Kisléta község története

Az 1848-as szabadságharc Kislétai résztvevői.

Az 1848-as szabadságharc időszakából a Szabolcs vármegye nyilvántartásában több rendelet, intézkedés az interneten is olvasható. Egy szabolcsi önkéntes nemzetőrzászlóalj szervezésével a 194/a szám alatt, Nagykálló, 1848. augusztus 7.-i dátummal a következők olvashatók: „A miniszterelnök gróf Batthyány Lajos augusztus 13-ról 782. szám alatt kelt rendelete, mellyel a haza vészterhes helyzete által igényelt tetemes haderő kifejtése nézetéből, önkéntesen ajánlkozó nemzetőrökből – a kormány rendelkezése alá helyezendő – önkéntes sereg előállítása rendeltetik.” Szabolcs vármegyében 1.000 egyénből álló önkéntes sereg kiállítása fogalmazódott meg. A községeknek a lélekszám arányuknak megfelelően kellett önkénteseket kiállítani. Az önkéntesek ruházatának, fegyverzetének költségét a községnek kellett fedezni. Szabolcs vármegyében a 214.009 lélekszámának 1050 újoncot kellett az önkéntes seregbe állítani.

A 199/a szám alatt, Nagykálló, 1848. szeptember 4.-i keltezéssel határozták meg az újoncösszeíró küldöttségeket. A Báthori járás 4 szakaszra volt felosztva. Kisléta, Bogáth, Szalmad, Entsents, Béltek, Lugos esetében az újoncösszeíró bizottság tagjai voltak Gencsy Károly, Barasy József, Jármy András szolgabíró, Véli Mihály orvos. A 194/c számon a Szabolcs vármegyei településeinek hasonlóan nemzetőröket kellett kiállítani. Kis-Léta 1523 lakosának 7 fő, Mária-Pócs 1255 lakosának 6 fő, Pócs-Petri 1230 lakosának 6 fő nemzetőr volt megjelölve.

A Sz-Sz-B Megyei Levéltárában olvastam a „Szabolcsi Honvédek Aranykönyve 1848-49” című, Bene János által összeállított könyvet. A 66 és a 67 oldalon lévő kimutatásban szerepel a Kislétán toborzott, sorozott újoncok. Kisléta a Bátori járás 3-ik szakaszához tartozott, a lakosság száma 1523 fő, az újoncilleték 18+6=24 fő, kiállított 22 fő, adott 2 főt, kapott máshonnan 1 főt. Az avatások időpontjai: 1848.június 6,8,9,10.-én 4 fő, 1848. október 16.-án 7 fő, 1848. október 18.-án 3 fő, 1848. november 20.-án 5 fő, 1849 évben 7 fő. Az újoncok életkora 4 fő kivételével 19, 21 évesek, 3 fő 25 éves, 1 fő 37 éves. A vallás szerinti megoszlás 12 fő református, 2 fő katolikus, 11 fő óhitű. A mesterség rovatba egy tanító, egy csizmadia, egy ács van feltüntetve. A megjegyzésben szerepel 7 fő esetében K.Létán sorsot húzott, 10 fő esetében K.Létáért sorsot húzott, 1 fő esetében K.Létai lakos Rádi Ferenc helyett, 1 fő K.Létai lakos Tisza Sándor helyett, 3 fő esetében 10. zlj. A Kis-Létaiak név szerint: Ari József, Bagaméri János tanító, Bokor György, Demeter János, Kardos Sándor csimadia, Konyhás János, Kotsis István, Laza István, Leczu István, Lengyel Ferenc, Madarász Mihály, Mikó István, Molnár Ferenc, Pataki Boldizsár, Pataki Károly, Petrován Mihály ács, Id Popovits János, ifj Popovits János, Szabó János.

A kimutatás után szerepel a Kislétához kötődő, az 1848-as szabadságharcban hadnagyként harcoló szabadságharcosok.

Tatár József /Kisléta, 1818-?/ Kislétai születésű főhadnagy, reformátusvallású, zenész. 1841-ben őrvezető, 1844-ben tizedes, 1848. május 21.-én szakaszvezető a 39. /Don Miguel/ gyalogezredben. Nős. 1848. szeptember 12.-én átlépett a Szabolcs vármegyei önkéntes, később 48. –as honvédzászlóaljhoz. Buda bevételénél a katonai érdemjel 3. osztályával tüntették ki. 1849. június 14.-én hadnaggyá, szeptember 7.-én főhadnaggyá léptették elő zászlóaljában. A Komáromi Várőrséggel tette le a fegyvert.

Mezei József /Kisléta, 1823.május 11.-Budafok, 1882.szeptember 8./ Kisléta születésű, 1848-as tüzérfőhadnagy, mérnök, festőművész, költő. Édesapja Kislétán gazdatiszt, Miszticén kincstári sókör lovag, 1840-ben halhatott meg. Az elemi iskolába a Máriapócsi Bazilita rendű Görög Katolikus Szerzetesek által működtetett iskolába járt. A gimnáziumot Máramaros-Szigeten kezdte és a Szatmárnémeti Gimnáziumban fejezte be. Édesapja halála után Daróczy Bálint mellett mérnök gyakornokként kereste meg a kenyerét. Az 1848-as szabadságharcban Bem József tábornok vezette erdélyi hadjáratban vett részt. Az írásai „Visszaemlékezések a szabadságharcra” címmel a Vasárnapi Újságban jelentek meg. Petőfi Sándort barátjának mondhatja, közös harcban is részt vettek. 1846-ban Petőfiről arcképet festett. Jenei Dániel önkéntesek őrnagyának írt, hogy tüzér szeretne lenni. Először tűzmester az erdélyi hadsereg tüzérségnél, majd hadnagy, később főhadnagy. Az Erdélyi hadsereg Zsibón tette le a fegyvert. Oltárképfestőként, arcképfestőként tartják nyilván. Szomorú élettörténetével találkozhatunk, édesapja, kislánya korán meghal, alig múlt 40 éves mikor elveszti a szeme világát, ezt követően verseket, visszaemlékezéseket ír, fiatalon megélhetési nehézséggel kell szembenéznie. Életével részletesebben külön részben foglalkozom.

                                     Verba György, Budapest, 1952. Verba György, Budapest, 2014.10.15.

Nagyapám Pénzes György 1899 évi halála után nagymamám Farkas Anna 33 éves korában 1900. április 24.-én férjhez ment a 39 éves Verba Jánoshoz. Nagymamám gyerekei ekkor György 13 éves, Károly 10 éves, István, édesapám 3 éves. Verba Jánosnak szintén három kiskorú gyereke volt György, Mária /Orosz Mihályné/, Ilona /Tóth Jánosné/. Nagymamám Farkas Anna, Verba Jánosné az új közös családot, a három saját, a három mostoha gyerekeinek nevelését nem sokáig tudta szolgálni, mert 1909. november 17.-én, 41 éves korában, tüdőgümőkórban meghalt. A temetési szertartást Szaplonczay György Kislétai görög katolikus pap végezte. Nagymamám halálakor a saját gyerekei György 22 éves, Károly 19 éves, István, édesapám 12 éves volt. A mostoha gyerekek nem csak gyerekkorukban, hanem felnőtt korukban, családalapítást követően is szinte édestestvérként tartották a rokoni kapcsolatot. A szüleim, a családunk a mostoha gyerekekkel, családjukkal felnőttkorban is közeli rokonságban, jó kapcsolatban voltak, rendszeresen jártak egymáshoz. Verba György és felesége, Áncsák Mária keresztszüleink voltak. A gyerekek, mostoha unokatestvérek kölcsönösen keresztapának, keresztanyának szólították a szülőket. Verba Keresztanyánk, Áncsák Mária /Verba Györgyné/ testvérei voltak Áncsák János, Áncsák Péter. Áncsák János a Kislétai „Új Élet” tszcs brigádvezetőjeként 1952. december 1.-én felvett jegyzőkönyv egyik aláírója volt, melyben a Járási Mezőgazdasági Osztálytól kérték, hogy a zárszámadásban egy munkaegységre jutó 4,65 forintot emeljék fel 8 forintra, mert vannak olyan tagok, akik egy fillért sem kapnak. Az 1914-1918-as világháborúban elesett hősök „Névjegyzéké”-ben, a 288 és 289 oldalon található a 23 fő Kislétai hősi halott. Az eddigi ismereteim szerint a második sorszám alatt Verba György mostoha unokatestvérem anyai nagyapja szerepel a következők szerint: „2. Áncsák János, Kisléta, 41 éves, nős, 11. honvéd gyalog ezred, orosz fogság, 1915. április 8.” Nyugodjon békében.

Az adatgyűjtés során Verba György címére és telefonjára az interneten, a Budapesti Építészkamarai adatok között leltem rá. A sikeres telefonbeszélgetés során megállapodtunk, hogy 2014. június 24.-én Kedden 10 órakor a családi házukban találkozunk. A 70 év utáni találkozásunk alkalmával több, mint három órás beszélgetésünk felejthetetlen számomra. A közös Kislétai múltunk, őseink családi kapcsolata pluszérzéseket jelentett a beszélgetésünk során. A kérésemre összeállított anyagot, fényképeket 2014. augusztus 9.-i újbóli találkozásunkkor adta át. Ez alkalommal is három órát beszélgettünk.

