítosza itt végre oszlani kezd. Legyen is így! Akinek nem volt elég nyolc év a teljesíthető követelmények elsajátítására, az kapjon lehetőséget a hosszabbításra. Persze, csak a kívülálló lehet e tárgyban picinykét cinikus.

Császár Zoltán nem az: Ma nagy szükség van arra, hogy a diákok felkészülten hagyják el az általános iskolát. Ezért is nagy öröm számunkra az a nyolc számítógép, amelynek segítségével minden felső tagozatos osztályban bevezethettük a számítógépes szakkört. Idén először látjuk ennek konkrét eredményét. Két diákunk a Nyíregyházán most induló számítógépes programozó szakra jelentkezett.

Az igazgató reméli: diákjai elmennek, szakmát tanulnak, világot látnak, s majd visszajönnek szülőhelyükre.

Szerencsére ma még alig fogy a falu. Hogy is fogyna, mikor mostanában egyre több a lakodalom. Méghozzá nem is akármilyen! A nagy nap előtt hetekig tart a készülődés, szerveződik a csigacsináló, ahová a liszttől kezdve a margarinig mindent elvisznek a meghívott- vendégek. Az éjféli menyasszonytánc után ma már kétszázezer körül mutat a kassza. Hogy mire költi ezt a kisebb vagyont az ifjú pár? Telket vesznek, s házépítésbe kezdenek belőle.

Kislétán aki dolgozik, nem kerüli a munkát, tisztességesen megélhet. Hajtják magukat az emberek, dolgoznak reggeltől estig.

— Terített asztalunk van, ruhánk van, csak a szeretet halt ki az emberek szívéből — mondja erről a 70 éves Dudics Mari néni, aki talán legjobban ismeri a falu életét. Hogy is ne ismerné, hiszen évtizedek óta „fontos hivatalokat” tölt be. Takarított már az iskolában, a tanácson, a gyermek- otthonban, hosszú évek óta pedig ő a harangozó. Százhuszonnégy éves, apró kis házának szobájában beszélgetünk. A hófehér falon körbe szentképek, apró kézimunkák. A magasra stócolt ágyba két dunyha, négy párna bevetve. A kredencen porceláncsészék és metszett poharak várják a vendéget. Az ágy tetején patyolatfehér terítő, szélein finom csipkével. — Oltárterítő — magyaráz Mari néni, aki nem csak a harangszóért, hanem a görög templom tisztaságáért is felelős. Örül kíváncsiságomnak, ezért sorra szedi elő a szebbnél szebb, ropogósra keményített térítőkét, papi ingeket.

Ez még a Rojkovics Pál esperes úré volt — terít ki egy szépen munkált, vastag csipkés miseinget Mari néni. Ahogy elnézem, szép szál ember lehetett az egykori esperes, mert öreg kezeivel alig éri át a hatalmas inget. A kredenc fiókjából megsárgult füzetlapokat tesz elém. — Az életrajzom. Megjárta már a tévét is — teszi hozzá röviden. — Tudja, lakik a faluban egy asszony, akinek ott dolgozik a rokona. Felvitte ezeket Pestre, azzal biztatott, sok pénzt kapok majd érte. Hát nem így lett — mondja nevetve. Azt mondták, ha kiveszem belőle az Istent, Jézust, meg Máriát, akkor lehet róla szó.

Néhány sor után megértem a szerkesztőt. Molnár Ferencné, született Dudics Mária életrajza templomhoz szokott, egyházi stílusban íródott. így aztán aki ismeri, egy percig sem csodálkozik azon, hogy ilyen feltételeknek ő sosem tenne eleget. Letett-hát a „nagy pénzről”, az országos hírnévről.

— Valamikor tizennégyen laktunk ebben a pici házban — emlékezik mosolyogva. — Tiszteltük a szüleinket, azok is szerettek, tiszteltek bennünket. Más idők voltak azok. Fiatalok, öregek összetartottak, az utcában is mindenki törődött a másikkal. Fiúk, lányok együtt szórakoztunk, hancúroztunk munka után. Vasárnap meg? Kimentünk a rétre, bejártuk a határt. Mire a csürhe, a csorda hazajött, nekünk is itthon kellett lenni. Most meg? Dolgozni most is dolgoznak az emberek, de mit érnek vele? Itt vannak ezek a hatalmas házak, csak tudnám, minek építik ezeket ekkorára. Templomba menet a Keringő előtt megyek el minden este. Na, látok eleget. Valamikor három részeges ember volt a faluban, — hajol közelebb, és sorolja a neveket. Most meg? Van akit elvittek az elvonóra is. Na, de ez nem csak Létán van így — nyugtatja szinte önmagát. Hallom, másutt is ilyen a helyzet — int szemével az asztalon heverő apró AIWA zsebrádió felé.

— A múltkor a Napköziben? Vagy Napközben? Na abban a műsorban is azt mondták, sok máma az iszákos ember Magyarországon. Dudics Mari néni 49 éve él özvegyen, de mint mondja, soha nem unatkozott. Mindig volt dolga, munkáért soha nem ment a szomszédba. Egyetlen fiát kőművesnek taníttatta, s ma sem felejti, hogy csodálkozott ezen annak idején a falu.

Az apró szoba asztalán a legfrissebb Kelet-Magyarország.— Régebben a Szabad Földet járattam, hat éve meg ezt. Mindennap végig olvasom. A halálesetnél kezdem, utána a balesetek jönnek.— Érdekel, mi történik körülöttem — mondja. Elmentem a falugyűlésre is. Hozzá ugyan nem szóltam, mert amiről beszélni akartam, elmondták előttem. Tudja, kedves Létán mindenki szereti a rendet. Csak az a baj, hogy a szemetet meg ide, a falu szélére hordják, itt égetik el.

Későre jár, egyre több kapu csapódik. Jönnek haza a munkából, kezdődik a második műszak. Az asszonyok vacsorát készítenek, a férfiak a ház körüli teendőkhöz látnak. Dolgozni kell, hiszen újabb bútort, ruhát, emeletes házat szeretnének. Kell ez is, csak közben nehogy igazolódjon Mari néni szava, s végképp kihaljon lelkükből a szeretet. Kovács Éva”

A „Jóa István-emlékünnepség” című írás Fazekas Árpád orvos, orvostörténész Kislétán is volt orvos munkája a Szabolcs-Szatmári Szemle 1973. 8. évfolyama 3. számában jelent meg. A Felső-Tisza-vidéki Intéző Bizottság, a Nyírbátori Báthori Múzeum, a Kislétai Községi Tanács közös rendezésében megtartott ünnepségen Dr. Jósa István Szabolcs vármegye 50 évig volt főorvosának élettörténetéről, munkásságáról emlékkiállítást rendeztek és a Kislétán töltött időszakára /1807-1837/ emléktáblát 1973. április 24.-én ünnepélyes keretek között helyeztek el. Köszönet a szervezőknek, közreműködőknek, részvevőknek.

Tisztelettel emlékezzünk Dr. Jósa István kiemelkedő, példaértékű munkásságára, Kislétán megvalósult első emléktábla állítására.

„Jósa István -emlékünnepség

Dr. Jósa István (1756—1839) volt nemcsak Szabolcs vármegye, hanem az egész Tiszántúl első mai értelemben vett megyei főorvosa. Nagyapja volt dr. Jósa Andrásnak és dédapja dr. Dohnál Jenő nyugalmazott kórházi főorvosnak.

Dr. Jósa István 83 évig élt és ebből 60 évig orvosi tevékenységet folytatott. Az első 10 évben Békés vármegye főorvosa és táblabírája volt Gyula városában, majd 1787— 1837 közötti 50 év alatt Szabolcs vármegye egészségügyét vezette és mai szervezetének alapjait lerakta. Számunkra éppen ez a fél évszázados szabolcsi működése a legfontosabb, amelyet az első húsz évben Nagykálló és 1807-1837 között pedig Kisléta székhellyel végzett.

Régi orvostörténeti mulasztást törlesztettek megyénk orvos-egészségügyi dolgozói, amikor 1973. április 24-én részt vettek a Felső-Tisza-vidéki Intéző Bizottság, a Nyírbátori Báthori Múzeum, valamint a Kislétai Községi Tanács közös rendezésében megtartott ünnepségeken. Az ünnepség 2 részből állott és két helyszíne volt.

Gierl, híres budai ötvösmester és építész készítette azt a díszes ezüstserleget, amelyet dr. Jósa István a megye vezetőitől kapott a következő felirattal: „50 éves hivatali fáradozása emlékéül Jósa Istvánnak, 1837-ik esztendő április 17. napján tartott közgyűléséből Szabolcs vármegye Rendei.” Ugyancsak eredetiben került bemutatásra 1799ben Kassán megjelent könyve, amely a sáros-megyei Salvator gyógyforrás hatását elemezte. Továbbá: „Orvosi utasítás Tek. Nemes Zabolch Vmegye Lakosaihoz” 1814, „A veres himlőről” 1823 és ugyancsak Kislétán írt „A helységek bábáinak oktatása”, 1823. című kinyomtatott munkái. Ez utóbbi a legjelentősebb, s a bábaképzést jól szolgálta kérdés-felelet formájában megszerkesztett anyagával.
Délelőtt 10 órakor Nyírbátorban dr. Rajtik Jenő járási főorvos nyitotta meg a Báthori István Múzeumban megrendezett Jósa István-emlékkiállítást. A meglepően nagyszámú érdeklődő előtt dr. Fazekas Árpád főorvos ismertette Jósa István életét, orvosi működésének szervezési, járványügyi majd tudományos vonatkozásait, s bemutatta a kiállított tárgyakat. A kiállítás anyagában első ízben láthatta a közönség a dr. Jósa Istvánt ábrázoló szép olajfestményt, amely ismeretlen festő műve kb. 1800ból. E képet az ízléses meghívón is felhasználták.

A Jósa családdal áll vonatkozásban a múzeum melletti templomban a bejárattól jobbra lévő Jósa-oltár (más néven: Pieta-oltár) is. Ezt ma is a Jósa család címere díszíti, s a felirata szerint 1730-ban készült, tehát régebbi a másik oldalon lévő híres Krucsay-oltárnál is. A Jósa család kriptája is e templomban van, s tudjuk, hogy még 1781-ben is temettek ide családtagot.

A Jósa István-emlékünnepség délután Kislétán folytatódott és 13 órakor emléktábla leleplezésére került sor. Harminc évig lakott Jósa István Kislétán, s nagyon szerette e községet. Legfőbb munkáját itt írta, felesége is itt nyugszik. A mai Bogáti út két oldalán volt birtokuk, valamint szárazmalom is. Az udvarház a Bogáti út 32. sz. alatti ház helyére esett.

Emléktábla azért őriz Jósa István tiszteletét, mert korát messze megelőzve felismerte, hogy a népbetegségek csak az ingyenes orvosi kezelés hozzáférhetővé válása esetén számolhatók fel. E célból a vérbajos betegek gyógyítására kis kórházakat egyet itt Kislétán — hozott létre.

Az emléktábla leleplezésénél megjelent dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke, dr. Magyar János megyei főorvos és az ünnepelt dédunokája: dr. Dohnál Jenő nyugalmazott főorvos is. Jó volt látni, hogy a 2000 lélekszámú Kisléta község apraja-nagyja is ünnepelt, az általános iskola énekkara és kultúrcsoportja kis műsort adott. Valódi népünnepély volt! Akik részt vehettek rajta, nem fogják elfelejteni, életre szóló élményt nyújtott.

Sok törleszteni valónk van még a megye orvostörténeti kutatása terén, de ott Kislétán úgy érezhettük, hogy csökkent az aktualitása dr. Magyary Kossa Gyula 1929. évi megállapításának : . mi magyarok sohasem törődtünk valami sokat a múltunkkal, s régi kultúránk sok-.;ok emléke ma is ott hever feldolgozatlanul.” „

18. A kislétai Tatár és Brösztl malomtulajdonos családok

A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvében jelent meg /27-29.o./ Páll István Szárazmalmok Északkelet-Magyarországon a 18-19. században című műve. „A malmok a falu életében” című részben egy Kislétára vonatkozó részre is ráleltem. A malmok nemcsak az őrlés színterei voltak, hanem a települések életében, a társas kapcsolatok tartásában is igen fontos szerepet játszottak. Egy 1770-es adat szerint Kislétán a vasárnapi templomi mise után a malomnál többen kártyáztak. Egy-egy jól őrlő malomért néha a szomszédos falvakba is elszekereztek az őrletők, az ottani írott vagy íratlan szokások be nem tartása bizony néha konfliktusok forrásává is válhatott. Az URBÁRIUMOK szerint Kislétán 1674-ben már működött szárazmalom.

