A Kisléta község helytörténetének 1969-1987 időszakára vonatkozó anyagokat keresgélve találtam meg a Kelet-Magyarország 1979.11.25. 276. számában Csikós Balázs újságíró által jegyzett „A tehenész aranya” című cikket. „A tehenész aranya” a Máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet kislétai állatgondozójának, VAS JÓZSEF-nek az Elnöki Tanács Munka Érdemrend aranyfokozat kitüntetését jelentette. Úgy érzem Vas József is Kisléta helytörténetének alakításában példa értékűen részt vett, megérdemli, hogy emlékezzünk rá, emlékét ápoljuk.
Talán még élnek Kislátán olyan emberek, akik gyerekkorukban a frissen fejt tejet a rocskából kapta, a kisborjú világra jötét, a családban lévő teheneket szekér vontatása érdekében járomba fogását, a takarmányozását, itatását, legeltetését, a falun végig menő csordát közvetlenül megtapasztalta. Vajon napjainkban van annyi szarvasmarha, tehén, borjú, hogy az óvodások, általános iskolások megismerhessék.
„A tehenész aranya”
— Vas József tehenész vagyok — mutatkozik be a szikár, közép magas ember. Az ötvenedik születésnapját jó hatévvel ezelőtt ünnepelte, a kézfogása azonban a sem hazudtolja meg nevét.
—Tizenhárom éves voltam, amikor apámmal már Kislétán, a Gencsy-birtokon dolgoztunk — sorolja életútját. Volt ideje megizmosodni. A szükség adta, hogy rajta kívül még hét testvére szintén serdülőkorban kezdte a nehéz munkát az uradalomban.
Kislétán 1949-ben Vas József is alapító tagja lett a termelőszövetkezetnek. Az alakulás után néhány hónapra megérkezett az első tíz tehén és öt darab üsző, aminek a gondozását ő vállalta. Azóta — 30 éve — a tehenészetben dolgozik.
— Sok mindenen mentünk keresztül, — emlékezik vissza a három évtizedre — 1967-ig kézzel fejtünk. A fejőshez erős kar kell, de én szerettem csinálni, meg egészségem is van hozzá. Eddig összesen hat napot voltam táppénzen.
Az utóbbi 12 évben már villanygép szívja ki a tejet, az itatóvizet sem karon kell már emelgetni. Sőt a nyáron, amikor Vas József a legelőre hajtja a teheneket, ott is villanypásztor segít az őrzésben. A tehenészet nehéz munkája mellett Vas József a közösség szolgálatából is jócskán vállal. A pártvezetőségben termelési felelős. A termelőszövetkezeti mozgalom nagy próbatételén él 1953- ban, majd 1956-ban szóval, tettel egyaránt védte a szövetkezeti vagyont. Majd nem másfél évtizeden át hordta a munkásőrfegyvert. Hosszú ideje tanácstag.
Körzetünkben az emberek húzódoztak a tanácstagságtól. Féltek az ott lakó cigányok problémáitól. Én elvállaltam, meg is választottak és jól kijövök velük. Azóta ők is új házba költöztek. Van közöttük nyugdíjas tsz-tag is.
Amíg Vas József a közösségért, a környezete változásáért dolgozott, ő és családja is más lett. Elvégezte a 8 általánost és volt három hónapos pártiskolán. Téli tanfolyamokon szakmailag állandóan képzi magát. Talán már leírni is közhelynek hat, hogy három szobás, összkomfortos lakásuk van. A községben három éve lett vezeték es víz. A fia vele dolgozik a tsz-ben, mint gépész szakmunkás, a felesége és két lánya Kislétán, egy lánya pedig Pesten egészségügyi dolgozó.
Amikor lapunk november 7-i számában megjelent a hír: az Elnöki Tanács Vas Józsefet, a Máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet állatgondozóját a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetésben részesítette, sokan csodálkoztak, egyszerű tsz-tag, és ilyen magas kitüntetést kapott? Fizikai dolgozó, de nem „ egyszerű ”, hanem nagyszerű termelőszövetkezeti tag. /Csikós Balázs/”