Verba György által életútjáról, munkahelyeiről összeállított anyagot a következőkben idézem. „ Életutam. Kislétán születtem 1931. március 19-én. Édesanyám Verba Györgyné, született Áncsák Mária, Édesapám Verba György, négy nővérem Margit, Ilona, Borbála, Julianna. A család lakhelye Kisléta, Pócsi út 38. szám alatti családi házban volt, melyet édesapám a szüleitől örökölt. Édesapám Gencsy Károly földbirtokosnál szolgált majorgazdaként a kastély mögött elhelyezkedő központi telephelyen. Feladata a magtárak, raktárak, csűrök, takarmánytárolók kezelése, a betárolt anyagok óvása, rendelés szerinti kimérése. Irányította a telephelyen elhelyezett lovas kocsisok, állatgondozók, és a szomszédos területen elhelyezett ökrös fogatok munkáját. Feladatát Neumányi Zoltán intéző irányítása, utasítása alapján látta el 1943-ban, 46 éves korában bekövetkezett haláláig.

Édesanyám a növekvő gyermekek bevonásával művelte a konvenciós földet, mely része volt édesapám bérének. Szükségképpen úgynevezett harmados földek megművelését is vállalni kellett a családnevelés, a háztartási munkák mellett a létbiztonság érdekében. Magam a nyári, iskolai szünetekben tudtam részt venni a közös munkában.

                                          Ilona, Unoka, Verba Györgyné, Borbála.

                                                          Verba György, Kisléta, 1956.

1947-ben édesanyám négy kataszteri hold földet kapott a földosztás keretében, melynek megművelését a család a fent leírtak szerint művelt a termelőszövetkezet megalakulásáig. A nővéreim férjhezmenetele miatt a szövetkezetben édesanyám volt tag a nyugdíjig. Nyugdíjas éveit Budapesten töltötte Ilona nővéremnél 1991-ben bekövetkezett haláláig /90 évet élt/. A testvéreim mind a négyen 1997 és 2013 közötti időszakban haltak meg 76 és 86 éves korban.

Iskolai tanulmányaimat a Kislétai Római Katolikus Iskolában kezdtem, ahol öt osztályt végeztem. 1942 nyarán részt vettem Nyírbátorban egy meghallgatáson, ahol a továbbtanulás ösztöndíj alapján történő folytatáshoz választottak ki gyermekeket. A felvételem sikeres volt. 1942. szeptember 5-én kezdhettem meg a gimnáziumi tanulást a Szatmárnémeti Kir. Kat. Gimnáziumban. Az ösztöndíj keretében biztosították az internátusi lakást, étkezést, teljes ellátást, két öltöny felsőruhát, tanszer ellátást. A megye területéről 15-en részesültünk ilyen lehetőségben. A háborús események miatt az első két évfolyamot tudtam itt elvégezni. Egy év kihagyása után a községünk görög katolikus papjának segítségével kerültem a Debreceni Piarista Gimnáziumba. Itt folytattam a további tanulást 1945/46 évfolyamtól az érettségig, 1951. június 19-ig. Az iskolát 1948-ban államosították, az új neve előbb Révai Miklós Általános Gimnázium, majd Állami Csokonai V. Mihály Általános Gimnázium lett. Az érettségi bizonyítványom ez utóbbi néven van kiállítva. 1951. június hónapban felvételiztem a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Sikeres felvételi vizsga után 1951. szeptember 6.-án kezdtem meg az első évfolyamot. Az ösztöndíjam 300 Ft/hó volt, ebből 50 Ft/hó diákotthonra, 200 Ft/hó a déli és esti étkezésre lett befizetve, 50 Ft/hó a jegyzetek, rajzszerek, írószerekre volt elegendő. Az egyetemi évek alatt a szakmai tárgyak mellett honvédelmi oktatásban is részesültünk. A gyakorlati oktatás két alkalommal, nyári tanulmányi szünetben, katonai táborban tartották. Az egyetemi oktatás befejezését Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem 1956. március 27.-én írta alá. A 773/1956 számú oklevelet, „Okleveles építészmérnöknek nyilvánítom” bejegyzéssel 1956. április 25-i határozat alapján kaptam meg.

Az utolsó, tízedik félév előtt 1955. december 31.-én megházasodtam. Feleségül vettem Herbst Ilonát, aki 1937. június 30.-án született. Édesanya Herbst Jenőné /1915-1976/, Serfőző Terézia a Heim Pál Gyermekkórházban dolgozott. A lakás hiányában 1957. decemberig a szolgálati lakásban éltünk. A feleségem édesapja Herbst Jenő a II. világháborúban meghalt. Hivatalosan eltűntté nyilvánították. Házasságunkban három gyerekünk született: Katalin 1956. október 11.-én, aki 1956. november 29.-én meghalt, György 1957. szeptember 27.-én, Gabriella 1960. február 9.-én.”

                                       Esküvő, Budapest, 1951.12.31.

Gyerekek, György, Gabriella, 1965.09.01.

A családdal, a gyerekekkel, unokákkal, a barátokkal a Kiskunlacházán, Duna parton lévő Hétvégi háznál sok kedves, kikapcsolódást, pihenést jelentő időt töltöttek el.

                                                            Unokákkal, Gyuri, Ádám.

                                         Szüret a fiával, unokájával, Hétvégi ház, 1988.

„Munkahelyem. 1956. május 3.-án kezdtem dolgozni a diploma megszerzése után. A Fővárosi Tanács Építési Igazgatóságához irányított 25 végzett embert az egyetem. Én a Fővárosi VIII. kerület Tatarozó Vállalathoz kértem magam, ahol fél évig technikusi, majd előkészítő csoportvezetést végeztem. 1956. október 1.-én bevonultam tiszti kiképzésre a Budapesti Petőfi Laktanyába. Az október 23.-i események miatt a kiképzés elmaradt. 1956. november 17.-én leszerelték az egyetemi csoport tagjait. Leszerelés után az eredeti cégnél vettem fel újra a munkát. A Fővárosi Tanács több alakalommal szervezte át a vállalatait. Az első összevonás alkalmával a kerületi tatarozókból lett 15 számozott vállalat. Az áthelyezések alapján dolgoztam a 11 és 15-ös vállalatnál építésvezetői, majd főépítésvezetői munkakörben. A második összevonást követően az 1. számú, a 4-es számú vállalatnál töltöttem be főépítésvezetői, termelési főosztályvezetői, főmérnöki, műszaki igazgatói beosztást. Műszaki igazgatói beosztásból mentem nyugdíjba 1991. április 1.-én a Délpesti ÉPIP leányvállalatától. A nyugdíjba vonulásom után még 8 évet dolgoztam a HAKO kft-nél, akinek tulajdonosa egy lengyel származású vállalkozó volt.

                                   Főv. VIII. K. Tatarozó Vállalat Dolgozói, 1956.05.01.

                                                 Ellenőrzés, Főv. 1. sz. Ép. Váll., 1983.

A vállalati munkák mellett magántervezést és kivitelezési műszaki vezetést végeztem 2007-ig. Lakáskiutalást 1957-ben kaptam a Budapest VIII. kerületi Nagytemplom utcában, ahol családommal együtt 1995. május 15-ig éltünk. Ekkor költöztünk a jelenlegi XVIII. kerületi családi házunkba.” A házasságkötés ötven éves évfordulóján, 2005. december 31.-én az együtt töltött időszakot újabb arany szertartással erősítették meg.

                                              Házasságkötés megerősítése, 2005.

Kisléta Községházának építése.

Az 1943 évre vonatkozó költségvetést a Kislétai község képviselő testülete 1942. augusztus 31.-én tartott ülésén tárgyalta és fogadta el. A készült jegyzőkönyv szerint „Az előjáróság bemutatja a község 1943 évre összeállított, előzetesen közszemlére kitett és senki által meg nem észrevételezett háztartási költségvetési előirányzatot.” A költségvetés előrenyomtatott, egybekötött lapokból állt. Az első oldal tartalmazza a község legfontosabb adatait: bíró Szabó Albert, lakosság száma 1900, házak száma 377, területe 3832 hold és a község pótadó kivetésének alapjául szolgáló állami adókat a következők szerint;

A Nyírbátori Járási Földhivatalnak 1942. szeptember 16.-án bemutatott költségvetés szerint a szükséglet 42.229 pengő, fedezet 10.335 pengő, fedezethiány 31.894 pengő. A Kisléta község háztartási költségvetését a Szabolcs vármegyei számvevőség 1943. július 15. keltezéssel, eltérő számokkal hagyta jóvá: szükséglet 36.352 P, fedezet 24.970 P, hiány 11.382 P. A hiány fedezésére 6.696 P állami adó után 170 % -os községi pótadó kivetést állapított meg.

A Községháza építésével a költségvetés a következőket tartalmazta: „Rendkívüli kezelésnél Községháza építési költségeire 6.800 pengő állítatott be, hogy a most épülő községháza építési költségeihez az 1942 évi költségvetésben, valamint az építésre kiutalt államsegélyben nem nyer fedezetet, így a hiányzó összegről az 1943 évi költségvetésben kellett gondoskodni. Ugyancsak gondoskodni kellett az új községháza kerítésének építési költségeiről is.”

Kisléta működése Nagyközségként.