A kislétai szárazmalom tulajdonosa 1769-ben Gencsy Zsigmond földbirtokos volt. A Kislétán 1769-ben kelt jegyzőkönyv szerint: „Nztes Török Péter Uram ő Kigyelme Petribűl Kis Létára által jővén oly reggel, hogy maga számára életett őröljön, amint hogy el érkezésével jó reggel az Zsidó Malmában lovait bé is fogatta szolgálja által, de mivel otthon lévő emberek által meg tiltatott, hogy az malomban bé ne fogjon és ne őrőljön, mivel az Magyaroknak nagy innepe vagyon kit eleitűl fogva meg tartottak, azért tellyességgel őrölni nem engednek.” Hiába érvelt Török Péter, hogy „én orosz ember vagyok, nékem nints innepem, az Malom pedig fa, nincs innepe, én bizony ugymond őrölök.” Erőszakkal is megakadályozták ebbéli tevékenységében.

A malom tulajdonosa, Gencsy Zsigmond bizonyságlevele mondta ki a végső szót: „Alább írt vigere praesentium recognoscalom, hogy lévén énnékem Kis Létán ezen Tettes Nem. Zabólcs Vgyében mint Földes Úrnak egy Száraz Malmom; azon Helységben, mint hogy orosz és oláh valláson lévő lakosok is vagynak, attam olly parancsolatot ki, hogy Sátoros Innepeken, ugy mint Karácsony, Hussvét és Pünkösd három napjain, Nagy Pénteken, is senkit is fent írt Száraz Malomban őrölni ne engedjenek. Melly eszerint ki adott parancsolatomrúl adom ezen recognitiomat Kis Léta Lakosok requisitiojára. Sig. Balkány die 20 a febr. 1771. Gencsy Zsigmond.” Az 1800-as évek elején Dr. Jósa István Szabolcs vármegye főorvosának a Kislétai birtokán szárazmalom is működött.

Szárazmalom a XVIII. században

Szárazmalom: meghajtása igaerővel történik, alsó állású, vízszintes meghajtó kerekű, malomházból és keringősátorból állt, a nagy kereket vonó állattal, marhákkal, ökrökkel, lovakkal vontatták körbe, a keringő talpába körülbelül 400 fog /akác-, somfa/ ékelődik be, mely forgatja az orsókat, azok pedig a malomköveket.

A nagy kereket körbe vontatják a lovak

A malmok belécezett tetőszerkezetének befedésére leginkább nádat használtak. Az 1840-es évek statisztikája szerint közel 2/3-ukat fedték náddal, ezt követte a zsindely, a deszka, a zsúp. Vegyes tetőhéjazatok is voltak. 1845-47-ben egy-egy malom fedéséhez a tetőnagyságától függően 1100-4000 kéve nádat használtak fel. Kislétán 1847-ben a leégett épületeket Petrován Demeter „Molnár és nádkötő mester” becsülte fel.

A „Nyíregyháza és Szabolcs vármegye községei 1931.” című könyv szerint Tatár Sándor gőzmalom tulajdonos és földbirtokos, akinek ősei Tatárfalvi előnévvel nemesek voltak, 1888-ban alapította a malmát, amelyet 1908-ban gőzmalommá épített át. A félstabil gőzgép 72-83 lóerős volt. A malom nagyobbítása miatt 1937-ben a félstabil gőzgépet eladásra meghirdették. Tatár Sándor huszonöt holdon gazdálkodást is folytatott, községi képviselőként is tevékenykedett. Az anyaggyüjtés során a Molnárok Lapjával gyakran találkoztam, Tatár Sándor kislétai malomtulajdonos rendszeres használója volt a lapnak, sok informácihoz jutott, rendszeresen használta különböző hirdetésekre. A Molnárok Lapja, Budapest, 1932. január 9-i számában megjelent Tatás Sándor levele is, amelyben a lap előnyeit sorolta fel a különböző árak megjelenését, hasznosságát, a szakmai ismeretek közlését, a szakemberek fejlődését szolgálja, a felvetődő lap megszünése ellen tiltakozott, mivel más lehetőség nincs a speciális információ begyűjtésére. Lányuk, Tatár Piroska révén vejük lett Brösztl Gáspár, ősrégi felvidéki nemes család leszármazottja, aki 48 hónapig harcolt a fronton.

Az első hivatalos statisztikai összeírás szerint, 1863-ban Magyarországon 22132 darab gabonaőrlő malom volt. A fajták szerinti megoszlása: gőzmalom 147, műmalom 70, hajómalom 4301, patakmalom 9173, szélmalom 475, szárazmalom 7966.

A műszaki végzettségű Brösztl Gáspár 1884. október 12-én született (édesanyja Gedeon Margit), a Kassa melletti Mezenléből került Kislétára. Tatár Piroskát vette feleségül. Piroska édesapja a malom üzemeltetése, gazdálkodás mellett kiváló munkát végző asztalos is volt. Munkájának eredményei még napjainkban is fellelhető. Madácsi Károly szerint a Brösztl és a Tatár család kislétai birtoka 40-50 kataszteri hold körül alakult. A Tatár Sándor, majd Brösztl Gáspár termény- és olajmalom a környék lakosainak végzett munkát. Legközelebb hasonló működő malom Újfehértón volt. A második világháború után a malom egy rövid ideig még működött, én is jártam ott. A kisipari jellegű malmokat, így a kislétai Brösztl Gáspár malmát is 1951-ben állami igénybevétellel, 1952-ben pedig megváltással erőltetett ütemben államosították. A kislétai malom tulajdonosát hamis váddal, „közellátás érdekének veszélyeztetése” miatt 1950 januárjában letartóztatták, a Budapesti Országos Büntetőintézetbe került, a Szabad Föld cikket jelentetett meg az eseményről. Szerencsére letartóztatása nem sokáig tartott.

Brösztl-kúria, 2003.

 Brösztl Gáspár felesége, Tatár Piroska korán elhalálozott, emlékére és a kriptár építési engedélyéért 1931-ben szülei és férje orgonát adományozott a kislétai Református Egyház részére. Később Brösztl Gáspár Nagy Irénnel kötött házasságot. A második házasságból született Sándor és Piroska gyerekük. Jóska testvérbátyámmal történt beszélgetéskor megtudtam, hogy ifj. Brösztl Gáspár leányával, Brösztl Julival Nyíregyházán szokott találkozni, nem messze lakik. Julika segítőkész volt, Kisléta község történetének teljessé tétele érdekében a tulajdonában lévő három fényképet a rendelkezésünkre bocsátotta.

Brösztl Gáspár malom tulajdonosa, 1944.

Brösztl Piri, ifj. Brösztl Gáspár, Brösztl Sanyi

A Kislétai malom bejárata a kétszárnyú ajtóval (Balról jobbra: Gépész, Brösztl Gáspár, ifi. Brösztl Gáspár, hátul a malmot igénybevevők, 1944.)

Tatár-Brösztl kripta, Kisléta 2017./PL/

A Brösztl kúria később a helyi „Rákóczi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet központja lett, a telepet a szövetkezet hasznosította. A malmot és olajütőt nem indították újra, később lebontásra került. A Kisléta, Pócspetri, Máriapócs községekben működő termelőszövetkezetek 1975-ben egyesültek, Máriapócsi központtal, mely „Rákóczi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet néven működött. A kislétai székhellyel 1979-től működő Nyírségi Dohánytermesztési Rendszer központja 1990-ig volt. A Brösztl kúria napjainkban Idősek Otthona, 241 férőhely áll rendelkezésre tartós bentlakásra, a nappali idősek klubját 20 fő veheti igénybe.

20. A cigányok történetéből

„A sötétség képtelen kiűzni a sötétséget, csak a fény képes rá.

                                  A gyűlölet képtelen kiűzni a gyűlöletet, csak a szeretet képes rá.” /Martin Luther King/

A Magyar Néprajzi Társaság Értesítőjében (ETHNOGRAPHIA, Budapest, 1914) Szalay Béla „Cigánytörténeti adatok” címmel foglalkozik a cigánykédéssel, a történetüket megvilágító újabb adatok közlésével tárgyalja a cigányság korai történeti szakaszát. A korábbi leírások, a Fessler-féle nézet, melyet a Pallas-Lexikon is vall, szerint a cigány közösség /nép/ először 1417-ben került hazánkba. Szalay Béla kutatásai szerint már a XIV. században az okiratok említik a Zigan nevű családokat, utóbb községeket. A Századokban olvashatunk a cigány községekről: a Zemplén vármegyében lévő Egyházas-Czigány községről 1377-ből, a Szabolcs vármegyében lévő cigány községekről 1329-ből, stb. Magyarországon minden bizonnyal a XIV. században már sok cigány élt. Határozottan bizonyítva van, hogy jóval 1417 előtt 1339-ben már jelentős cigány tolvajlás volt Magyarországon és Törökországban. Az egyik banda a török-magyar határ környékén tanyázott és a két országban barangoltak.

Cigány férfi, nő és gyerek, rajz 1550-ből /Predari Francesco: Origine e vicende dei Zingari stb. Milano, 1841. után/

Az ETHNOGRAPHIA 1934. 45. évfolyamának „Népélet” c. rovatában Dömötör Sándor Mióta muzsikusok Magyarországon a cigányok címmel hosszasan foglalkozik a cigányok történetével. Leírása szerint Magyarországon a cigányok, mint a törökök elől menekülő, szerencsétlenül járt, sajnálatraméltó keresztyének, barátságos fogadtatásban részesültek. Zsigmond király 1423-ban egy védlevelet adott számukra, mely biztosította önkormányzatukat és engedélyt adott kenyerük becsületes úton való megkeresésére, Magyarországon, szabadon érvényesülhettek mindenfelé. Bolyki Miklós a Vadászlapban /1909.XXX.4.1./ írja, hogy Zsigmond király a Gellérthegy aljába cigányokat telepít, Mátyás király sok cigányt sorozott be a fekete seregbe, főleg soraikból toborozta híres pattantyúsait, tüzéreit.

A cigányok megjelenése idején sok helyen gyér volt a lakosság, a földbirtokon hiány volt a munkáskézben. Egyrészük becsületes foglalatoskodással hasznosította magát a főúri várak, a nemes úri kastélyok környékén. Leginkább szegkovácsolással, eszkábakészítéssel, teknővájással, kemencetapasztással, vályogvetéssel, kolompárosodással, pecérséggel, miskárolással, szénagyűjtéssel, postálkodással, kengyelfutással, azokkal az ügyeskedésekkel, amikben kiválóságra tettek szert. Voltak azonban a hadi szakmákban jártasabb cigányok, akik jól értettek a golyóöntéshez, puskaportöréshez, puskák, ágyúk reparálásához és így a katonaságnak is hasznos szolgálatokat tettek. Bercsényi Miklós 1669-ben zálogba adta Kisvárda várát a várhoz tartozó cigányokkal együtt egy gazdag szabolcsi nemes családnak.

A magyar nép a helységeknek azt a részét, ahol a cigányok vándorútjuk közben megpihentek vagy letelepedtek a cigányokról nevezték el. Budán a Várhegy nyugati lábánál elterülő részt Cigányvárosnak, Vésztőn Cigánybécs, Hajdúhadházán Cigányzug, Poroszlón Cigánygödör, Battonyán Cigánylapos, Hajdúböszörményben Cigánytelep, sok helyen Cigánysor, Nyírbátorban Téglaszín, Kunhegyesen Hatház stb.

Dózsa György kivégzése cigány hóhérok által cigányzene mellett, XVI. századbeli metszet a Magyar Nemzeti Múzeum Apponyi Szakkönyvtárában Taurinus Stephanus „Stauromachia”-jának /Bécs, 1519/ címlapján

A török kiűzését, a Rákóczi szabadságharcot követően a magyarországi cigányok XVIII. századi története tulajdonképpen a szabályozásukra irányuló kísérletek története. A III. Károly király 1724. évi híres rendelete mellett, Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött a szabályozás igazi munkája, amelynek főbb elemei: a törvényhatóságok kötelesek a cigányok letelepítéséről gondoskodni /1760/; a „cigány” népnevet el kell törölni, a cigányokat fel kell venni a céhekbe és telket kell nekik adni /1761/; a cigányokat be lehet sorozni katonának /1762/; a cigányok öltözködésében is kötelesek a környezetükhöz alkalmazkodni /1763/; a cigányokat össze kell írni és úrbéri szolgálatra kell kötelezni, a kóborlók kunyhóit le kell rombolni /1767/; csak a letelepedett cigányoknak adhatnak a törvényhatóságok útlevelet /1769/; a törvényhatóságok félévenként kötelesek jelentést készíteni a cigányokról /1772/. A szabályozás munkáját II. József is folytatta.

Az 1850. évi népszámlálás szerint a cigányok száma 140.000, az 1857. évi népszámlálás szerint a cigányok száma 143.000, 1893. január 31-én 280.000 cigány élt az országban. Ebben a félévszázadban az ország lakossága 30%-kal, a cigányoké 100%-kal nőtt. A különbség elsősorban a cigányok esetében a Romániából bevándorlóknak tulajdonítható. Az 1944-es német megszállás előtt a 200.000 főre becsült cigányság döntőtöbbségben letelepedett életmódot folytatott. 1971-ben Kemény István kutatása szerin a cigányok száma 320.000.