Szent István király törvényei említést tesznek a „falunagyokról” vagy „falusbírákról”, azok feladatairól. A középkorban egyre erősödött a földesúri hatalomgyakorlás, visszaszorulóban volt faluszervezet autonómiája. A falu feletti földesúri uralom jellegzetes intézménye volt az úriszék, amelynek a hatalma a földesúr birtokán élő bármilyen jogállású személyekre kiterjedt. A 18. század elejétől kezdve az úriszék jogi helyzete egyre körülhatároltabbá, korlátozottabbá vált, viszont nőtt a községi önigazgatás, ezen belül a községi bírák szerepe. A folyamatban fontos állomás volt a fellebbviteli eljárások 1729. évi törvényi rendezése, II. József 1785-ös jobbágyrendelete, az 1836. évi X. törvénycikk a földesúri törvényhatóságról és az úrbéri perről. Az első községi törvény az 1871. évi XVIII. tc., melynek, passzusainak egy része a szegények ügyeinek rendezését is szolgálta, törvényi szintre emelte a községi illetőség jogintézményét. A második közösségi törvény az 1886. évi XXII. tc., ami a községi illetőség megszüntetéséig, 1948-ig hatályba maradt. A községi törvény részletesen szabályozta a helyi közigazgatás szervezetét és működését. A községeket három kategóriára osztotta. A kis- és nagyközségeken kívül ide tartoztak a rendezett tanácsú városok és a törvényhatósági jogú városok is, ezért 1950-ig a „község” jelző a mai értelemben vett helyi önkormányzati jelentéssel bírt. A nagyközség a községek egyik jogi kategóriája volt 1871 és 1950 között. Azok a községek voltak nagyközségek, amelyek önállóan alkalmaztak jegyzőt, de valamely járáshoz tartoztak, vagyis főszolgabírói felügyelet alatt álltak.

A községi illetőség jogintézménye szerepet kapott a szegényügyi igazgatásban, a rendészeti igazgatásban, ipar- és kereskedelemügyi igazgatásban, útlevélügyekben. A szegényügyi igazgatás kiemelt szerepet kapott a törvényben és a gyakorlatban is, mivel Magyarországon a munkakerülő, csavargó, munkanélküli szegények, akiket senki sem segített az összes lakosságnak 1870-ben 65 %-át, 9 millió főt, 1910-ben 50-52 %-át, 9,4 millió főt tett ki. A törvények szerint a szegények, akik szociálpolitika védőernyője alá tartoztak, pauperek /nincstelenek/, akikkel a szegényügyi igazgatás foglalkozni, ínségesek, akikről alkalmanként kellett ínségmunka, közmunka, szükségmunka biztosításával gondoskodnia főleg az államnak. A szegénységügyi igazgatáshoz tartozott továbbá: A cselédek illetősége és a cselédkönyv. A szegénységi /vagyontalansági/ bizonyítván. A munkakönyv és iparengedély. A rendészeti kényszercselekmények. A talált és elhagyott gyermekek védelme. Erkölcsi elhagyottság: a cigánygyerekek védelme. Közegészségügy, szegények kórházi ápolása. A koldulás szabályozása.

Kis-Léta, 1901. július 14.-én keltezett, Péczely Sándor jegyző, Mikó Lajos főbíró és két fő hitelesítő által aláírt Kisléta Nagyközségre vonatkozó, Kisléta község által alkotott, Szabolcs vármegye határozattal jóváhagyott szervezkedési szabályrendelet kiadására került sor. Több könyvvel együtt a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban 20013. október 14.-én Helmeczi Aliz a kézzel írott szabályrendeletet rendelkezésemre bocsátotta.

Az első paragrafus a következőt tartalmazza: „Kis-Léta község a törvény által reá ruházott teendőket, mint saját erejéből teljesíteni képes lévén, mint nagyközség szervezkedik.” A második paragrafus szerint a község két rendes képviseleti gyűlést tart március első felében és szeptember első felében, rendkívüli gyűlést bármikor tarthat. A 3. § szerint a község képviselő testületének 20 tagja van, ebből 10 fő választás, 10 fő adója alapján nyer jogosultságot. A fentieken kívül a képviselő testületnek tagjai az 1886 évi törvényben megjelölt községi elöljárók: a községi bíró, a másod, vagy törvénybíró, a községi jegyző, a hat községi esküdt, a pénztárnok, a közgyámos, a községi, vagy körorvos.

A szervezkedési szabályrendeletben felsorolásra került a segéd és szolgaszemélyzet is: jegyzői írnok, végrehajtó, községi cseléd, kézbesítő, halottkém, felesketett két éjjeliőr, út-utca biztos, községi szülésnő. A szabályrendelet tartalmazta az előjárók, a segéd és szolgaszemélyzet fizetését, napidíját is.

Az 1913. augusztus 19.-én tartott rendkívüli közgyűlésen a képviselő testület szabályrendeletben foglalkozott a község alkalmazottainak betegség esetén való ellátásáról. Jegyezte és kiadta: Péczely Sándor jegyző, Tisza Menyhért főbíró, és két hitelesítő Popovics György, Németh József.

Kisléta nevének változása.

A Kisléta település neve 1322-ben tűnik fel birtokként említve, amikor „a Hont-Pázmány nembeli billyei Lőrinc és Dera fia László a Balogsemjén nembeli Mihály fiait, Lászlót és Mihályt eltiltja e birtokának használatától”. Kisléta település nevének változása a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási Főosztályának 2000 évben kiadott „Magyarország Történeti Statisztikai Helységnévtára” című kiadvány szerint: -1322: Leta /F/; -1465: Kis-Letha /NP/; -1549: Kysleta /M/; -1773: Kis Leta /LL/; -1828: Létha /Kis/ /LN/; -1973: Léta /Kis/ /H/; -1900: Kis-Léta /H/; -1908: Kisléta /TK/.

A települések neveinek létrejöttét, változásait a kutatók feldolgozták. A települések jelzős alakjait a szétválások, az egyesülések, a hasonló nevek megkülönböztetése, a földrajzi elhelyezkedésük, a tulajdonosaik, stb. határozták meg. Léta személynévi eredetű helynév. A személynév Leta-Letha, a szláv nyelvből való, „Ljut” kegyetlen tő származéka. Kisléta esetében a más megegyező településnévtől való megkülönböztetés tette szükségessé, hogy a Szabolcs vármegyei Léta településnévtől megkülönböztessék a Hajdú-Bihar vármegyei Létától, így lett Kisléta és Nagyléta. Nagyléta 1970-től viseli Létavértes nevet, amikor Vértessel egyesült.

Kisléta környező települései

Szabolcs Vármegye tájai.

A Tisza, Szamos és Túr hosszú idővel elfoglalták a mai medrüket, a Bodrog pedig magához ragadta az addig a Nyírségen átfolyó vizeket. A szél közbe dolgozott, a hordalékkúp lapos hátáról, a folyók száraz medréből kifújta a homokot és buckákba halmozta. A víz és a szél alakította a lapos kúpot homokdombos vidékké. A szatmári-beregi területen a kanyargó folyók kisimították a hordalékkúpokat, csak kisebb buckákat hagytak meg a régi táj emlékeként. Így alakultak ki a Nyírség futóhomokos hordalékkúpsíkságra és a Tisza ártérvidékére. A Nyírség 62 %-kal/3662 km2/, az ártéri síkság 38 %-kal/2274 km2/ részesedik a megye területéből. A két természetföldrajzi tájegység további kistájakra tagolható: Nyírség, Tiszahát, Rétköz, Mezőség, Szamoshát és az Ecsedi láp. A nyírségi futóhomok vastagsága rendkívül változó 0,3 métertől 32 méterig. A Nyírség az alföldi tájak közül az egyik legváltozatosabb és legszebb terület, a felszíni formák sokféleségéből következően. A felszínformák közül a jellemzőek: a szélbarázdák /különböző szélességű mélyedések 100-700 m, 1500 méteres szélbarázdák is kialakultak/, a garmadák /parabola alakú és hosszanti, hossza 80-200 m, magassága 3-8 m, 3-6 tagból áll, garmada mező/, akkumulációs homokmezők /Nyírgelse határában a Hoportyó 182 m magas /, a homokgerincek /maradékgerincek/, a deflációs maradványok, a folyóvölgymaradványok /Kisebb-nagyobb tavak képződnek, Pl.: Nyíregyházi Sóstó/.

Az ősidőkben, a népvándorlás időszakában, a vármegyében sok vizes terület, mocsaras világ volt, a nyílt vizeket szaporította a sok tó, amely az esőből, hóléből gyűlt össze, a települések közötti mozgás egyik legfontosabb módszere volt a csónakkal való közlekedés. A terület mezőgazdasági művelésre alkalmatlan volt. A Nyírségnek a legrégibb része összefüggő erdő volt. Ma már csak maradványai vannak ennek az ősi világnak. Egyetlen nagyobb tölgyes a Tornyospálcai Pálca-erdő, Bátorligeten a Nyírség összes jellegzetes tájrészleteit megtaláljuk, a széles füves buckákat, a laposokat, a zsombékosokat, a láperdőket, a nyíreseket, tölgyeseket, a virághímes réteket.

A Nyírség ősi tó-, láp- és mocsárvilágának megszüntetése, a lefolyástalan, pangó vizek elvezetésére 1806-ban, Kállay Miklós, Szabolcs vármegye alispánjának kezdeményezésére a „vármegyei árok építésével indult, majd a Rétköz árteret átszelő Belfőcsatorna, 1879-től 1883-ig a 91 km hosszú Lónyai-főcsatorna, három évre hat darab főfolyás 750 km hosszban épült meg. A betorkoló főfolyások hossza: Vajai főfolyás 47 km, Máriapócsi főfolyás 37 km, Bogdányi főfolyás 5 km, Sényői főfolyás 18 km, Kállói főfolyás 55 km, Érpataki főfolyás 46 km, Simai főfolyás 32 km hosszú. A lecsapoló csatornák építése egészen 1939-ig tartott. A Lónyai-csatornához tartozó nyírvíz levezetőárkok /főfolyások/ mellett az alsó, keleti és közép nyírvíz-belvíz levező rendszerek is kiépültek. Így a Nyírség belvízlevező csatornáinak hossza meghaladja a 3200 km-t. A Tiszát 1846-tól 1853-ig védőgátak közé szorították.