A cigánykérdés 1945 után öt évig a cigányügy, a cigányok helyzetének rendezését célzó tervek homlokterében a cigánynépesség szociális és egészségügyi állapota állt. 1956 után a cigánykérdés a cigányok foglalkoztatása irányába tolódott el. 1957-re a Munkaügyi Minisztériumnak, a Megyei Tanácsok Munkaügyi Osztályainak lett meghatározó szerepe. A cigánykérdésben több kormány rendeletet, a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága több határozatot hozott. A rendeletek, határozatok, intézkedések következtében a cigánynépesség szociális, egészségügyi állapota, munkalehetőségei, lakhatási körülményei, az írni-olvasni tudók száma folyamatosan javult. Egy 1971-ben végzett kutatás szerint a cigányok száma 320.000, a munkaképes korú férfiak 85%-a foglalkoztatottá vált, a cigány családfők 11%-a szakmunkás, 10%-a betanított munkás, 44%-a segédmunkás, 13%-a mezőgazdasági fizikai dolgozó, 3%-a napszámos, 6%-a önálló, segítő családtag vagy alkalmi munkás. A munkaképes korú nők foglalkoztatottsága az 1980-as évek elejére 50%-ra emelkedett. Összességében megállapítható, hogy a 80-as évek végére a cigányság helyzete az előző évtizedekhez képest jelentősen megváltozott, sok cigányember számára megnyílt a felemelkedés lehetősége.

A Néprajzi Értesítő 1962. 44. számában jelent meg Erdős Kamill „Fémműves cigányok” munkája. A fémműves cigányok tevékenységének gyűjtése mellett a Néprajzi Múzeum részére műhelyfelszerelések, szerszámok, tárgyak gyűjtésére is sor került. Erdős Kamill négy csoportot különböztet meg: edényfoltozók, kovácsok, csengőöntők, szegkovácsok. Kislétán vándoriparosként, bádogosként többen dolgoztak, Samu Bácsira, fiára, Pityura magam is emlékszem.

Edényfoltozás

20/1. A kislétai cigányokról készült felmérés

Magyarország történeti statisztikai helységnévtára szerint Kislétán az össznépesség mellett három évben van cigány feltüntetve: 1920-ban 32 fő, 1980-ban 1 fő, 1990-ben 124 fő, az 1957. és 1959. évi felmérések szerint 77 fő van rögzítve, a NÉPSZAVA 1977.06.07.-i száma 161 fő cigányt írt le. A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB által 1957-ben és 1959-ben községsorosan végeztetett felmérések a megyék között egyedülállóak. 1957-ben a cigányok közel 90 %-a telepeken élt. A cigány népesség nagy része nem beszélt cigányul, a hagyományosnak nevezett mesterségekhez már csak kevesen értettek, egyre kevesebben gyakorolták.

„A cigány népesség felmérései Szabolcs-Szatmár megyében, az 1950-es években” című anyagot a Magyar Nemzeti Levéltár kiadványában / II. közlemény 45. Nyíregyháza, 2015./ az interneten tanulmányoztam. A cigány népességgel kapcsolatos felmérést, az anyagok összeállítását a községi tanácsok végezték. A felmérés során a „Családi lap” formanyomtatványt alkalmazták.

A Kisléta községi Tanács végrehajtóbizottsága az összeállított anyagot levél kíséretében a következők szerint küldte meg a Megyei Tanács VB Elnökének 1957. november 28.-ai keltezéssel.

„1.90. Kisléta 1957. november 28.
Kisléta községi Tanács Végrehajtóbizottságától.
552/1957. Tárgy: Cigányok helyzetének megjavítása. 1091/1957. Ein.
Szabolcs-Szatmár megyei Tanács VB. Elnökének.
Nyíregyháza, Beloiannisz tér 5.
Melléklet:11. drb. Családi lap. 3. drb. Feljegyzés (a falu lakosságához hasonló életmódot folytató cigány családokról). 1. db. Leírás (a község területén levő cigány telepről).
A fenti számra hivatkozva az alábbi javaslattal élek: véleményem az, hogy a cigányság helyzetét meg tudjuk javítani, hiszen már igen sok esetben tettünk kellő intézkedéseket ezek iránt. A nyár folyamán a községi körorvosunkkal megbeszélve a cigányság helyzetét megállapítottuk, hogy igen komoly gondot kell, hogy fordítsunk rájuk. A helyszínre kimenve felmértük a hiányosságokat, és a cigányokkal megbeszélve ezt felhívtuk a figyelmüket, hogy mindenki a saját portája körül a legnagyobb rendet teremtsen. Minden egyes család készítsen magának WC-t, és ez meg is történt. Van egy közös kút a telepen, ami igen rossz állapotban van, és ezt a kutat meg akarjuk csináltatni, hogy az használható legyen, hogy ne kelljen messze járni ivóvízért. Most jelenleg az a kút nincs lefedve és minden szenny belekerül. A jövő nyár folyamán szeretnénk a cigány telepet körül befásítani, tehát valamilyen formában szépíteni a telepet. Igen sokat foglalkozunk velük olyan formában is, hogy rendesen dolgozzanak, álljanak munkába, hiszen erre meg van a lehetőségük. Vannak egyes cigány családok, melyek a telepen kívül laknak, és bizony rendes életmódot folytatnak, rendesen dolgoznak. Az egyik családfő a községben tehénpásztor, és itt meg van a dolgozók többsége elégedve [vele], tehát helyét megállja.

A gyerekek iskolába járása kielégítő, igen ritkábban fordul elő, hogy egy-egy gyerek hiányzik az iskolából. Voltak idők a múlt években, mikor ez igen nehezen ment nálunk, de az utóbbi időben, amint említettem kielégítő.

Kisléta, 1957. november 28.-án.                                  Nagy Lajos vb. titkár”

A Kisléta község cigány lakosainak 1957. és 1959. évi adatait a Nyírbátori Járás szerinti csoportosításából gyűjtöttem össze a következők szerint:

Sor.sz.     Megnevezés                              1957 év                                1959 év

1. Családok száma 11                                           16
2. Családtagok száma

                       - férfi                                         41                                           20

                         - nő                                          36                                           19

                        - összesen:                               77                                           39

3. Születettek száma

                   - 1952 év és ezután                      24                    /1946-1953/   20

                   - 1944-1951                                  18                    /0-6 év/          18

                  - 1898-1943                                   35                                           -

                  - összesen:                                     77                                           77

4. Családtagok közül

                   - nőtlen, hajadon                         56

                  - házasságban                               16

                 - életközösségben                          5

5. 1898-1943-ban születettek közül

                 - állandó alkalmazásban                0                      /tsz+ipar/       4

                 - Munkanélküli férfi            2                                             16

                                           nő                            4                                             19

- összesen:                                     6                                             39

               - alkalmi munka munkavállaló férfi 15

                                        nő                              14

• időszaki, alkalmi munkavállaló

                            - sármunkás                         12                                           10

                            --vándoriparos                     2          /cséplési munkás/      2

                             - napszámos                        15                                           7

                           - összesen:                             29                                           19

6. Iskolákba járók száma 7                                             10
7. Iskolákba nem járók száma                   11                                           10
8. 1943 előtt születettek közül

                    - írni, olvasni tudó                       4                                            

                 - írni, olvasni nem tudó                  31

9. Házasságon kívül született gyerekek

                 -atya nevét viseli                            6

                  - atya nevét nem viseli                  7

10. Lakások

                    - gyenge                                       6

                   - föld feletti putri                          11

                   - telek községi                               11

A kislétai cigány családok közül 3 család a község lakosságához hasonló életmódot folytatott. A többi cigány család a Kállói út végén, a község központjától 700 m-re kialakult Cigánytelepen 6 gyenge minőségű lakásban, 11 föld feletti putriban lakott. A Cigánytelepen WC, latrina volt, 1 db fedetlen, betongyűrűs kút rossz állapotban.  id. Balogh Miklós bíróként, vajdaként tevékenykedett a telepen. 1957-ben a 11 családban élő 77 fő közül állandó alkalmazásban senki nem volt, 1959-ben 16 családban már 4 fő állandóan dolgozott. 1957-ben a 29 fő időszaki, alkalmi munkavállaló közül sármunkás 12 fő, vándoriparos 2 fő, napszámos 15 fő. A kislétai Cigánytelep mellett /cigány gödrökben/, majd a község több területén végeztek vályogvetést, többek között a Pócsi utca és a termelőszövetkezeti istállók közötti területen. Az analfabéta tanfolyamra 1955-ben Magyar József, Papp Miklós járt. A Közegészségügyi Járványügyi Állomás egészségőr kiképzését Csorba Elemér, lakatos Dániel végezte el. A zenéhez értő cigányok cigányzenekarban zenéltek.

20/2. Vályogvetés, vert fal készítése

A vályog /pelyvás sárból vetővel, vályogvetővel készített szárított agyagtégla/ az 1600-as évektől ismert és használt építőanyag. A vályogépítkezés fában szegény, kővel nem rendelkező, vályogvetésre alkalmas földben, agyagban gazdag vidékre jellemző. A vályogot deszkából készült fenekes, fogós ládaféle eszközzel, a vályogvetőkkel vetik, általában 32x15x12 cm méretben. A vályogvetőgödrökben a kiásott agyagot kapával összevágják, majd vízzel jól lelocsolják. Az így nyert sarat behintik pelyvával, vagy törekkel, vagy tört szalmával, majd bekapálják. A bekapált sarat rövid ideig állni hagyják, utána megtapossák. A jól összedolgozott, öreg sarat az előre megvizezett, pelyvával behintett vályogvetőbe gyömöszölik, a tetejét megvizezik, kézzel lesimítják. Ezt követően a vályogvetőt a vetőhelyre viszik, ott felemelve megfordítják és egy gyors, erőteljes mozdulattal a sorba vágják. A formázott sár kijön a vetőből és a kivetett vályogot sorba állva egy hétig szikkadni hagyják. Általában egy heti szikkadás után felállítják, vagy oldalukra borogatják és így szárad egy újabb hétig. A kiszikkadt vályogot gúlázzák, majd a szállítási helyről az építkezés helyszínére szállítják. A vályogból épített falakat sima sárral tapasztják, vagy vakolják.

Agyag, víz, pelyva összedolgozása

Vályogvetés

A vert fal készítéséhez a kötött, agyagos talajok a legalkalmasabbak, a megnedvesítés után növényi anyagokkal, pelyvával, törekkel keverik, majd megdolgozzák, összegyúrják, talicskával az épülő házhoz viszik, lapáttal a zsaluzat közé rakják, megdöngölik. A zsaluzatot több formában készítik, oszlopok közé deszkát helyeznek, minden sor elkészülte után feljebb helyezik. Többek között a Tiszántúlon az oszlopok helyett kalodát, jármot használnak a keret felállítására. A falak alapozását a különböző korokban, vidékeken különböző formában végezték. Napjainkban az alapok tökéletes szigetelése biztosított.

Vert fal készítése

20/3. Mi is emberek vagyunk

A NÉPSZAVA 1977. június 7-én megjelent számában Szenes Imre újságíró „Mi is emberi módon akarunk élni” című cikke a kislétai cigány népcsoport 161 tagjának mindennapjaiba ad betekintést, jellemezve a kislétai cigányok történetének e korszakát. A leírtakat tanulságosnak tartom, ezért a következőkben közzé teszem.

„Mi is emberi módon akarunk élni...”

„Mint cseppben a tenger, úgy tükrözi Kisléta 161 cigánya e népcsoport Szabolcs megyei helyzetét. A keresőképesek többsége már állandó vagy alkalmi munkából él. Jó néhányan viszont bűncselekmények miatt börtönben ülnek. A dolgozók egyharmada még a faluszéli telepen lakik, és már alig várja, hogy az igényelt kedvezményes kölcsönből idén felépüljön szerény, háromhelyiséges saját téglaháza. Amikor Orosz József tanácselnökkel e telepre látogattam, a kis lurkóktól körülvett asszonyok nyomban a házépítés felöl faggatóztak. Néhányan megmutatták a telkük és az OTP-kölcsön papírjait — hozzáfűzve, hogy férjük most is dolgozik; ők meg tsz-tagok, de éppen gyes-en vannak az újabb gyerekkel. Az egyik viskóból előkerült a 25 éves Balogh József, a MÁV kelenföldi pályamunkása, aki hét közben az ottani szálláson lakik. Most még nincs a vasútnál, mert mint mondja: három nap szabadságot kért, hogy nádat vágjon kunyhója tetejére. Az elnök megkérdi: — Ha így dolgozik, hogyan lesz az új házhoz saját pénze?

Változás a cigánysoron — Az meglesz — mondja bizonytalanul és közli, hogy neki nem kell az új cigányházakhoz kijelölt Bocskai utcai telkekből, mert a falu más részén már vett egy 300 négyszögöles telket. — Ha már házat építünk, nem kívánunk cigányok közt lakni, mi is emberi módon akarunk élni... És az új házba, a saját munkánkat is beleadjuk... Visszaemlékszem, hogy tíz évvel ezelőtt még arról írtam: cigányok a részükre szétszórtan épült új házak kedvéért sem akartak elszakadni közösségüktől — és szinte rájuk kellett kényszeríteni a jobbat. Később már sok cigány felismerte, hogy a telepi közösségeik szintén visszahúznák őket; most már félnek, hogy a jobb házakkal kialakuló új cigánysoron ismét a múltba zuhannának. Jogos aggodalom ez, mert erre is akadnak példák. — Az új házaikat nem tudjuk elkülönítve építtetni — jegyzi meg a tanácselnök. — Döntően azért, mert a faluban nincs annyi szétszórt üres vagy eladó telek. Emiatt egy-két utca végén új teleksort parcelláztunk részükre. Örülünk hát, ha némelyek máshol jutnak házhelyhez. A Bocskai utca végén már öt új cigányház áll és folytatásaként ide épülnek a még putri lakók újabb otthonai. Általában étkezéshez vagy tároláshoz is használható nagyobb előtérből nyílik a normálméretű lakószobájuk és konyhájuk. A 44 éves, ötgyermekes Magyar Mihály pályamunkás már két éve ilyen házban él. A régi sárból vert telepi kuckójához képest valóságos palotának érzi. Ő még analfabéta, de férjezett 19 éves lánya és veje már hat osztályt végzett, az utóbbi pedig szintén a nyíregyházi vasútnál dolgozik. Az ifjú párnak ugyanitt van háza, s igen örülnek, hogy a családalapítást már ilyen emberi hajlékban kezdhették.

Magyar Mihály bevezet tisztes szerénységgel bútorozott szobájukba, hellyel kínál a pamlagon, s megmutatja a falon a családi képeket, a táskarádiót, mint bizonyságát civilizálódó életüknek. A festett betonpadlózatra most készülnek szőnyeget vásárolni. A felesége is dolgozik. És tervezik: előbb-utóbb külön kamrát és fürdőszobát is építenek házukhoz. — Mert én már tizenhárom éve egyfolytában a vasútnál dolgozom, azelőtt meg tsz-tag voltam. Házunk 500 négyszögöles telkén kertészkedünk, és mint tavaly — idén ismét vállalunk sertéshízlalást. Most már beiratkoztam a vasúti dolgozók iskolájába is. Már nagyon röstellem, hogy még nem tudok írni-olvasni. A 12 éves fiam az ötödik osztályba jár, és vele már elvégeztetem a teljes általános iskolát, hogy utána szakmát is tanulhasson...

Az emelkedés mintája. Az emelkedés e mintája erősen vonzza a még viskólakókat. Sőt, némelyek már a túlszárnyaláson töprengenek. Ennek eleven megtestesítője a fiatal Rézműves Sámuelné, aki a többiektől eltérően oly tiszta ruhában, ápolt hajjal toppant elénk a telepen. Mintha nem is itt élne. Megtudtam, elvégezte a nyolc általánost, a férje szintén kelenföldi pályamunkás, hetente egyszer jár haza, most is dolgozik és havi átlagban 2500-at keres. Négy kicsinye közül az egyik elsős, a másik már harmadikos. Amikor meglátja a tanácselnököt — első kérdése az: — Tessék, mondani, volna-e mód, hogy a gyerekek miatt mi nagyobb házat építhessünk? És nem a Bocskai utcában, mert a nagynénémtől ajándék telket kaptunk a falu más részén... — Persze, nagyobbat is építhetnek, ha a hozzávaló kölcsönhöz nagyobb előtakarékosságuk lesz és maguk is beledolgoznak. — Mi is így gondoltuk. Kíváncsi lettem a telket ajándékozó nagynénjére is. A tanácselnök elkalauzol hozzájuk a nem cigányok lakta Kállai utca 32- be, egy kétszoba-konyhás, átlag méretű parasztházhoz. Csorba Elemér, a hatvanévesnek látszó, borostás arcú házigazda — valójában csak 49 éves és leszázalékolt nyugdíjas. Az olajvezetékek építésénél dolgozott, mint segédmunkás, azelőtt pedig tsz- tag volt. — 19 évi folyamatos munka után mentem nyugdíjba, és amíg dolgoztam, 4,5 ezret is megkerestem, most pedig 2159 forint a járadékom. A telket még 1967-ben 8000 forintért vettük egy régi, rossz házzal, de a helyére akkor még csak egyszobás újat építettünk.

Sikeres ,,vegyes házasság”. — Addig anyáméknál laktunk, aki nemrég meghalt —, egy kunyhóban — szólt közbe a felesége. — Aztán a telket az unokahúgomnak ajándékoztuk. Hadd másszanak ki ők is a nyomorúságból... — Igaz, mi is csak 1974-ben jutottunk oda, hogy házunkhoz még egy szobát és nyári konyhát építsünk — folytatta a férje. Akkor már magasabbra is emelték a falát és a tető cserepét palára cserélték, mert az jobb, tartósabb. Az átépítés 80 ezerbe került, ebből 30 ezer a saját megtakarításuk volt, a többi az OTP-től; most 400 forint a havi törlesztésük, de 500-at fizetnek, hogy hamarabb túl legyenek rajta. Megmutatja rendes bútorzatú lakásukat, mindkét szobában nagy képernyőjű tv van. Az egyik szobát férjezett lányuk, Körtvélyesi Antalné lakja két gyerekével. A férje nem cigány, kőműves a szakmája. Egy ideig Pesten laktak. Az asszonyka akkor szövőnő volt, de amióta gyes-en van, hazajöttek. A férje itthon dolgozik, s ideiglenesen a szüleinél laknak. — Mert az uram családi segítséggel már felépítette háromszobás, összkomfortos külön házunkat — büszkélkedett Körtvélyesiné, a karján ülő szőke kicsinyével. — Most már csak a külső-belső vakolás és a szerelés van hátra. Övék a falu első vegyes házassága. Nagyon jól élnek egymással, mert — mint az asszonyka hozzáfűzi —: neki már a szülei is dolgos emberek. A tanácselnök meg is jegyzi; — Ha már mindnyájan ilyenek lennének, hazánkban már nem is létezne cigánykérdés. — Így van — igazolja Csorba Elemér. — Az én családomról példát vehetnek. Mind a négy felnőtt gyermekem már nyolc osztályt végzett és dolgoznak. A 18 éves fiam most másodéves kőműves tanuló Pesten. Beszélgetésünk közben idejött Rézmüvesné is. Halkan megjegyezte: „Bácsikám, én már magukról veszek példát...” Szenes Imre

20/4. Nemzetközi cigány jelképek

Az I. Roma Világkongresszust Londonban 1971. április 8-án tartották. A különböző cigány népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Az I. Roma Világkongresszus elfogadta a nemzetközi cigányság zászlóját, amely kék sávból /jelenti az eget; utal a végtelenségre, szabadságra, lehetőségekre, túlvilági dolgokra, mennyországra, Istenre/, zöldsávból /jelképezi a földet, természetet, növényeket, legelőt; utal a cigányság természet szeretetére, természet közeli életmódjára; jelenti a földi kötöttségeket, adottságokat; a kereszténységben a remény színe, mely a földieket az éghez köti/, vörös kerékből /jelenti a földi igazságszolgáltatást, társadalmi igazságosságot, a lét örök törvényét; jelképezi az utazást, vándorlást, migrációt; a kerék formája és színe jelképezi a lemenő, felkelő napot, az idő ciklikusságát, folyamatos újjászületést; a vörös szín jelképezi az életet, a kiontott vért, áldozatokat/ áll.

A Nemzetközi Cigányság Zászlója, OPRE ROMA! Fel, cigányok!

A IV. Roma Világkongresszus 1990-ben a nemzetközi cigányság nemzeti ünnepévé hivatalosan is április 8-át kiáltotta ki. Az ENSZ e napot a Roma kultúra világnapjává nyilvánította. Az 1971-ben Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a „Gelem, gelem” című cigány himnuszt.

20/5. A magyar cigány himnusz

Az autentikus cigány dalok közül viszonylag kevés maradt meg lejegyzett formában. Bari Károly a Miskolc melletti Bükkaranyoson 1952. október 1-jén hétgyermekes cigánycsaládban, ötödikként született.

Bari Károly fiatalon

Zsigó Jenő

Miskolcon járt gimnáziumba, a Színművészeti Főiskolán és a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán folytatott tanulmányokat. Bari Károly Kossuth-díjas, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas, József Attila-díjas, Déri Tibor-díjas költő, műfordító, folklórkutató, grafikus, a magyar cigány himnusz „Zöld az erdő” című szövegét gyűjtötte és fordította magyarra, a zenéjét Zsigó Jenő /1952. augusztus 25-én zenész cigány családban Nyírbátorban született/ szociológus, népművelő, szerkesztő szerezte.

A magyar cigány himnusz szövege:

Zöld az erdő, zöld a hegy is

A szerencse jön is, megy is

Gondok kése húsunkba vág

Képmutató lett a világ

Egész világ ellenségünk

Űzött tolvajokként élünk

Nem loptunk mi csak egy szöget

Jézus vérző tenyeréből

Isten, könyörülj meg nékünk

Ne szenvedjen tovább népünk

Megátkoztál, meg is vertél

Örök csavargóvá tettél

Isten, könyörülj meg nékünk

Ne szenvedjen tovább népünk

Megátkoztál, meg is vertél

Örök csavargóvá tettél

                        20/6. A kislétai Orgován József hobbiból festeget

Orgován József és felesége, Csorba Julianna, Kisléta, 2018.02.12. /PL/

A kislétai zsidó áldozatok tiszteletére tervezett emlékmű készítésének elkezdése miatt a tervezettnél korábban, 2018. február 9-én, pénteken a feleségemmel, Dr. Herczku Erzsébettel utaztunk Szabolcs megyébe, Kislétára. A húgomnál, Piroskánál Máriapócson szálltunk meg. Domokos Sándor kőfaragó telefonon kérte a mielőbbi találkozást, mivel a téli hónapokban az emlékmű betűinek készítését meg tudják csinálni és így a május hónapi átadásnak nem lehet akadálya. Már megszoktam, hogy a rendelkezésre álló rövid időt igyekszem jól kihasználni. Családi okok miatt február 13-án kedden vissza kellett utaznunk. A 2. világháborús kislétai katonai áladozatok adatainak összegyűjtése miatt Nyíregyházán, a Sz-Sz-B Megyei Levéltárba kitérőt tettünk. A kislétai halotti anyakönyvi nyilvántartásban sok eltűnt személyt találtunk, de mivel bírósági végzésre jegyezték be őket, egyértelműen nem állapítható meg, hogy katonák voltak-e. A nyilvántartásban találtunk viszont 2 fő kislétai auschwitzi zsidó áldozatot, Jakabovics Lászlónét /1910-1944/, Roóz Dezsőnét /1907-1944/, így 39 főre növekedett a kislétai zsidó áldozatok száma. Szombaton, 10 órakor a kőfaragóval a zsidó emlékmű és két darab emléktábla készítésének részleteiben állapodtunk meg. Régi tervemet, a Bogáti Kúria és környékének kívülről történő megnézését is teljesítettem.

Ezen a napon találkoztam Bunyáné Bihari Erzsikével. Kisléta első, kiemelkedő helytörténeti esemenyeinek lebonyolításában nagyon sok segítséget kaptam tőle. Telepi Györgyről a görögkatolikus templomban történt ünnepélyes megemlékezés, a paplakban az emlékkiállítás összeállítása, az emléktábla elhelyezése, az ünnepség utáni fogadás körülményekhez viszonyítva színvonalas megvalósítása felejthetetlen, újabb lendületet adott számomra. Ezt követően, ha találkozunk Erzsikével, őszinte, tartalmas beszélgetéseket tudunk lefolytatni. Vannak pesszimista gondolataink is, de végül mindig úgy állunk fel: „Kislétáért, a kislétai emberekért mindent meg kell tenni!”. Kedves Erzsike! Nagyon köszönöm Kisléta község helytörténetének kutatásához történő pozitív hozzáállásodat.

A vasárnapi pihenő után Kovács Jánossal 16 órától 21 óráig az aktuális témákról beszélgettünk, Gebe helytörténete, a kislétai zsidó áldozatok emlékművének átadási ünnepsége stb. A Jánossal történő beszélgetéseimet nagyon hasznosnak tartom, a kislétai, pócspetri, máriapócsi helytörténeti gyűjtőmunkám teljessétételében maximális támogatást kapok, színvonalas emlékműsorokkal egészíti ki. Önzetlen segítségét, színvonalas együttműködésünket, országos szinten is kiemelkedő, a résztvevőknek felejthetetlen emlékműsort („Emlékezzünk, hogy emlékeztessünk”), szervezői, rendezői munkáját nem tudom felejteni, meghálálhatatlan. Kedves János! Most is, itt is, köszönöm, köszönöm, köszönöm!