A Nyírvíz Szabályozó Társulat 1879-ben alakult meg és ekkor készült el a Nyírség vízszabályozásának terve. Az övcsatornát először Nyírvíz-gyűjtőcsatornának nevezték el, később a Felső-Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat akkori elnökéről, Gróf Lónyay Menyhért korábbi miniszterelnökről Lónyay-főcsatornának keresztelték át. A Lónyay-főcsatornának a legkeletibb eredési ága a Karász-Gyulaházi-csatorna, ami belefolyik a Kár- tavi-csatornába, mint a másik fő eredési ág. A Kár- tavi-csatorna egyesül a Vajai-főfolyással, lényegében itt kezdődik a Lónyay-főcsatorna.

A vízgyűjtő áttekintő térképe

Kisléta elhelyezkedése, nemzetségekhez való tartozása.

Kisléta a család és őseim életében meghatározó szerepet töltött be. Kisléta község Észak-Alföldi régióban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Közép-Nyírségben, Nyíregyházától Dél- Nyugatra, 35 km-re, Nyírbátori Járásban, majd a Nyírbátori Kistérségben, 2013.01.01.-től ismét a Nyírbátori Járásban helyezkedik el. Jelenleg a területe 2200 ha, lakóinak száma 1747 fő/2010.01.01/, lakások száma 574, éghajlata mérsékelten meleg, éves napsütési órák száma 1950-2000, évi középhőmérséklet 9,5-9,6 C, csapadék 560-590 mm, leggyakrabban északkeleti szél fúj, határában folyik a Mária kerti folyás. A település megközelíthető Budapestről az M3 autópályán Nagykállóig, innen a Nagykálló és Nyírbátor között vezető úton 18 km-után érhető el. A környező települések Nyíregyháza 32 km-re, Nyírbátor 12 km-re, a területével határos Kállósemjén, Nyírgelse, Máriapócs, Pócspetri, Nyírbogát. A Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta vasútvonalon fekszik Máriapóccsal, Pócspetrivel közös vasútállomása van Máriapócs néven, amelytől 3 km-re helyezkedik el.

Kisléta és a környező települések is valamely Nemzetséghez tartoztak. A történeti leírások alapján a Guth-Keled és Hont-Pázmány Nemzettséggel részletesebben a következőkben foglalkozom.

A Nemzetség a régi magyaroknál, mint minden hun-szkiítha népnél a köz- és magánjogi rendelkezésnek alapja. A politikai és társadalmi jogok teljében csak azok részesültek, akik valamely Nemzetséghez tartoztak. Ilyen Nemzetség (generatio v. genus) a honfoglalás idejében 108 volt, mely szám természetesen csakhamar szaporodott, és pedig a hazának ama régibb lakosaival is, kik a honfoglaló magyarokhoz barátilag csatlakozván, jutalmul a nemzet kapcsolatába felvétettek, s Nemzetségek alapítására jogot nyertek. A Nemzetségek minden tagja nemes volt, a Nemzetségi jogon kívül állók lehettek ugyan szabadok, de nemességgel nem bírtak. A Nemzetség, egy törzsatyától származó rokon családok összessége. A leszármazás feltüntetésére a leszármazó-táblák és családfák szolgálnak.

A leggazdagabb birtokosok voltak e vidékén. Alapítói a Guth és Keled sváb lovagok Hohenstaufen várából, akiket III. Henrik császár hagyott itt, majd Péter király adományozott nekik birtokokat, mert német pártfogásra támaszkodott.

A Guth-Keled Nemzettség kialakulásának rövid áttekintése a következők szerint: 1032-ben I. (Szent) István Magyarországra hívja nővérének és Otto Orseolo elűzött velencei dózsénak a fiát, Pétert. 1038. augusztus 15. István meghal. Ezután Unokaöccse, (Orseolo) Péter trónra lép, s első uralma 1041-ig tart. 1041 szeptemberében a magyarok fellázadnak Péter király zsarnoki uralma ellen és I. István másik nővérének fiát, Aba Sámuelt választják meg királynak, 1044-ig uralkodik. Erre még októberben, Péter király megjelenik Regensburgban, III. Henrik német-római császár udvarában és segítséget kér trónja visszaszerzéséhez. 1042. április 11. környékén III. Henrik német-római császár elhatározza, hogy háborút indít Magyarország ellen. 1043. november 30 előtt fegyverszünetet köt Aba Sámuel királlyal. 1044. április 22-én megkoronázzák Aba Sámuelt, mire ellenfelei megint III. Henrik segítségét kérik, aki júniusban is bejön seregével Magyarországra. Július 5-én Ménfő (Győr vm.) közelében III. Henrik hadai legyőzik Aba Sámuel seregeit. Aba Sámuel elmenekül, de Hevesben megölik. Ezután ismét Péter foglalja el a trónt 1046-ig. 1045. május 26. III. Henrik német-római császár Székesfehérváron ünnepélyesen hűbérül adja Péternek Magyarországot, I. István koronáját és lándzsáját pedig Rómába küldi. 1046 szeptembere előtt Tiszántúl fellázad Péter uralma ellen. Péter ismét III. Henrik segítségét kéri. I. András a hó végén trónra lép. Péter ezután I. András fogságába esik, és rövidesen meghal.

Hohenstaufen egy település és egy régi vár neve Sváb földön. közel Lorsch-hoz. Most a Württemberg tartományában /Németországban/ található. Annyit bizonyosan tudunk, hogy Federick épített egy várat Staufen vagy Hohenstaufen-nél és onnantól kezdve a család is erről a helyről neveztetett. Ők voltak a Sváb birodalom fejei.

A Guth-Keled-ek századokon át vezérlő férfiakat, sőt fejedelmeket is adtak hazánknak. Az idők folyamán 18 magyar család hajtott ki belőle: Amadék, Anarcsiak, Balkányiak, Báthoryak, Bánfiak, Buthaiak, Daróczyiak, Dobiak, Diószegiek, Guthiak, Marczaltőiek, Országok, Maróthiak, Ráskaiak, Szakolyiak, Várdaiak, Zeleméryek.

A nemzetség első fészke a Gút falu, mely Székesfehérvár közelében helyezkedik el, de Adony is ezt igazolja. A nemzetség sarja PÉTER COMES, aki a szászdi apátságot alapította. A XIII században a nemzetségnek 2 főága volt, a Majádi és a Sárvármonostori főág. A Majádi főághoz tartozott a Zeleméry, Báthory család, míg a Sárvármonostorihoz az Apaj, Farkas, Várday ág. A Majádiak Nyíradony körül és attól délre próbáltak letelepedni. A Sárvármonostoriak Adonytól ÉK-re, Szabolcs északi részén, Zemplén, Bereg, Szatmár megyében. A Sárvármonostori főágnak elővásárlási joga volt a Majádi főággal szemben.

1288-ban a Guth-Keled és Csák nemzetség tagjai verték le Mihály, Ubul fia és ennek fiai (Kállaiak ősei) lázadását, mely szolgálataik fejében a király Dombrád, Dobos és Beszterce birtokokat adományozta nekik.

A Pázmány család az ősrégi Hont-Pázmány nemzetségből származik, melyet egyes történészek Hont-Pázmannak, Hunt-Pazmannak, illetve Hunt-Poznannak neveznek, s szerintük nagymorva eredetű főúri családról van szó. A nemzetség tagjai az Árpád-kori Magyarországon már, mint főurak voltak ismertek. Elfogadottabb vélemény azonban, hogy a Hont-Pázmányok valamelyik német tartományból jöttek I. István udvarába. Már 1001—1003 között említés történik arról, hogy a Hont-Pázmány főurak I. István kíséretében voltak. A 11. és 12. században a Hont nemzetségnek kiterjedt birtokai voltak a Nyitra és a Zsitva mentén, valamint Hont megyében az Ipoly mentén. Amikor a Pázmány nemzetség fiúi ágon kihalt, a 12. század második felében a két család, mint Hont-Pázmány nemzetség egyesült, majd a 13. században három ágra oszlott, amelyekből több nemesi család vált külön. A Hont-Pázmány nemzetségnek már a 11. században jelentős birtoka volt Udvardon, s annak idején létezett itt egy Hont-Pázmány nevű település is, amely aztán összeolvadt Udvarddal. A legismertebb Pázmány-utód Pázmány Péter esztergomi érsek, Udvard földesura volt, aki 1616-ban új nemesi pecsétet és címert kapott Mátyás királytól. Az Istenes család III. Károly királytól kapta 1717-ben a nemességet és címeres oklevelet Istenes György számára. Az Istenesek eredetileg — már a török megszállás idején is — híres kereskedők voltak.

Pénzes László: Takács Erzsébet/1928-1999/ szobrász Kislétán is élt és alkotott/részanyag/.

Takács Erzsébet alkotásai között, 1974.

                 .                          „Anya gyermekeivel” átadásán, 1988.

Az artportal.hu internetes oldal szerint Takács Erzsébet Mezőkövesden 1928. április 5. én született és Budapesten halt meg 1999. február 24.-én. 1945 után Budapesten először Békásmegyeren, 1950-től Óbudán régi építésű házban közzel 30 évig, Kislétán 1974-től 1982-ig Kislétán is élt és alkotott. Az első mestere Kisjankó Bori volt. Kezdetben rajzolz, hímzett, faragott, mígnem szobrászok közé kerülve meg nem érezte a kő vonzását. Végül szobrász lett. A Láng Gépgyár Képzőművész körében tanult, mestere Mikus Sándor volt. Figuratív, alapvetően realista szemléletű szobrászatának anyaga a kő, a fa, a terrakotta és a bronz. A kisplasztikák mellett monumentális kompozíciókat is készített. A szobrászatának visszatérő témája az anyaság, az anya-gyermek kapcsolat megjelenítése. Az erkölcsi elismerései: 1974 SZOT ösztöndíj, 1976 Munkaérdemrend arany fokozata, 1986 Munkácsy-díj. Több kollektív kiállításon szerepeltek szobrai.Önálló kiállításai voltak Óbudán, Angyalföldön, Csepelen, Építők Szakszervezete Székházában, Kőbányán, Zalaszentgróton, Balatonalmádiban, Gödöllőn, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Mándokon, Nyírbátorban, Kislétán, Máriapócson,  Nyírbogáton, Tiszavasváriban, Nyíregyházán.   1981-ben Nyíregyházán a Jósa András Múzeumi a kiállításán több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez kapcsolódó alkotása volt jelen. A köztéri művei közül hét darab Budapesten, egy Jármiban, egy Esztergomban, egy Hajdúszoboszlón és egy Kislétán az Ápoló-Gondozó Otthon parkjában van. A Kislétai „Anya gyermekeivel”szobor 1978-ban kőből készült. A Jármi Alkotmány MGTSZ részére „Gyümölcs lány” szobor 1983-ban mészkőből készült.

 Takács Erzsébet SZOT-díjas szobrászművész 20 éves munkásságából 1978-ban gyűjteményes kiállítása Budapesten a Pataki István Művelődési Központ Kisgalériában volt. A gyűjteményes kiállítással kapcsolatos kiadványt, fényképalbumot, fényképeket Orosz József akkori Kislétai tanácselnök bocsátotta rendelkezésemre. A kiállított művek jegyzéke szerint 114 alkotása lett kiállítva. A megnyitóján sok Kislétai és a három község közös /Kisléta, Pócspetri, Máriapócs/ termelőszövetkezet vezetői, tagjai is részt vettek. A 18 oldalas kiadvány bemutatja Takács Erzsébet szobrászművészt, tartalmazza a kiállításokon a szakemberek, látogatók, együttműködők által megfogalmazott véleményeket, az alkotásokról 12 fényképet láthatunk. A gyűjteményes kiállításon szereplő alkotások közül több Kislétához, a három község közös termelőszövetkezetéhez, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez, az itt élő emberekhez kötődik.

                                                                     Kiállítás megnyitója.

                                    A kiállításon részt vett Kislétaiak, TSZ képviselői, Bp.1978.

                                                             18 oldalas kiadvány borítólapja.

                                                                A részvevők fényképalbuma.

A Takács Erzsébet szobrászművész gyűjteményes kiállítása 1981-ben a Nyíregyházi Jósa András Múzeumban valósult meg, ekkor még Kislétán lakott és alkotott. A gyűjteményes kiállításáról megjelent kiadványt a Nyíregyházi Józsa András Múzeum Könyvtárában 2014. március 20.-án kerestem. A könyvtárban jó eső érzéssel tapasztaltam a segítőkészséget. Utólag is köszönettel és hálával gondolok Bordoi Katalinra a könyvtár dolgozójára. Az átvételi elismervény szerint Takács Erzsébet szobrászművész 1981. augusztus 16.-án hat darab szobrot a Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok Igazgatóságának, Sipos Ildikó átvevőnek átadott. A Krudy Gyula, Anyaság /márvány/, Álló /fa/, Pihenő /bronz/ szobrok vételként, a Paraszt asszony /bronz/, Női fej /bronz/ szobor ajándékként került a múzeum tulajdonába. A gyűjteményes kiállításról készült kiadvány a könyvtárban nem volt. Bordoi Katalin a kiadványnak az adatait levélben megküldte: Kny.C 50.500/ Kisnyomtatványtár, címe „Takács Erzsébet SZOT-díjas szobrászművész gyűjteményes kiállítása, Jósa András Múzeum ’81.” Az adatok alapján az Országos Széchenyi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtár osztályvezetője, Kopcsay Ágnes a másolatot e-mailben megküldte.

Takács Erzsébet szobrászművész a gyűjteményes kiállítással kapcsolatos kiadványban a következőket írta: „Mezőkövesden születtem, itt töltöttem gyermekéveimet. Általános iskolában Kis Jankó Bori népművésztől kaptam az első biztatást, ösztönzést rajzaimhoz, hímzés- és faragásaimhoz. Majd később Budapesten érettségiztem, ahol felszabadulásunk óta élek. Művészeti tanulmányaim a Képzőművészeti Alap Stúdiójában végeztem. Mesteremnek Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas kiváló művészt tekintem, akinek sokat köszönhetek. Alkotásaimhoz élményt elsősorban a gyárak világa, a munkásemberek élete, a mezőgazdaságban dolgozó emberek gondjai, örömei nyújtanak. Évek óta járok Szabolcsba, ahol több termelőszövetkezettel és egészségügyi intézettel tartok kapcsolatot. Meg vagyok győződve a tartalom és a forma szerves összetartozásáról. Hiszek az emberközpontú művészetben. Tagja vagyok a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. Tanulmányúton Olaszországban és Svájcban jártam. Kitüntettek SZOT-díjjal és a Munka Érdemrend arany fokozatával. Munkásságomról televíziós portréfilm készült: „Vallomás szavakban és alkotásokban. Önálló kiállításaim voltak Óbudán, Angyalföldön a Láng Művelődési Központban, Csepelen, a Rózsa Ferenc Építők Székházában, Kőbányán a Pataky István Kisgalériában, Zalaszentgróton, Balatonalmádiban, Szabolcsban Mándokon, Nyírbátorban, Kislétán, Máriapócson és Nyírbogáton.”

A művészetének jellemzésére a kiadványban idéznek több művészt, művészettörténészt: D. Fehér Zsuzsa művészettörténész 1970., Rideg Gábor művészettörténész 1971., Pogány Ö. Gábor művészettörténész, a Nemzeti Galéria főigazgatója 1975., Vizy Ottó művészettörténész 1980., Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész írt Takács Erzsébet szobrászművész munkájáról pozitív véleményt.

A kiadványban fényképen megjelent alkotásai: „Téglagyári munkás” Óbudai Tégla- és Cserépipari Vállalat tulajdona, „Almaszedők” Szabolcs-Szatmár megyei Tsz Szövetség tulajdona, „Nő korsóval” Művelődésügyi Minisztérium tulajdona, „Önportré” Nemzeti Galéria tulajdona. A gyűjteményes kiállításon a katalógus szerint 78 alkotása volt jelen.

                                    Takács Erzsébet: Anya gyermekeivel. 1978. Kisléta. /2013/

Takács Erzsébet szobrászművész 1974-től 1982-ig lakott Kislétán, a Pócsi utcán az egyesített termelőszövetkezet egyik lakásában.

                                        Takács Erzsébet Kislétai lakása /1974-1982/, 2013.

A Kislétán töltött időszak alatt több alkotása készült el, van közöttük a Kislétai községgel, a szövetkezettel, a megyével kapcsolatos kő-, bronz szobor, kisplasztikák. A Kisléta, Pócspetri, Máriapócsi termelőszövetkezetek 1975 évi egyesülése után a „Rákóczi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezethez kapcsolódó alkotásaiból a következőket leltem fel a Máriapócsi Erdőbirtokosságnál.

                                        „Rákóczi"MG Termelőszövetkezet Máriapócs Dohánytermesztés

                                                     „Rákóczi MG TSZ Máriapócs” 

                                                                  „Rákóczi MGTSZ Máriapócs 1978”

                                „Nyírségi Dohánytermelési Rendszer Rákóczi TSZ Máriapócs 1979”

A környezetében élő, a Kislétai emberekkel közvetlen kapcsolatot alakított ki. Szívesen meghívta a szomszédjaikat a lakására, több Kislétaival szorosabb kapcsolatot ápolt. Aki megismerte tisztelte és szerette. Pénzes Istvánné, Hajdú Anna édesanyámmal szoros, baráti kapcsolatot alakított ki, gyakran meghívta az alkotásainak megtekintésére, előfordult, hogy alkotásához témát adott a szobrásznőnek. Takács Erzsébet szobrászművész Kislétai tartózkodásának időszakában édesanyámat megajándékozta egy-egy kisplasztikával, amelyeket a gyerekek napjainkban is –köztük vagyok én is - nagy tisztelettel őrzik.

                                                        Takács Erzsébet: Pénzes Néni.

                                      Takács Erzsébet: Nemzetközi Gyermekév 1979.