A hétfői napra ütemeztem a Kisléta Község helytörténetével kapcsolatos aktuális találkozásaimat. Őszintén be kell vallanom, hogy előzetes bejelentkezés nélkül kerestem meg az aktuális ügy képviselőjét. Először a polgármester úrhoz, Pénzes Sándor Károlyhoz 8 óra előtt tíz perccel érkeztem meg. A találkozás sikerült, tájékoztattam, hogy a zsidó emlékművet, valamint a két emléktáblát megrendeltem, Kovács János vállalta el, hogy benyújtsa a páyázatot a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz, ami befogadásra került. A bizakodás mellett egyéb lehetőségeket is kerestem. Az emlékmű ünnepélyes átadási időpontjaként május 13-mat jelöltünk meg, ám a különböző körülmények mérlegelése után május 6-ra célszerű áttenni. Meg kellett várni az önkormányzat engedélyét az emlékmű és az emléktábla elhelyezésével kapcsolatban. A különböző adatok gyűjtése után a meghívó tervezetet is összeállítottam. A Kislétai Ápoló-Gondozó Otthon vezetőjét kertestem meg az otthon történetével, és a Gencsy Albert emléktábla elhelyezésével kapcsolatban. A szükséges információ megszerzése után a szükséges intézkedéseket megteszem. A Dr. Jósa István Általános Iskola igazgatónőjét, Birta Ferencnét kerestem fel az emlékmű átadásával, Papp Bertalan kántor-néptanító emléktáblájának leleplezésével kapcsolatban. A beszélgetés során több témát érintettünk. Megmutatta az Orgovány József által készített és az iskolának ajándékozott Dr. Jósa István c. festmény másolatát. Mindjárt megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne felkeresni, nagyon kíváncsi lettem, ki lehet ez a kislétai ember, aki Kisléta helytörténetével így foglalkozik, nevéről cigánynak tételeztem fel, az igazgató nő nem tudta. Azt megtudtam, hogy a lakása a Bocskai úton van. Közösen megtekintettük az iskola szerény helytörténeti anyagát, melyet szeretnék gyarapítani. Az igazgatónővel történt első találkozásunkat hasznosnak ítélem meg, alapját jelentheti egy hasznos együttműködésnek, amit előre is köszönök.

A kislétai Óvoda vezetőjének Takács Györgyné, Erzsikének irányában tartozást éreztem, korábban megígértem, hogy az óvoda történetét feldolgozzuk, igaz akkor konkrét feladatokban nem állapodtunk meg. Szerencsém volt, tudtam találkozni az óvoda vezetőjével, programja volt, de rövid idő alatt megállapodtunk, hogy kölcsönösen megpróbálunk az óvoda történetével kapcsolatban anyagot gyűjteni, remélem, kölcsönösen sikerrel járunk. Amióta Takács Györgyné, Erzsike a kislétai Óvoda vezetője, a közösségi oldalakon az eseményeket figyelve megerősödik bennem, hogy az első találkozás alapján készített fényképek, a látottak alapján jobb benyomásom volt a kislétai Óvodáról, mint az unokám 3. kerületi óvodájáról. Úgy érzem, most a nevelői munka is magas színvonalon áll. A szívemet, lelkemet simogatja az óvoda munkája, példaértékű intézménynek tartom, azt kívánom, hogy sokáig, mindig így legyen. Végül elköszöntem, nem akartam feltartani, de Erzsike még elmagyarázta, hogy jutok a Bocskai útra, Orgovány József lakásához.

Orgován József lakásához a Bogáti úton haladtam, és a második utca balra volt a Bocskai utca. A Bogáti út és a Bocskai út találkozásánál a gyerekkori visszaemlékezésem szerint a baloldali sarkon Kovács József, keresztszüleim, a jobboldali sarkon a Makrai család lakott, Feri és Gyuri velem jártak általános iskolába. A Bocskai úton az első háznál kérdeztem meg, hogy hol van Orgován József háza, a harmadik ház lett megjelölve. A kisajtót megnyitva, a kutya ugatva jött felém, amikor megjelent egy hölgy, kérdésemre közölte, hogy jó helyen járok. Ezt követően kijött Orgován József, akinek bemutatkoztam, és közöltem, hogy a festészetével szeretnék megismerkedni. Betessékelt a házba, a bejárati ajtó után széles előtér volt, jobbra az első ajtón bementük egy szobába. A szoba baloldali falán szekrénysor, középen egy francia duplaszéles heverő, az ajtó melletti egyik sarokban TV, előtte kis asztal hokedlivel, a másik sarokban fatüzelésű kályha volt elhelyezve. A szekrényből több összetekert festmény, könyv került elő, a fényképezéshez történő kifeszítése nehezen oldódott meg, a fiával, Attilával közösen tartották. A család történetének lejegyzetelése céljából leültem az asztalhoz, és folytattuk őszinte beszélgetésünket.

Orgován József és családi házuk, Kisléta, 2018.02.12. /PL/

Orgován József 1960. szeptember 17-én Kislétán, a Kállói utca végén lévő cigánytelepen második gyermekként született, a bátyja János 1957-ben született, a közelükben lakik, fafaragással is foglalkozik, többek között citerát, gitárt készít. Az édesapja korán elvált az édesanyjától. Édesanyja leánykori neve Rézműves Aranka, korán, tüdőbetegségben 47 évesen halt meg. A két gyereket a nagyapjuk, Rézműves Gyula nevelte fel. A testvérével együtt a nyolc általános iskolát Kislétán végezték el. József gyerekkorában a rajzot szerette, szabad idejében is szívesen foglalkozott vele, a festészet iránti vonzalma innen ered. Csorba Juliannával kötött házasságot, három gyermekük született. Orgován Zsanett 1988-ban, fodrász szakmát tanult, férjhez ment, egy gyermekük van, Nyírvasváriban lakik, közmunkás. Orgován Anita 1991-ben született, Nagykállóban ápoló szakmát tanult, Csorba Richárddal családot alapított, egy lány és egy fiú gyermekük van, a házukat a szülők közelében most rendezik be. Orgován Attila 1994-ben született, 8 általános iskolát végzett, majd 2 évig szakmát tanult. A három gyerek után járó szocpol támogatás, 2,2 millió forint fejében egy vállalkozó építette meg a házukat, a beköltözés után költség nem terhelte a családot.

Miből élnek? Kérdésemre adott válasza szerint a havonta kapott 22800 forint szociális juttatásból és napszámból. Szívesen festegetne, de nincs rá igény, egy pár családnak adott el festményt. A napszám lehetősége változó, nincs állandó jelleggel igény rá. A szezonmunkában több a lehetőség, dohányos munkát vállalkozón keresztül, teljesítményben csinálják, a berakott szárítóként osztják vissza a törésben résztvevőknek. Orgován József gyengének tartja a napszámot. A kőművesek mellett szívesebben vállal munkát, a napszám kedvezőbb. A házhoz kert tartozik, amit megművelnek, a konyhára szükséges növényeket, zöldséget megtermelik, állatot nem tartanak. A bevételekkel a felesége gazdálkodik. Helyben csak a legszükségesebbet veszik meg, nagybevásárlásra rendszeresen Nyírbátorba járnak, a nagyüzletekben majdnem fele áron tudnak vásárolni.

A hobbiként űzött festészetéhez felszereltsége hiányos, állványa nincs, a festővásznat az asztalra, vagy keretre kifeszítve fest. A festészethez szükséges anyagok, eszközök beszerzése nehézségekbe ütközik. A festészethez szükséges minimális ismeretet a rajz tanulásakor szerezte meg, ismereteinek bővítéséhez kevés könyvvel rendelkezik. A fejlődését segítő festőtáborban még nem volt, a máriapócsi lehetőséget nem tudta igénybe venni. Javaslatomat, hogy továbbképzéssel többet kellene foglalkoznia, elfogadta. A fejlődését jól szolgálná, ha Kislétán 10 napos festőtábor rendszeresen volna szervezve. A könyvei iránt érdeklődve a szekrényből több könyvet kiszedett. A szekrényben szép rend volt. Az eddig gyűjtött képregényei rendezett formában voltak. Szívesen venné, ha a hiányzó képregényeket pótolni tudná, újakra tehetne szert. A festményei közül egyet láttam, az előszobában a falra kihelyezve.

Orgován József az elő szobában lévő festményével, Kisléta, 218.02.12. /PL/

A búcsúzáskor felajánlottam, hogy ha Kislétára jövök, szívesen meglátogatom, és a festői hobbiát, amiben tudom, támogatom. A közreműködésemmel Orgován József hobbi festegetőnek „A festőművészek nemzetközi alkotótáborában Pócspetriben” 2018.07.29-08.05. között Kovács János, a Pócspetriben működő Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub elnökének a pályázat megirásával, Tamás György, Pócspetri polgármesterének, Stefan Gnandt Pócspetriben élő és alkotó festőművész, a tábor művészeti vezetőjének támogatásával sikerült részvennie. Az alkotótábor munkáját lehetőségem volt figyelemmel kísérni: július 29-én a megnyítón részt vettem, augusztus 2-án az alkotótábort működés közben meglátogattam, augusztus 5-én a záró ünnepségen, kiállításon részvettem. Az alkotótáborban történt tisztességes, becsületes részvételéhez, a kerékpárral történt átjáráshoz, három festmény alkotásához, a kiállításon történt szerepléséhez Orgován Józsefnek köszönetem és elismerésemet itt is szeretném kifejezni. Bízom benne, hogy a továbbképzési lehetőségeket később is igénybeveszi.

A kiállítás megnyitója, nemzetközi résztvevők, Pócspetri, 2018.08.05./PL/

Orgován József festményei a kiállításon, Pócspetri, 2018.08.05./PL/

Irodalmi jegyzék:

1. Szalay Béla: Czigánytörténeti adatok. Magyar Néprajzi Társaság Értesítője. Bp.,1914.
2. A magyarországi cigányok története. Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia.
3. Erdős Kamill: Fémműves cigányok. Néprajzi Értesítő. 1962. 44. szám.
4. A cigány népesség felmérései Sz.-Sz. Megyében az 1950-es években. Magyar Nemzeti Levéltár kiadványai.
5. Dömötör Sándor: Mióta Muzsikusok Magyarországon a cigányok? Ethnographia 45 évf. 1934.
6. Szenes Imre: „Mi is emberi módon akarunk élni…”. NÉPSZAVA 1977.06.07.

Nemzetközi Cigányság Zászlója

Dr. Kustár Péter kislétai református lelkész Kislétán szolgált időszakának /1969-1987/ helytörténeti témákit keresve találtam a NÉPSZAVA cikkre.

A NÉPSZAVA 1977. június 7-én megjelent számában Szenes Imre újságíró „Mi is emberi módon akarunk élni” című cikke a kislétai cigány népcsoport 161 tagjának mindennapjaiba ad betekintést, jellemezve a kislétai cigányok történetének e korszakát. A leírtakat tanulságosnak tartom, ezért a következőkben közzé teszem.

„Mi is emberi módon akarunk élni...”

„Mint cseppben a tenger, úgy tükrözi Kisléta 161 cigánya e népcsoport Szabolcs megyei helyzetét. A keresőképesek többsége már állandó vagy alkalmi munkából él. Jó néhányan viszont bűncselekmények miatt börtönben ülnek. A dolgozók egyharmada még a faluszéli telepen lakik, és már alig várja, hogy az igényelt kedvezményes kölcsönből idén felépüljön szerény, háromhelyiséges saját téglaháza. Amikor Orosz József tanácselnökkel e telepre látogattam, a kis lurkóktól körülvett asszonyok nyomban a házépítés felől faggatóztak. Néhányan megmutatták a telkük és az OTP-kölcsön papírjait — hozzáfűzve, hogy férjük most is dolgozik; ők meg tsz-tagok, de éppen gyes-en vannak az újabb gyerekkel. Az egyik viskóból előkerült a 25 éves Balogh József, a MÁV kelenföldi pályamunkása, aki hét közben az ottani szálláson lakik. Most még nincs a vasútnál, mert mint mondja: három nap szabadságot kért, hogy nádat vágjon kunyhója tetejére. Az elnök megkérdi: — Ha így dolgozik, hogyan lesz az új házhoz saját pénze?