Takács Erzsébet szobrász Kislétai kötődésű alkotásain kívül igyekeztem a fellelhető alkotásokat felkutatni. Mivel Budapesten a harmadik kerületben lakom, itt kezdtem el a meglévő címek alapján a gyűjtést. A Budapest 3. kerület, a Vörösvári útra merőleges Váradi Sándor utca 9-11. cím alatt, a tízemeletes panelházak mögött lévő Meseerdő Óvoda Pest, Buda, Óbuda egyesítésének centenáriumára, 1973-ban épült fel, melynek tiszteletére a Fővárosi Tanács az óvoda falára emléktáblát helyezett el. Takács Erzsébet szobrász „Anya gyermekeivel” 1988-ban készült bronz dombormű a Meseerdő Óvoda Velence út felőli homlokfalára van elhelyezve. Először Balatoni Katalin óvónővel beszéltem, aki teljes mértékben tájékozott volt. Az E mail címemet elkérte és megígérte, hogy az alkotás átadásáról, a művésznő gyerekek közötti programjáról készült fényképeket elküldi. Az általam készített fényképek a következők:

                                                          Meseerdő Óvoda, 2013.10.30.

                                               Takács E.: Anya gyermekeivel, 1988.

A Meseerdő Óvoda honlapját hazajövetelem után megkerestem. Megtaláltam a Nevelőtestület által készített több mint 150 oldalas „Meseerdő Óvoda Helyi Pedagógiai Programját”. Mint nagyapa szívesen olvastam. Minden érdekeltnek ajánlom a kiváló munkát. Az elején lévő idézetet teszem közé, T. Gordon: „Lehet a gyermeket könyvből nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell.”

                                                Bp., III. kerület, Váradi S. u., Meseerdő Óvoda

                                             Takács Erzsébet az Óvoda gyerekei között.

Balaton Katalin által küldött képekre a következő választ írtam: „Kedves Balatoni Katalin! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Meseerdő Óvodában találkozhattam. Jó eső érzés volt először látni és tisztelegni a Meseerdő Óvoda épületének falán lévő Takács Erzsébet "Anya gyermekeivel" bronz domborműve előtt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Kislétai tartózkodása idején született alkotásait már megismertem és feldolgoztam. A Budapesten lévő alkotásainak felkutatását tovább folytatom. Napközben meglátogattam a Meseerdő Óvoda honlapját. Több kedvező benyomást tett rám. Külön megemlítem a Nevelőtestület által összeállított Meseerdő Óvoda Helyi Pedagógiai Programot. Szívesen olvastam, példaértékűnek tartom, sok sikerélményt kívánok a megvalósításához. Nyugdíjasként, hála és tiszteletadásként foglalkozom Kisléta szülőfalum történetével, ezen belül Takács Erzsébet szobrász alkotásaival. Takács Erzsébettel kapcsolatban összeállított anyagot később szívesen átküldöm. Jó eső érzés volt az első találkozásunkkor mutatott segítő készsége. Nagyon szépen köszönöm az átküldött képeket. Minden jót, sok sikerélményt, jó egészséget kívánok, Tisztelettel; Pénzes László”

Takács Erzsébet köztéri kőszobrai közül egyik legnépszerűbb Hajdúszoboszló, Mátyás király sétányon 1988-ban felállított „Anya gyermekével”, Budapesten a XI. kerület, Bartók Béla út végén, a Kelenföldi villamos kocsiszínnel szemben 1985-ben felállított „Kőfaragó asszony”, a VI. kerület az Andrássy út és a Rippl-Rónai utca sarkán, Szilágyiné Bulyovszky Lilla színésznő kertjében felállított „Anya gyermekeivel” fényképeken mutatom meg.

                                                     „Anya gyermekével”/1988/

                                                                „Anya gyermekeivel”

                                                                „Kőfaragó asszony”/1985/

Takács Erzsébet szobrászművészről, munkásságáról, alkotásairól különböző újságokban cikkek jelentek meg. Orosz József Kislétai tanácselnöktől kapott újságok cikkeiből a következőket mutatom meg. Szívesen beszélt a munkája, alkotásai során kapcsolatba került munkás kollektívákról, munkásokról. Szoros és tartós kapcsolatot ápolt a Láng Gépgyár, a Csepel Vas és Fémművek, a Budakalászi Kőbánya munkás brigádjaival, a Mándoki Mohácsy Mátyás almaszedő brigáddal. A Máriapócsi „Rákóczi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel /Kisléta, Pócspetri, Máriapócs egyesült Szövetkezet/ Együttműködési Szerződést kötött. A Kislétai Ápoló-Gondozó Otthon parkjában álló az „Anya gyermekeivel” című életnagyságúnál valamivel, nagyobb szoborral kapcsolatban mondta; „A Szabolcsiak és a Kislétaiak nagy szeretete segített, hogy megcsináljam”. A Kőbányai Önálló Kiállításán sokan részt vettek. „roppant öröm feszít, hogy rengetegen jöttek a kőbányai kiállításomra. Ott voltak a megnyitón a budapesti gyárakból, a szakszervezetektől éppúgy, mint háromszáz kilométerről, Szabolcsból, Kislétáról. Ismerősök, barátok, munkám iránt érdeklődők. Szeretettel jöttek.”

                                                                        1978. december.

                                                                1979. március 4.

Dr. Jósa István /1756-1839/ Kisléta, Szabolcs vármegye és az orvostudomány kiemelkedő egyénisége.

                                                         Dr. Jósa István, festmény

                                                Kislétai Ált.Isk. előtti emlékoszlop.

A Jósa család /Nagy-bányai és Németszőgyéni/ ősi családok közé tartozik. A Németszőgyéni nemességet 1583. szeptember 27-én Rudolf Királytól Jósa Antal és neje Vidosfai Katalin, valamint leánya Orsolya és testvérei Albert, György és Miklós kapták. A nemesi levelet 1584-ben Komárom, 1616-ban Nyitra vármegye hirdetette ki. A családi címer leírása; álló csücsköstalpú tárcsapajzs kék mezejében, zöld talajon szemben álló, enyhén jobbra fordult, hosszú vörös öltözetben, vörös fövegben és sárga csizmában lévő férfi, a jobb felső sarokban sárga sugaras naparctól, balról sárga félholdtól kisérve, kinyújtott jobbjában felemelt, sárga keresztvasú görbe kard, balját csípőjén nyugtatja. Sisak: jobbra fordult csőrsisak koronával. Sisakdísz: két kiterjesztett szárnyú fekete sasszárny között koronából kinövő karóként felnyúló jobb kar vörös öltözetben, sárga paszományú hajtókával, markában balra fordított görbe kard. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.

Jósa címer az 1934-ben és

                                                    2005-ben megjelent könyv borítólapján

Szabolcs-Szatmár megye múltja rendkívül gazdag híres orvosokban. Nagy magyar orvosok egész sora született vagy dolgozott itt, köztük a Jósa-dinasztia tagjai is. A család első jelentős orvosa dr. Jósa István (1756–1839). 10 éven át tevékenykedett Békés vármegyében ezt követően 50 évig Szabolcs vármegye főorvosaként. Unokája, az 1834-ben született Jósa András. A család harmadik orvos tagja, Jósa unokája, dr. Dohnál Jenő, aki 1896 és 1974 között élt és lerakta megyénkben a gyermekgyógyászati ellátás és a fertőző betegségek elleni védekezés alapjait és nem utolsó sorban Jósa András halála után rövid ideig a múzeumot is vezette. A Jósa családból Jósa Miklós /1639-1687/ Szabolcs vármegye alispánja, jószágkormányzó, hegyaljai inspektor, birtokainak központja a Kisvárdai Várban volt. Az osztrákok kivégezték, a Kisvárdai Várból kiüzentetett és az összes javait elkobozták. Jósa Miklóst „1687 év hetedik hónap, ötödik nap, életének 48-ik évében” végezték ki. „Nyíri kurucnak” vallotta magát. Az évkönyvek szerint Jósa Miklós halála után, 1687-től több mint félévszázados hallgatás következett, 1730-ig. Jósa Miklós –Ulrich Attila leírása szerint Jósa Miklósnak két fia született Mihály, és István. Jósa István megyei szolgabíró, alispáni székig jutott, jelentős birtokkal rendelkezett. Nyárádi Bozóky Klárától nyolc gyereke született; István /1723-1781/, Miklós /”1781/, Antal /+1752/ magtalannak maradtak. Leányai Borbála, Klára, Krisztina. A kivégzett Jósa Miklós fia Jósa István megyei szolgabíró, alispán emlékére a gyermekei a Nyírbátori Római Katolikus Minorita templomban fából faragott, festett díszoltárt, Fájdalmas Anya oltárát állíttatták. A Jósa családban fennmaradt hagyomány szerint, azonban nem csak a megnevezett Istvánnak, hanem a kivégzett apjának, valószínűleg a templom kriptájában eltemetett Jósa Miklósnak állították. Az oltáron elhelyezett Jósa címeren háromszoros körirat van, amely magyarul a következő: „Tekintetes Németszőgyéni Jósa István Úr Szabolcs vármegye érdemes alispánja emelte 1730-ban. Megaranyoztatták örökösei, Antal, Miklós, és István fiai, leányai és utódai Borbála /Barbara/, Krisztina és Klára 1751-ben.” A templom főoltára és mellék oltárai Lőcsén készültek. A jobboldali mellékoltárt Fájdalmas Anya Oltárnak, Pieta Oltárnak, Jósa Oltárnak is nevezik. Az oltár közepén a Pieta szobor, az egy farönkből kifaragott halott Jézust és édesanyját ábrázolja. A Pieta magyarul fájdalmat jelent és arra alkalmazzák, amikor a halott Jézus testét levéve a keresztről édesanyja, Mária ölébe helyezik. A Pieta szobor jobboldalán Szent István Király a koronával, baloldalán Szent István vértanú pálmaággal és könyvvel szobrok láthatók. A Jósa Címer feletti részen középen Páduai Szent Antalt ábrázoló festmény, jobboldalán Szent László Király, baloldalán Szent Imre Herceg /Szent István Király fia/, az oltár tetején Szent József szobor látható. A Nyírbátori Rámai Katolikus Minorita templom kriptája a 17-18. században a Jósa család temetkezési helye. A Nyírbátori Minorita templomot 2014. szeptember 15-én látogattam meg. Hálás vagyok a mindenhatónak, hogy először járhattam a templomban és megtekintethettem a külsőleg és belsőleg is felújított Római Katolikus templomot. A látottak, Földes Dóra idegenvezető lelkes, szakszerű tájékoztatója, segítőkészsége mély benyomást hagyott bennem.