Változás a cigánysoron — Az meglesz — mondja bizonytalanul és közli, hogy neki nem kell az új cigányházakhoz kijelölt Bocskai utcai telkekből, mert a falu más részén már vett egy 300 négyszögöles telket. — Ha már házat építünk, nem kívánunk cigányok közt lakni, mi is emberi módon akarunk élni... És az új házba, a saját munkánkat is beleadjuk... Visszaemlékszem, hogy tíz évvel ezelőtt még arról írtam: cigányok a részükre szétszórtan épült új házak kedvéért sem akartak elszakadni közösségüktől — és szinte rájuk kellett kényszeríteni a jobbat. Később már sok cigány felismerte, hogy a telepi közösségeik szintén visszahúznák őket; most már félnek, hogy a jobb házakkal kialakuló új cigánysoron ismét a múltba zuhannának. Jogos aggodalom ez, mert erre is akadnak példák. — Az új házaikat nem tudjuk elkülönítve építtetni — jegyzi meg a tanácselnök. — Döntően azért, mert a faluban nincs annyi szétszórt üres vagy eladó telek. Emiatt egy-két utca végén új teleksort parcelláztunk részükre. Örülünk hát, ha némelyek máshol jutnak házhelyhez. A Bocskai utca végén már öt új cigányház áll és folytatásaként ide épülnek a még putri lakók újabb otthonai. Általában étkezéshez vagy tároláshoz is használható nagyobb előtérből nyílik a normálméretű lakószobájuk és konyhájuk. A 44 éves, ötgyermekes Magyar Mihály pályamunkás már két éve ilyen házban él. A régi sárból vert telepi kuckójához képest valóságos palotának érzi. Ő még analfabéta, de férjezett 19 éves lánya és veje már hat osztályt végzett, az utóbbi pedig szintén a nyíregyházi vasútnál dolgozik. Az ifjú párnak ugyanitt van háza, s igen örülnek, hogy a családalapítást már ilyen emberi hajlékban kezdhették.

Orgován József és családja háza a Bocskai utcában épült az elsők között /PL. 2018/

Magyar Mihály bevezet tisztes szerénységgel bútorozott szobájukba, hellyel kínál a pamlagon, s megmutatja a falon a családi képeket, a táskarádiót, mint bizonyságát civilizálódó életüknek. A festett betonpadlózatra most készülnek szőnyeget vásárolni. A felesége is dolgozik. És tervezik: előbb-utóbb külön kamrát és fürdőszobát is építenek házukhoz. — Mert én már tizenhárom éve egyfolytában a vasútnál dolgozom, azelőtt meg tsz-tag voltam. Házunk 500 négyszögöles telkén kertészkedünk, és mint tavaly — idén ismét vállalunk sertéshizlalást. Most már beiratkoztam a vasúti dolgozók iskolájába is. Már nagyon röstellem, hogy még nem tudok írni-olvasni. A 12 éves fiam az ötödik osztályba jár, és vele már elvégeztetem a teljes általános iskolát, hogy utána szakmát is tanulhasson...

Az emelkedés mintája. Az emelkedés e mintája erősen vonzza a még viskólakókat. Sőt, némelyek már a túlszárnyaláson töprengenek. Ennek eleven megtestesítője a fiatal Rézműves Sámuelné, aki a többiektől eltérően oly tiszta ruhában, ápolt hajjal toppant elénk a telepen. Mintha nem is itt élne. Megtudtam, elvégezte a nyolc általánost, a férje szintén kelenföldi pályamunkás, hetente egyszer jár haza, most is dolgozik és havi átlagban 2500-at keres. Négy kicsinye közül az egyik elsős, a másik már harmadikos. Amikor meglátja a tanácselnököt — első kérdése az: — Tessék, mondani, volna-e mód, hogy a gyerekek miatt mi nagyobb házat építhessünk? És nem a Bocskai utcában, mert a nagynénémtől ajándék telket kaptunk a falu más részén... — Persze, nagyobbat is építhetnek, ha a hozzávaló kölcsönhöz nagyobb előtakarékosságuk lesz és maguk is beledolgoznak. — Mi is így gondoltuk. Kíváncsi lettem a telket ajándékozó nagynénjére is. A tanácselnök elkalauzol hozzájuk a nem cigányok lakta Kállai utca 32- be, egy két szoba-konyhás, átlag méretű parasztházhoz. Csorba Elemér, a hatvanévesnek látszó, borostás arcú házigazda — valójában csak 49 éves és leszázalékolt nyugdíjas. Az olajvezetékek építésénél dolgozott, mint segédmunkás, azelőtt pedig tsz- tag volt. — 19 évi folyamatos munka után mentem nyugdíjba, és amíg dolgoztam, 4,5 ezret is megkerestem, most pedig 2159 forint a járadékom. A telket még 1967-ben 8000 forintért vettük egy régi, rossz házzal, de a helyére akkor még csak egyszobás újat építettünk.

Sikeres ,,vegyes házasság”. — Addig anyáméknál laktunk, aki nemrég meghalt —, egy kunyhóban — szólt közbe a felesége. — Aztán a telket az unokahúgomnak ajándékoztuk. Hadd másszanak ki ők is a nyomorúságból... — Igaz, mi is csak 1974-ben jutottunk oda, hogy házunkhoz még egy szobát és nyári konyhát építsünk — folytatta a férje. Akkor már magasabbra is emelték a falát és a tető cserepét palára cserélték, mert az jobb, tartósabb. Az átépítés 80 ezerbe került, ebből 30 ezer a saját megtakarításuk volt, a többi az OTP-től; most 400 forint a havi törlesztésük, de 500-at fizetnek, hogy hamarabb túl legyenek rajta. Megmutatja rendes bútorzatú lakásukat, mindkét szobában nagy képernyőjű tv van. Az egyik szobát férjezett lányuk, Körtvélyesi Antalné lakja két gyerekével. A férje nem cigány, kőműves a szakmája. Egy ideig Pesten laktak. Az asszonyka akkor szövőnő volt, de amióta gyes-en van, hazajöttek. A férje itthon dolgozik, s ideiglenesen a szüleinél laknak. — Mert az uram családi segítséggel már felépítette háromszobás, összkomfortos külön házunkat — büszkélkedett Körtvélyesiné, a karján ülő szőke kicsinyével. — Most már csak a külső-belső vakolás és a szerelés van hátra. Övék a falu első vegyes házassága. Nagyon jól élnek egymással, mert — mint az asszonyka hozzáfűzi —: neki már a szülei is dolgos emberek. A tanácselnök meg is jegyzi; — Ha már mindnyájan ilyenek lennének, hazánkban már nem is létezne cigánykérdés. — Így van — igazolja Csorba Elemér. — Az én családomról példát vehetnek. Mind a négy felnőtt gyermekem már nyolc osztályt végzett és dolgoznak. A 18 éves fiam most másodéves kőműves tanuló Pesten. Beszélgetésünk közben idejött Rézművesné is. Halkan megjegyezte: „Bácsikám, én már magukról veszek példát...” Szenes Imre

Hálás vagyok a sorsnak, hogy Kisléta község helytörténetével, őseim történetével foglalkozhatom. A Kislétai Református Egyházközség helytörténetével korábban kezdtem el foglalkozni. Napjainkban Dr. Kustár Péter kislétai református lelkész, tudós, sokoldalú ember élettörténetével, munkásságával foglalkozva egyre több  egyházközségre, református elemi népiskolára vonatkozó helytörténeti anyagra leltem rá. Minden anyag megismerése újabb  sikerélmények mellett a személyes vonatkozás esetén mély érzéseket is kiváltanak.

A nagyapám még  a kislétai helvét hitvallás, illetve a református egyházközséghez tartozó családban született, a római katolikus felesége lett, ezt követően a leszármazottak római katolikusok egyházközséghez tartoztak. A  kislétai üknagyapám Pénzes Mihály /1778-1838/ nyolc gyerekével együtt a református egyházközséghez tartoztak.

Nagy meglepetés, jó érzés volt, mikor a református egyházközség egyik 1837 évi kimutatásában /amely tartalmazza a hívek az egyházközségnek adott gabonát vékában, pénzt garasban, szénabért garasban/ megtaláltam üknagyapám nevét, Pénzes Mihályt, úgy éreztem, mintha láthattam volna, én is jelen lettem volna.

Az 1837-ben és 1844-évben felvett kimutatást megosztom, hátha mások is rátalálnak őseikre.   

Budapest, 2020. január 27.

A Kisléta község helytörténetéhez kapcsolódó anyaggyűjtésem során Szabadi István a „Pócsi reformátusok /Templomfoglalás Máriapócson/” című dolgozat irodalomjegyzékében olvastam „Kustár Péter kislétai lelkész 1976-os anyaggyűjtése a helyi református egyház történetéről /TtRELI.8.2.16.” Az eddigi munkám során nem sikerült az irodalmi jegyzékben található anyagot megismerni. A Dr. Kustár Péterrel kapcsolatos emlékünnepség szervezése során Dr. Kustár Zoltán a kérésemre az anyagot megküldte, amit a kislétaiak nevében is hálásan köszönöm. Az 1976-ban készült anyagot megosztom, hogy jobban megismerjük Kisléta helytörténetét.

Dr. Kustár Péter a kislétai református egyház szolgálata-, tudományos munkája-, a héber önképzőkör vezetése-, rendszeres szakelőadások tartása-, a szoborkészítés-, a versírás-, a kertészkedés-, a tíz gyermek nevelése mellett Kisléta, református egyház helytörténetével is foglalkozott, levéltárban megtalálható anyagot állított össze. A kutató munkájával Kisléta helytörténetéhez, őseink megismeréséhez új maradandó ismeretekkel járult hozzá.

„Dr. Kustár Péter: KISLÉTA. Nyírségi egyházmegye. 1976.évi gyűjtés

2./ Mely időpontra tehető a kislétai református gyülekezet életének kezdete?

A reformált gyülekezeti élet kezdetéről pontos adatok nincsenek. Arról is csak véletlen folytán tudunk, hogy 16o5-ben ki volt a gyülekezet lelkipásztora. Az egyházmegyei jegyzőkönyv tanúsága szerint ekkor fosztották meg tisztségétől Bagdi Péter kislétai lelkészt, mert egy embert puskával agyonlőtt. Erős reverzális mellett, hogy puskát nem használ, és bort nem iszik, visszaveszik ugyan, de a kezdeti időkről ezen kívül semmit sem tudunk.

3./ A kislétai református egyházközség vázlatos története.

A ma kb. 5oo lelket számláló egyházközséghez névleg hozzátartozik még Máriapócs és Pócspetri is, mint szórványok. Nagyközségi szinten a három Község Közigazgatásilag is összetartozik.

Az egyházközség régmúltjáról nagyon hiányosak az adataink. Nagymáté Albert 1897-ben jegyezte le az egyházközség rövid történetét, de mint megjegyzi:" Az 1831-iki torony építéskor minden a községnél és egyháznál akkor meglevő levelek, iratok a torony alapkőjének letételekor annak déli zárókőjénél kerített üregbe nagy bölcsen /sic/ elfalaztattak." Igy ő is csak az egyházmegyei jegyzőkönyvek gyér adataira támaszkodik. Az első adat 16o5-ből való fegyelmi jellegű feljegyzés, miszerint az egyházközség akkori lelkészét Bagdi Pétert hivatalától megfosztották, mivel egy embert puskával agyonlőtt, majd szigorú kötelezvény mellett, hogy puskát többé nem használ, és bort nem iszik, visszavették. Az 1649. évről keltezett jegyzőkönyv tartalmazza a lelkészi és tanitói díjleveleket és tanúskodik arról, hogy ebben az időben Máriapócs és Pócspetri, mint önálló anyaegyházközségek tartattak számon.

A gyászévtized idején erőszakos templomfoglalások zajlanak Máriapócson és Pócspetriben, de a kislétai egyházközség sikeresen védi meg fegyverrel templomát. Éppen emiatt német helyőrséget küldtek a község nyakára.

1. II. Rákóczi Ferenc 1oo nemesi levéllel ismeri el a seregében harcoló kislétai reformátusok hazaszeretetét.

Mária Terézia uralkodása idején a nagybirtokos nemesség katolizálása hozta magával a máriapócsi és pócspetri református egyházközségek végleges megszűnését. A Rákóczi szabadságharc idején ugyanis templomaikat visszakapták és még 1741-ben az akkor adományozott úrvacsorai cinkanna tanulsága szerint még virágzó egyházközség létezett. Röviddel ezután a Klokuticky család katolizálásával változott meg a hely­zet, kiknek mindhárom községben voltak birtokaik, de főleg Pócspetriben. E család fegyveres jobbágyai foglalták el a pócsi református templomot,és a katolikusoknak, kik mindmáig bírjak e régi kis gót stílű templomot. Pócspetriben már nehezebb volt a helyzet, mert ott református birtokos nemesség lakott. Ekkor a nevezett család, kinek Kislétán is voltak birtokai, Léta területén kétszer akkora birtokokat ajánlott fel a petri nemeseknek, mint ottani birtokaik csak költözzenek át Kislétára. Ami meg is történt. Helyükre katolikus svábokat telepítettek. Ezáltal Pócson és Pócspetriben a református egyházközség gyakorlatilag meg is szűnt, Kislétán viszont megerősödött.

Az 1781-es türelmi rendelet után építik át és bővítik ki a régi Árpádkori templomot. Az 18o1 évi népszámlálás adatai szerint Kislétán 519 református lélek, Máriapócson 6o, Pócspetriben 18, összesen kb. 6oo. 1827-31-ig épül a régi fatorony helyén a mai kőtorony. 1848-ban új lelkészlakás.