                                   Nyírbátori Római Katolikus Minorita Templom, 2014.09.15. /PL/

                                                      Fájdalmas Anya Oltár,

                                                           A kinagyított címer.

Jósa Miklós –a leírások szerin- a legidősebb fia, hogy mikor hagyta el Szabolcs vármegyét és ment az ősi Nyírségből Dunántúlra, Sopron vármegyébe, Csepreg várába, s mi volt a neve eddig nem ismert. Valószínűleg az apja kivégzése után, az üldöztetést elkerülendően keresett a Dunántúli rokonoknál menedéket. De lehet, hogy csak akkor távozott, mikor édesanyja, Nyáry Erzse az özvegyi fátyolt levetve, férje halála után négy évvel 1691-ben Ferenczy Ferenccel kötött házasságot. Dr. Jósa István 1756-ban Csepregen született. A születési nyilvántartást többen keresték, többek között az országos levéltárban a mikrofilmeken én magam is, de nem volt fellelhető. A Csepregen végzett kutatáskor arról adtak értesítést, hogy az ottani anyakönyvek az 1776-ban pusztított nagy tűzvésznek estek áldozatul. A feljegyzések szerint Dr. Jósa István korán árvaságra jutott, egyik rokona Jósa Ferenc neveltette, aki Békés vármegye székvárosának, Gyulának 1763-1779-ig plébánosa, Váradon kétszer volt plébános, végül 1784-ben kanonok lett, 1789. augusztus 24-én halt meg. Jósa Istvánt a neveltetője Jósa Ferenc engedte, hogy tudományos pályára lépjen, hogy hajlama az akkor még úttörő orvosi hívatásra szólítsa. A középiskola elvégzése után a külföldön is nagyhirű Nagyszombati Pázmány Egyetemen lett orvostanhallgató. Már ott kitűnt szellemi képességével. A kinyomtatott latin nyelvű fohászt, amelyet a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett bazilikában mondott el. A címlap szerint: „Nemes és tudós dr. Jósa István úr csepregi magyar, az orvosi tudomány hallgatója, 1777. augusztus havában mondotta el Nagyszombatban az egyetemi tanács és polgárság előtt, midőn az orvosi kar Cosma és Demjén szentek évfordulóját ünnepelte.” Orvosdoktori oklevelet 1778-ban nyert. Az 1777-ben kinyomtatott doktori értekezésének címe ”De Ephialti” /Boszorkány-nyomás/. Az orvos(ok) és az általuk használt terminológia tehát idővel felülkerekedett a teológusokon, és az ördögi „nyomás”-ból az ephialtesnek nevezett betegség lett: „A betegség, amelyet Lidértznek és boszorkány nyomásnak hívnak.” Ezt a tisztán betegségnévvé degradálódó terminust viszi tovább például Dr. Jósa István, Szabolcs vármegye orvosdoktora és táblabírája is 1778-ban megjelent disszertációjában. Amikor Mária Terézia a Nagyszombati Egyetemet Pestre helyezte át, Jósa István is oda került belgyógyászati tanársegédnek. Már ekkor irodalmi tökéletességgel írt latinul. A Pesti egyetemről 1778-ban Gyulára, Békésvármegye főorvosi székébe hívták meg, ahol tíz évet töltött /1777-1787/. Az első felesége, Márky Mária korán meghalt, utódok tőle nem származtak. 1781. július 22.-én újból megházasodik, Holdmézesi Kornély Antóniára esik a választása. A Gyulai Római Katolikus Egyház Házassági Anyakönyvi nyilvántartás latinul rögzítettek szerint a házasságkor Dr. Jósa István 24 éves, Kornély Antónia 17 éves. A házasságból 14 gyermek születik. A első három gyermeke Gyulán születik, Károly 1782-ben, Antónia Apollónia 1784-ben, Borbála Lucia 1786-ban. A sok gyermek közül csak ötöt nevelhetett fel. Sorrendben a következők: Károly táblabírón és királyfi fiskus született 1782-ben, Jósa Antónia Apollónia született 1784-ben /Orlay Kovách Ferencné/, Jósa Johanna Kállay Jánosné/, Jósa Péter született 1804-ben, udvari tanácsos, ker. főispán, Jósa András édesapja.  

Dr. Jósa István és Kornély Antónia házassági nyilvántartása.

Tíz éven át a Gyulán történő működése során a tudásával, emberszeretetével már ott olyan hírnévre tett szert, hogy a betegek nem csak a szomszédos vármegyékből, hanem külföldről is gyakran felkeresték, tekintélyes vagyonának egy részét még Gyulán szerezte. Gyulán érte az a megtiszteltetés, hogy Szabolcs vármegye Karai és Rendei 1787-ben küldöttségileg hívták meg a vármegyei főorvosi székbe. Ugyanez a megtiszteltetés érte nem egészen száz év múlva unokáját, dr. Jósa Andrást is. Dr. Jósa István elfogadta a meghívást, biztosan vissza is vágyott őseinek régi fészkébe, neveltetője, Jósa Ferenc pedig már nem kötötte Gyulához, mivel akkor már Nagyváradi kanonok. Szabolcs vármegye akkori székhelyén, Nagykállóban a piactéren, a vármegye házával szemben vett házat. Nagykálló, Vármegyeháza, /Jósa András Múzeum, negatív 1385/ Jósa András unoka leírása szerint „Nagyatyám, mint megyei főorvos a XVIII. század végén Nagykállóban lakott. Az akkori tisztviselők nem fizetésért, hanem ambícióból szolgáltak és nem Kállóban, a megye székhelyén, hanem vidéken, birtokaikon laktak. Csak a többnyire két hétre is terjedő szédriákra – megyegyűlésekre – jöttek be a vármegye székhelyére, amikor a papokon, a kastellánuson /várnagy/ és a patikáruson kívül alig lakott nadrágos ember Kállóban, ahol fogadó nem volt, úgy, hogy ilyen alkalmakor 30-40 vendége is akadt nagymamámnak.” Dr. Jósa István az egyik alkalommal Ugocsára ment Dessewffyhez az akkori alispánhoz az üvegnek vélt lábak meggyógyítása céljából, a különös kúra sikerült is. Mikor Ugocsából hazatért, a kapun egy öreg zsidó üdvözölte ezen, szavakkal: „Tekintetes uram szerencsésnek tartom, hogy házamnál üdvözölhetem.” A tekintetes asszony, Jósa István felesége eladta a házat és kiköltözött a Kislétai birtokukra. A kocsi megfordult és kimentek Kislétára, ezt követően harminc évig ott lakott. Dr. Jósa István 50 évig, 1787-tól 1837-ig volt vármegyei főorvos, ebből 20 évet /1787-1807/ Nagykállóban-, 30 évet /1807-1837/ Kislétán lakott. A nagyhíre és tudása révén, Kislétán is a legöregebb napjáig a betegek ezrei keresték fel. Kislétát az orvosi tevékenységével, a tudományos munkájával, szellemi tevékenységével a térség, a megye központjává tette.

Az orvostudományhoz tartozó írott munkái: „1. 1778. Dissertatio iaug. medica de ephialte. Budae. 2. 1797. Az igaz religiónak védelme a hitetlenség állításai ellen; iratott franczia nyelven egy bécsi egyházi pap által, most pedig vármegye orvosa és táblabirája által magyarra fordíttatott és ezet megyének s minden ifjuságának egy igaz baráttya által kinyomtattatott. 3. 1799. Cassoviae. Scutinium aquarum mineralium in possessionibus Sindlér et Lipótz i. comitatui Sárosiensi ingremiatis existentium. 4. 1823. Debrecen. A helység bábáinak oktatása, melyet készített és ugyancsak Szabolcs vármegye közhatározatából kinyomtattatott. A Szlovákiai Eperjesi Járásban lévő Szinyelipóc községet leginkább nevezetessé teszik a híres savanyúvíz-forrásai. Egy tágas rétségen fakadnak a savanyúvíz-források, az ezekből eredő patak 180 lépésre már malmot hajt. A harmadik pontban megjelölt című munkája tartalmazza a források alkotó részeit. A különböző forrásoknak különböző alkotóelemei vannak. A Lipóczi savanyúvíz a Bártfai után következik.