1945-ig a kislétai református Gencsy család az egyházközség patrónusa. 1929-ben az egyház eddigi 5 hold földjéhez Gencsy Albert 55 kat.hold földet ad az egyháznak, melyből 2o-at lelkészi és 2o-at tanitói javadalomként kezelnek. 1951-ben orgonát építtet Tatár Sándor malomtulajdonos és veje Brösztl Gáspár. 1929- ben épül fel az új iskola és II. tanitói állást is szerveznek. Előzőleg l91o-ben a parókiát is újjáépítik.

1945 után sem csökken, a templomba járok és úrvacsorázók száma és a hívek önkéntes adományaiból a legszükségesebb egyházi dolgokra mindig telik.

Az adatkérőlap kislétai református egyházközség esetében

az 1./, 6./, 8./, 9./, lo./,11./, 13./,14./,15./,16./,17./ és 18./ pontjaira a válasz nemleges.

4./ A kislétai református egyházközség lelkipásztorai.

Bagdi Péter 16o5

Szoboszlay József 1665

Liszkay Mátyás 1668

Csengeri György 1746

Katona István 1787

Sas Mihály Káplán 1810

Miskolcy Szíjgyártó István 1814

Biró Mihály 1817

Id. Liszkay István 1817-1839

Novajkay Dénes 1839-1851

Szécsi Mihály 1851-1857

Ifj. Liszkay István 1857-1863

Szabó Ferenc 1863-1876

Nagymáté Albert 1876-1897

Szakáts József 1897-1936

Baráth Mihály 1936-1968

Börzsönyi József 1968-1969

Dr. Kustár Péter 1969-

5./ A kislétai református egyházközség temploma.

Az egyházközség temploma Árpádkori eredetű, ma azonban helyén kívül ebből a jellegéből semmit sem őriz. Többször átépítették. Legutoljára az 178o-as években úgy hogy eredeti falrészeket vagy műemléknek számító épülettöredékeket ma már nem tartalmaz. Ezt az 1974. évi műemléki falvizsgálat megállapította és ennek a lapján törölte is a Műemléki Felügyelőség a műemléki listáról. Az 1974. évi templom felújítás során az addig stílusára jellegtelen keskeny ablakok kiszélesíttettek és egységes formára vágattak.

7./ A kislétai református egyházközség klenudiumai.

Van egy nyilvántartott aranyozott gótikus kehely a XV. századból. Korábban a Nyírbátori Múzeumban volt kiállítva, van egy XVII. századi úrvacsoráztató és egy beteg úrvacsoráztató kehely ezüstből, mindkettő szerepelt az 1938-as Kiállításon. A XVIII. századból két ónkanna és 3 óntányér maradt ránk, mindezeket az egyházközség jelenleg a külön e célra készült vitrinben őrzi a lelkészi hivatalban.

12./ A kislétai református egyházközség, írott krónikája.

Az 1889-95. évi V. anyakönyv kötéslapjaira írta Nagymáté Albert 1897-ben Balkányba való áthelyezésekor a kislétai egyház addigi történetét. Ő utána Szakáts József majd veje Baráth Mihály lett a lelkész, ki 1968-ban ment nyugdíjba. 1974-ben a jelenlegi lelkész kérésére Ő írta meg apósa és saját idejéről a gyülekezet életének, rövid történetét. Így a kislétai egyházközség életének története röviden és kéziratos formában, de az utolsó évtizedtől eltekintve megvan. Meg kell jegyezni, hogy egyik esetben sem tudományos igényű monográfiáról van szó, hanem néhány oldalas kéziratról csupán.”

KISLÉTA

"Kisléta /szabolcsi egyházmegye./. 1592-ben ref. egyháza volt. A tractus 1597. évi jegyzőkönyvében lelkészi fizetését említik. Lelkészei: 1637. június 14-én ordinálták Báthory Istvánt, 1667. június 26-án Csúzai Mátyást, 1686. szeptember 18-án Vásárhelyi Istvánt.” 485. Emberi. m. 624.1. Tóth S. i.m. 278.1. Barcsa II. 271.1.

„Kisléta /szabolcsi egyházmegye/. Az egyházkerületi Jegyzőkönyv szerint 1736-ban anyaegyház volt. Lelkészei; 1712. szeptember 28-án ordinálták Gacsályi Mártont, 1759. május 22-én Peleskei Miklóst, 1760-ban a togátus deákokkal való viszálya miatt megdorgálták, 1760. augusztus 12-én ordinálták Viski Pap Pált, 1761. október 6-án Nérezi Mihályt.” Ehkjkv. II. 16.1. Barcsa II: 271.1

„Kisléta /Ny./

Az egyházközség keletkezésének idejére vonatkozólag megbízható adatok nem maradtak fenn, de ennek kialakulása az 1500-as évek másodig felére tehető, mert 1605-ben már Bagdi Péter lelkészének ügyét tárgyalták a nagykárolyi zsinaton. Temploma az Árpád-kori időkből ered és régi avarkori temető felett emelkedik. Az egyházközség kialakulása és kiszélesítése érdekében hosszú idő óta jelentős szerepet játszottak a Mikó, Baán, Bessenyei, Rádi, Tatár, Ujfalusi, Bagaméri, Petneházy, Böszörményi, Tisza, Egri, Ari és Dékmár-csládok tagjai, kiknek leszármazottai ma is jelentős alkotó tagjai az egyháznak. 1649-ben a mai szórványok: Máriapócs és Pócspetri önálló egyházak voltak, de a renegát Klobusiczky-Család zaklatásai elől a református nemesek elmenekültek. A Báthory Zsófia által fegyverrel elvett templomot II Rákóczi Ferenc adta vissza 1704-ben, de a községek nem tudtak már kellően megerősödni és igy 1804-tól Máriapócs és Pócspetri, mint szórványok csatlakoztak Kisléta anyaegyházhoz. Kéttanerős iskolájának tanitói: 0láh Tibor kántor-tanító és dr. Papp Sándorné Baka Ilona tanítónő. Vezető lelkész Baráth Mihály. A széleskörű és jelentős bel misszió keretében működő Református Leányegylet és Nőegylet vezetője Baráth Mihályné, a lelkész neje, mig az Ifjúsági Egyesület és vallá­sos egyesülések a lelkipásztor vezetése alatt működnek. A községnek kb. 1900 lakosa van, melynek mintegy 35 százaléka református és számuk emelkedő irányú. Az egyházközség fő gondnoka Gencsy Károly földbirtokos, gondnoka Madácsy Péter, kiknek munkássága mellett 19 tagú presbitérium intézi az egyház gazdasági ügyeit.” Zoványi: TRET.II .162.1.

 A Tatz László festőművész a Kisléta, Máriapócs, Pócspetri közös vasútállomásán, a Máriapócsi Vasútállomás szolgálati lakásában született és így kötődik a három község lakóihoz, a helytörténetük kiemelkedő, példaértékű festőművésze. Ismerjük meg Tatz László festőművész festményeit, munkásságát és ápoljuk emlékét, legalább egy emléktábla elhelyezésével. 

A Máriapócsi születésű Tatz László festőművész élettörténetének jobb megismerése céljából hasznosítottam az ARCANUM Digitális Tudománytárat, ADT, a HUNGARICANA adatbázisát, az Internet keresési lehetőségeit, a Magyar Országos Levéltár 1037 Budapest, Lángliliom u. 4. alatt lévő kutatótermében a Máriapócsi Római Katolikus Fiók Egyház anyakönyvi nyilvántartását vezető Pócspetri Római Katolikus Egyház anyakönyvi nyilvántartását tartalmazó A 0882 számú dobozát.

Máriapócsi római katolikus templom, gótikus eredetű, 14. század első felében épült.

A római katolikus születési anyakönyvi nyilvántartásban megtaláltam Tatz László születésére vonatkozó adatokat. 1888. június 4.-én Máriapócson született, a keresztelést július 8.-án Krick Mihály Eger-Szalóki káplán végezte. Szülők: édesapja Tacz Antal római katolikus, állomás-főnök, Máramaros megye Bustyaháza-ról származik, édesanyja Marszó Etelka. Lakás Mária-Pócs vasútállomás. Keresztszülők: Czitrovszky Ferenc, Tacz Terézia.

Tatz László édesapja „cz”-vel írta a vezeték nevét. A keresgélés során a Magyarországi tiszti cím- és névtár 1888. 7. évfolyamában megtaláltam a Máriapócsi munkahelyét: „c/. Nyíregyháza-Mátészalka h. é. vasút. Mária-Pócs: Tacz Antal, állomásvezető.” A Máriapócsi munkahelyének időtartamára nem találtam adatokat. A Belügyi Közlöny 1899. januári számában a m. kir. belügyminiszter Szatmár vármegyében Szatmár-Zsadányiba Tucz Antal állomásvasúti állomási előjárót anyakönyvvezetővé kinevezte. A Magy. kir. Posta és Távírda Rendeletek Tárában a felmentetek között szerepelt Tacz Antal Szatmár-Zsadány pályaudvari postamester 1900. október 22. dátummal. Az Interneten a családkutató lista 10. lapja tartalmazza, hogy Tacz Antal 1846-ban született Bustyaházán, felesége Marszó Etelka született Nyíregyházán 1857-ben, házasságot kötöttek 1880. január 26-án, nyolc gyermekük született. Mária /1881/, Lajos /1882/, Anna /1883/, Julianna /1884/, Sándor /1885/, László /1888/, Ilona /1890/, Kálmán /1893/.  Bustyaháza jelenleg Ukrajna része, Kárpátontúli terület, Técsői járás, Tisza jobb partján fekszik, 1910-ben 2056, ma 8500 lakosa van, ebből 400 magyar.

Máramaros megyei Bustyaháza, Tacz Antal születésének helyszíne, részlet.

Tatz László elemi iskoláira még nem leltem rá. A középiskolát a Szatmári Kir. Katholikus Főgimnáziumban végezte. A SZAMOS Szatmár 1906. június 3., Vasárnapi számában olvasható. „Rajzkiállítás helybeli kir. kath. főgimnázium növendékeinek a szokásos évi rajzkiállítása június 21.-én. Különösen említésre méltó Tatz László mert érettségizett ifjú képei, amelyek valóban művészi színvonalon állnak”. A Szatmári Kir. Kath. Főgimnázium 1906-1907 évi értesítője szerint 1906. június 5-9-ig volt megtartva az érettségi vizsga szóbeli része, amelyen Tatz László is részt vett.

Tatz László a közép iskoláját a Kir. Kath. Főgimnáziumban végezte /1902-1906/.

Budapest székhellyel működő Országos M. Kir. Képzőművészeti Főiskola 1910-1911-ről kiadott Évkönyve szerint az intézet két címet is használhatott: A/. „Szépművészeti Akadémia”, B/. „Rajztanárképző Főiskola”. A felvételezés rajztanári, rajztanítói, szobrászati, művészeti szakra történt, korhatár 16 év, polgári, vagy középiskolai végzettséggel, az általános rendes tanfolyam négy éves. A Képzőművészeti Főiskola igazgatója Szinnyei Merse Pál, a Festészeti Mesteriskola igazgatója Benczúr Gyula. A Szépművészeti Akadémia tanárai óraadók mellett: Balló Ede, Olgyai Viktor, Zemplényi Tivadar festőművészek. A Szépművészeti Akadémia növendékei között az első félévben, a második félévben szerepel Tatz László IV. éves. a Szépművészeti Akadémiára 1908-1912 között járt, Balló Ede festőművész volt a tanára. Az összes művésznövendékek száma az első félévben 101, ebből 69 férfi, a második félévben 96, ebből 65 férfi. A Képzőművészeti Főiskolához tartozott a Szolnoki Művész-Egyesület telepe is, ahol Tatz László többször részt vett az alkotások létrehozásában.

Még mint Balló növendék próbálkozott meg a kiállítással 1912-ben, a Műcsarnok tavaszi tárlatán mikor egyik képével elnyerte a Harkányi-díjat. Ugyanazon év téli kiállításán pedig egyik képét megvették a király részére. E sikerek következménye képen a kormány megbízta báró Eötvös Loránd, a világhírű tudós és volt miniszter arcképének elkészítésével.

1913-ban Párisba megy, hol Lucien Simonnál és Ménard Renénél, tanul, Párisból pályázik a Benczúr mesteriskolájában üresedésben levő műteremre, melyet meg is nyer s így miután még egy nagyobb utazást tesz Spanyolországban és Itáliában, a háború előtti télen hazajön, hogy elfoglalja a Benczúrnál nyert műtermet. Azonban alig dolgozik valamit, mert mindenféle zavaró momentumok gátolják munkájában. Sőt pár hónap múlva, amikor kitört a háború, máról holnapra hirtelen ki kellett költöznie műterméből is, melyet hadikórház céljára foglaltak le.

Kiállításon csak 1916-ban lép fel újra, hol két szenzációs képpel lepte meg a művészet iránt érdeklődőket, egyiket a király, másikat a Szépművészeti Múzeum vásárolja meg. Ugyanakkor megnyeri a Lipótvárosi Kaszinó díját. Művei elismerést és megbecsülést szereztek neki művésztársai körében is, akik nemsokára a Műcsarnok bíráló bizottságába zsűritaggá választották. Még nagyobb feltűnést keltett az 1918 évi téli tárlaton a „Fiatal nő képe" című festménye, melyet az Árkosi Benkő-féle díjjal tüntettek ki. Hasonló sikere volt 1919 télen a „Készülődés" című vásznának.

A két forradalom őt is megzavarta a nyugodt munkában, sőt arra kényszeríti, hogy elhagyja, az országot Hollandiába megy, honnan nem régen jött vissza és megrendezi a jelen kollektív kiállítását, melyen újabb képei mellett ott láthatók nagyobbára a korábbi díjnyertes és kitüntetett művei is.”

A Nemzeti Szalonban 1920 májusában KIÁLLÍTOTT MŰTÁRGYAK JEGYZÉKE szerint a kiállított 68 darab olajfestmény eladására kizárólag Kató Kálmán műtáros van feljogosítva. A vételár 25 %-a vásárláskor, a többi 75% pedig 14 napon belül, legkésőbb azonban a kiállítás bezárásakor fizetendő.

Ezt követően az eddig fellelt anyagok alapján a további életútját kívánom követni. A Hunyady-Aldobrandini ösztöndíjjal 1923-ban három hónapig Rómában volt, 1924-ben New York és Washingtonban a nyilvános gyűjteményeit nézte meg, a hazatérte előtt, újabb három hónapot töltött Rómában.

A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1931. július 15.-én megjelent 65. évf., 158. száma idézések részében olvasható Taz László idézése a következők szerint: „Idézés. 254510/3. 1931. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy Kefe és Ecsetáru Rt. felperesnek Tatz László alperes ellen 4800 pengő tőke és járulékai iránt indított perében a per felvételére és érdemleges tárgyalására határnapot tűzött ki és felhívta a feleket, hogy 1931. augusztus 11. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (Markó-utca 25. szám, földszint 33. ajtószám alatt) jelenjenek meg, egyszersmind pedig Tatz László Budapesti, Személynök- utca 7. szám alatti alperes részére — aki ismeretlen helyen tartózkodik — ügygondnokul dr. Hajdú Miklós ügyvédet (lakik Pozsonyi-ut 4/a.) nevezte ki. A bíróság felhívja az alperest, hogy a fent megjelölt határnapon és órában képviseletre jogosult és igazolt meghatalmazott által jelenjen meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyette eljárni. Budapest, 1931. évi június 20. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 13937 „ A tárgyalás következményével nem találkoztam.

Az „Óra Újság” 19. évf., 82. számában, 1933. április 11.-én Szente László újságíró egy rövid cikket jelentetetett meg: „A „Boldog Völgy“. Rövid ideig élt Hongkongban még egy orosz fogságból Kínába került magyar ember, Tatz Ede /helyesen Tatz Kálmán/, a Pekingi Schainin & Co. Eantoni képviselője. Tatz néhány hónap óta Hongkong temetőjének, a Happy Valiey-nek (Boldog völgy) lakója. Sokáig betegeskedett, súlyos tüdőbajával egyik kórházból a másikba küldözgették, míg végre néhány hónappal korábban Komor Siegfried kezdeményezésére, összegyűjtötték számára az útiköltséget, hogy hazautaztassák Magyarországra. A nagy örömtől felfrissülve, boldogan lépett a hajóra, hogy egy órával későbben lesújtva térjen vissza a Kowloni Kinai negyedben lévő szegényes lakásába. A hajóorvos nem vállalta érte a felelősséget és így a kapitány nem volt hajlandó a súlyosan beteg embert a hajóra venni. Szegény Tatz három nappal később meghalt. Bátyja, Tatz László festőművész körülbelül két évvel korábban ment ki Kínába, s jelenleg Cantonban él.” A cikk alapján Tatz László 1931-ben vándorolhatott ki Kínába.

Tatz Kálmán /1893-1932/ Tatz Lászlónak legfiatalabb testvére. Lászlóhoz hasonlóan a középiskoláját Debrecenben és a Szatmárnémeti Kir. Kat. Főgimnáziumban tanult. A festészet, a szobrászat iránt érdeklődött. A háború az ő életét is befolyásolta, orosz hadifogságból Kínába szökött, amit iskola társa, háborús bajtársa, Sándor Pál szeri Kínában szobrászkodással foglalkozott. Az Ulan-Ude-i Antonina menekült társát 1925-ben feleségül vette, három gyermekük született, Tiencsinben művész társaival készül fotó. A november 10-én kelt halotti bizonyítvány szerint 39 évesen magyar művész tuberkulózisban és szívelégtelenségben meghalt.

Tatz Kálmán /1893-1932/

„Egy magyar utazó Kantonban, 1932-ben” című internes anyagban olvasható, hogy Kovrig János magyar újságíró és utazó 1932 októberében érkezik Kínába. Egy könyvbe számol be élményeiről „A sárga kontinensen déltől északig” címmel. Az internetes anyag Kovrig Jánost Kantonba kíséri el. Sámin /Shameen/ szigeten találkozott egy magyar festővel.  A külföldi hatalmak kezelésébe átengedett területek, koncessziók szerepe fontos volt a központi Kínai kormány számára. Kovrig János Kantonban ezek egyikébe is ellátogatott, Sámin /Shameen/ szigetére. Sámin kis, hosszúkás sziget, házakkal majdnem teljesen beépítve, csak a közepén van fasoros út teniszpályákkal és a folyóparton szűk futball-, golfpálya és egy kis park. Az egész olyan kicsi, hogy még a Katonban élő hétszáz európainak sem nyújt elegendő helyet. A sziget mintegy két harmadrészben angol és egy harmadrészben francia fennhatóság alatt áll, de a kettő nincs egymástól elválasztva. Többnyire csak akkor lehet megtudni, ha rendőrrel találkoznak. Tökéletes a nyugalom, csend, tisztaság uralkodik a szigeten.

Kanton, Sámin szigete, Tatz László műtermének helyszíne, 1932.

 Kovrig János újságíró a Sámin szigeten találkozik Tatz László festőművésszel, a műtermében meglátogatta. Kanton város rendelésére Szun Jat-szen nagyméretű képét akkor fejezte be. Szun Jat-szen /1866-1925/, aki 1912 elején a frissen kikiáltott Kínai Köztársaság első köztársasági elnöke lett, a Kuomintang megalapítója.

Kanton, Sámin szigete, Francia templom. 1932.

Tatz Lászlónak saját akadémiája volt, „Hong Kong Fne Arts Academy” néven. Tanítványai elégedettek voltak a „mesterrel”, olyan tanár, aki összemérhető a kontinentális művészekkel. Mervay Mátyás Hongkongban és Sanghajban végzett kutatásai szerint Tatz László Kínában először Kantonban festett, majd 1929. január 19-én érkezhetett meg Hongkongba, egy Sanghajt január 17-én elhagyó gőzösön. Az akadémiája 1933 szeptemberében új helyszínre költözött, 8 Des Voeux Rd címre. 1934. június 21-én a San Francisco irányában közlekedő Tatsuta Maru fedélzetén elhagyta Hongkongot és Sanghajba utazott, ahol több mint három évig élt és alkotott, rövidesen a híres Astor House Hotelben műterme van, decemberben megnyitja a School of Fine Arts nevű iskoláját. 1937 áprilisában nagy visszhangot keltett, hogy küldetésének tekinti az „Ázsiai Szépség Galériájának” felállítását.

A küldetését nem tudta megvalósítani, mert 1937 szeptemberében Japán megtámadta Kínát, ezzel kitört az ázsiai második világháború. ezek után az emberek ezreivel hagyták el Sanghajt. Tatz László is Hongkongon, Johannesburgon keresztül Fülöp-szigetekre érkezett az új lakóhelyére.

A „Színházi Élet” 1938/24. számában találtam „Tatz László Hongkongban élő magyar festőművész portréja Sándor Tiborné Wertheimer Györgyiről”

Tatz László munkásságát a következő festményekkel szeretném bemutatni:

Tatz László: Arcképtanulmány, Horkányi-díj nyertese

Tatz László: Zagyva híd, egy szolnoki művésztelepről, 1911

  Tatz László: Pobobizen Zeng, 1910

Tatz László: Drei Portraits von Chinesen

Tatz László: Blouin Art Sales

Tatz László: Szun Jast szen /1866-1925/, első Kinai Köztársaság elnöke, 1932

Tatz László: Portait eines Chinesen, 1936

Tatz László: Fiatal Kinai szépség, Shanghajban festette, 1937

Miklóssy András fogathajtó, Petróczi Ferenc szíjgyártó

„Az ember mindenkori legnemesebb hódítása a ló.”/Comte De Buffon/

A Kislétához kötődő 1969-1987 közötti helytörténeti eseményeket keresgélve szerencsére gyakran találok kiemelkedő, példaértékű történéseket, amit az utódok szívesen megismernek, a részvevők szép emlékként tekintenek rá. A Máriapócson, a „Rákóczi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet által szervezett fogathajtó bajnokságokra, a Kislétai, Máriapócsi, Pócspetri szövetkezeti tagok közreműködésére, a hazai és országos versenyzőkre érdemes, megérdemlik, hogy emlékezünk rájuk. Máriapócson az első Országos Fogathajtó Bajnokságot 1985, június 21-23-án bonyolították, 1987 évi országos bajnokságon már a hazai versenyzőknek is volt sikerélményük. A NÉPSPORTBAN 1987. augusztus 2.-án megjelent cikket közreadom, hogy ápoljuk Máriapócs, Kisléta, Pócspetri kiemelkedő helytörténetét, hogy utólag is tisztelegjünk a szervező, közreműködő embere, a hazai versenyzők előtt és kiemelten gondoljuk, köszönetünket fejezzük ki a hazai legeredményesebb versenyzőjére, áldozatos munkájára, Miklóssy Andrásra.

„Léta, Petri, Pócs…A helybeliek félszavas értelmezése-nekik teljes értelmű faluképet jelent. Az egykori Gencsy-birtok „Kislétai rekord őztrófeája”, a hírhedté vált „Pócspetri ügy”, a világhírű pápalátogatást is eredményező „Máriapócsi könnyező Mária-kép” tájegységi legendáriumának megismerése közben, egykor fogatverseny sorozatokkal is tisztelegtünk e jólelkű lakóközösség előtt.” /Váci Ernő az Országos Fogathajtó Bajnokság elnöke/

„Miklóssy nyerte a fogathajtást

Lovassport

Közel hétezer néző helyezkedett el Máriapócson az akadályoknál, amikor az E-szakasz rajtjához érkezett az első fogat. Bozsik elsőként, Bálint másodikként, Bárdos nyolcadikként rajtolt. A változatos terep nehéz feladat elé állította a hajtókát. Váczi Ernő szövetségi kapitány meg is jegyezte: „A verseny első szakaszain a mély homok és a meleg kifárasztotta a lovakat, ide már bágyadtan érkeznek.”

A rendezők az E-szakasz 7.7 km-es távjára összesen hét akadályt állítottak fel. ezek közül a 1—2—3-as és a 4-es látótávolságban volt egymástól, így a közönség jól áttekinthette a versenyt. Az akadálysoron először a hangulatos Cigánytábor következett, amelynek közepén a kislétai zenekar játszott és színes ruhába öltözött lányok táncoltak, énekeltek.

A nézők figyelme elsősorban a válogatottak hajtását kísérte. Az akadályok között a legnehezebbnek talán a 2-es számú Erdei tekergő bizonyult, ott szűk területen, a fák között négy kaput kellett meghajtani. A „nagyok” közül Bozsik 41, Miklóssy 42, Fintha 39, Bárdos pedig 49 másodperc alatt teljesítette feladatát. Balszerencsésen versenyzett Bálint, aki a cél előtt néhány méterrel a hetes számú akadálynál pályát tévesztett, így a kizárás sorsára jutott. Finthának a hármas számú, Atka elnevezésű akadállyal gyűlt meg a baja. A hortobágyi hajtó kocsija ugyanis felborult a domboldalon, s bár folytatni tudta a versenyt, jelentős hátrányba került. Az elit kategória nyolc indulója között a rajtnál talán Miklóssy András volt a legidegesebb. Később már megnyugodott, remek formában versenyzett, valamennyi akadályt lendületesen hajtotta meg és 66 hibaponttal fejezte be a versenyt. Ügy tűnik, újabb tehetséges fogathajtó tette le névjegyét a honi mezőnyben.

— Jól mentek a dolgok, összejött minden — mondta az egyébként halk szavú fogathajtó. Eredmények. Maratonhajtás: 1. Miklóssy (Máriapócsi Rákóczi MGTSZ) 66, 2. Bárdos (Szilvásvárad) 68, 3. Bozsik (Tápiószentmárton) 73, 4. Fintha (Hortobágy) 127, 5. dr. Sebestyén (Apajpuszta) 186, 6. Kovács (Mátészalka) 217. Az összetett verseny állása: 1. Bárdos 139, 2. Bozsik 142, 3. Miklóssy 187. /Kovács György/”