Dr. Fazekas Árpád szerint is Szabolcs vármegye, annak székhelye Nagykálló orvostörténeti szempontból kiemelkedő szerepe van. Dr. Jósa István 50 éves /1787-1837/ vármegyei főorvosi munkássága alapvetően meghatározta Szabolcs vármegye orvoslási-, kórházi történetét. Nagykállóban hat kórháztípusra vannak adatok: 1. Fürdőházak /1342.december 7.-től a Kállay család levéltárának perirataiban/. 2. Különös Ispotály, „tisztátalan nyavalyások”, vérbajosok számára /Dr. Jósa István megyei főorvos létesítette 1792-ben Kállósemjén és Kisléta községben/. 3. 1948-49-ben az ideiglenes Katonai Kórház vezetője Péchy Elek hadnagy volt. 4. Rabkórház 1846-1875, Megyei Rendszabályok írták elő működését 1846-ban. 5. Szükségkórház, 1863. Dr. Korányi frigyes. 6. Tébolyda, 1895-től Dr. Jósa András javaslatára működött.

Az 1807-ben történt váratlan kiköltözés a Kislétai birtokra, Jósa Istvánné már hanyatlani érezte testi erejét. Alig két év múlva súlyos csapás érte Jósa Istvánt, 1809. január 6.-án, 48 éves korában meghalt a felesége, aki munkájában támogató, vagyonában gyarapító és azt összetartó, igaz élettársa. Dr. Jósa István 1937-ben, 81 éves korában nyugalmat kívánta, április 17.-én búcsúlevet intéz a vármegyéhez. „Nemes Szabolcs vármegyében 50 egész esztendőig főorvosi hivatalom folytatását lelkem esmérete minden vádja nélkül törekvésem szerént betöltöttem, tapasztalván a nemes rendeknek irántam szakadatlan és meghálálhatatlan kegyességét, melyért tovább is esedezni bátorkodok, méltóztassanak most már kegyesen megengedni, hogy egyedül elaggott vénségemnek s gyengélkedésemnek tekintetéből hivatalomtól megválva búcsúmat vehessem, s magamat nyugalomba tehessem.” Emlékjelként egy hatalmas ezüst serleget kap. Nyugalomba ment, de pihenőhöz nem jutott, mert még mindig ostromolták a betegek, akik elől másképpen kitérni nem tudott, nagy elhatározással Bihar megyébe nagyszántói birtokára költözött. A végrendeletét azonban még Kislétán készítette el. Az általa a végrendeletben is leirt, hogy a vagyona a keresményéből áll. Ez a keresmény az akkori és a mai fogalmak szerint is jelentős vagyont jelent: Kislétán 400 hold, Nagyszántón 600 hold, Demecserben 230 hold, Magyon, Ófehértón, Napkoron ugyancsak birtokok, Nagykállóban, Kiskállóban, Napkoron szőlők, úgynevezett igen sok telkek, gyümölcsösök, salétromtelepek, udvarházak, szárazmalmok, stb. Minden hozzátartozójának testi és lelki üdvéről gondoskodva, általános örökösévé egyetlen fiát, Pétert teszi.

Amikor a megyétől búcsúzott 500 váltóforintos alapítványt tesz „ezen megyebeli szegény adózók ispotályára, hogy addig is kamatozzék”, - amíg megvalósul. Az első párnát Dr. Jósa István tette a kórház betegeinek feje alá. Fia Dr. Jósa Péter ügyvéd végrendeletében 1872-ben 800 váltóforintot és a Nagykálló városa a Szükség Kórház számára 1864-ben 1000 forint alapítványt tett. A Szükség Kórház alapító okmányát nem sikerült felkutatni, azonban a kórház létezésére bizonyítékok vannak. Korányi Frigyes visszaemlékezése szerint az 1860-as években roppant szárazság volt és az ezzel járó nyomor miatt javasolta a vidék elesettjei számára a Szükség Kórház felállítását Nagykállóban. A Korányi Frigyes Szükség Kórháza 1863 végén már működött. Korányi Frigyes 1864. december 27-én Pestre költözött. A Nagykállói Szükség Kórházat Jósa István unokája Jósa András vette át és 20 évig tartó igazgató-főorvosi működése alatt a 8 ágyas kis intézményt 84 ágyas, Szabolcs vármegye Nyilvános Közkórházzá fejlesztette.

                       Szabolcs vármegye Szükség Kórháza, Nagykálló Internátus utca felől.

A Nagykállóban 1863-ban létrehozott Szükség Kórház /Ínség-kórház/ a vármegyében nem az első gyógyító intézmény. A Nagykállói református egyház anyakönyvében a XVIII. század végén „ispotály” volt Nagykállóban. Lehetséges, hogy ezen „ispotály” azonos Dr. Jósa István vármegyei főorvos Kállósemjében létesített „különös ispotály” –jával. Szabolcs vármegye Rendjei 1792. április 19-én 4 új kórház felállítását javasolták lueses betegek hatósági kezelése céljából a Helytartótanácshoz küldött felterjesztésükben „a Kállósemjén ugyanazon physicus által elkezdett különös ispotálynak példájához képest”. Dr. Spányi Géza „Orvos történelmi és orvos etnográfiai adatok, egészségügyi, népszokások, babonák Szabolcs vármegyében.” című könyvből idézve „ A tisztátalan ragadó nyavalyában sínylődő lakosainak száma nagyon megszaporodott. Addig is pedig, míg a négy ispotálynak, amelyekhez azonnal hozzáfogni szükséges volna, úgy ítéltetik, hogy a K. Semjéni ugyanazon physicus által elkezdett különös ispotálynak példájához képest egyenként minden helyiségek a doktorok és felcserek által megvizsgáltatván és a tisztátalan nyavalyában talált személyeket a vármegye kvártély házaiban, házbérbeadás mellett különös parasztházakban összehozván a vármegye cassájára gyógyítsák.” Dr. Fazekas Árpád Históriában megjelent „Lórencz Főorvos Emlékezete” című cikke szerint Dr. Lórencz Gyula /1846.10.06.-án Eperjesen született, 1915.04.04.-én Nyíregyházán 69 évesen halt meg/ sokoldalú orvosként, sebész-, szülész-, szemészorvos képesítéssel rendelkezett. A megyében 42 éven át gyógyított; a Nagykállói Kórházban 26 évig /1873-1899/, a Nyíregyházi Erzsébet Közkórházban 16 évig /1899.11.20.-1915.04.04/.

                                               Nagykálló, Vármegyeháza.

Dr. Jósa Istvánnak a Nagyszántói birtokán a pihenésre csak két földi esztendő jutott. Az egész életéhez hasonlóan a halála is megérdemli, hogy röviden foglalkozzam vele. Jósa András leírásából ismert nagyapja Jósa István elmúlása. 1839 tavaszán a kertben tartózkodott, mikor kérte „vigyetek fel, rosszul érzem magamat”. Az ajtónál van, mikor mondja: „fordítsatok meg, hadd lássam még egyszer a napot, mert többé nem fogok a szemébe nézni…”Megérkezik az egyik leghíresebb orvos, Sztaroveczky, aki a receptet átadja, Jósa István elolvassa, és azt mondja: Sem nem árt, sem nem használ, mert ma úgyis meghalok, de gyermekeimnek megnyugtatására beveszem.” Az ágy mellett virrasztottak, hogy teljen az idő kártyáztak, Jósa István többször beleszólt a játékba. A beszólás után egyszer felül az ágyban és mondja: „Fiam, eleget éltünk, menjünk.”Ezzel lehanyatlott, egyet sóhajtott és minden kín nélkül a másvilágon találta magát.”

A munkájával, az orvostudományban kifejtett tevékenységeivel, az orvosi irodalmat gazdagított értekezéseivel, a vármegyei főorvosi székében a megye egészségügyében elért eredményeivel, a Kállósemjéni-, Kislétai Különös Ispotály létrehozásával, a Nagykállói szükség kórház létrehozásához tett hozzájárulásával, a beteg emberek szolgálatában tett erőfeszítéseivel, kiemelkedő nagy műveltségével, híres könyvtárával, széleskörű nyelvtudásával / Latin, francia, olasz, német és egyéb nyelvek anyaszintű művelése/, emberszeretetével, áldott napsugaras humorával a korának kiemelkedő, elismert orvosa, főorvosa, tudósa, az utódoknak megbecsült példakép.

Dr. Jósa István Kislétai volt lakásának és Különös Ispotály helyét emléktáblával 1973. április 24.-én, keddi napon a Felső-Tiszavidéki Intéző Bizottság és a Báthori István Múzeum emléktáblával jelölte meg. Az emléktábla ünnepélyes leleplezésén többek között jelen volt testvérbátyám Dr. Pénzes János, Kislétai születésű, az akkori Szabolcs-Szatmár megye tanácsának elnöke, Magyar János megyei főorvos, Orosz József Kisléta község tanácselnöke. A Kislétai emléktábla avatása előtt hétfőn, délelőtt Nyírbátorban a Báthori István Múzeumban Dr. Jósa István Szabolcs Vármegye első, 50 évig tartó főorvosának, 30 évig Kislétai lakosnak ünnepségeket rendeztek, mely keretén belül emlékkiállítás megnyitójára került sor.

                                      Kisléta, Dr. Jósa István lakásának helye,2012.

 Kisléta, Emléktábla állítva 1973.2012.

Az emléktábla avatásáról a „Kelet-Magyarország” megyei lapban 1973. április 25.-én „A Nap Hírei” részben Elek Emil fényképfelvétele, hatsoros aláírással jelent meg. Az újságot Orosz József volt tanácselnök bocsátotta a rendelkezésemre.

A felhasznált irodalom: 1 Eredetije E. Jósa Anna birtokában, Nyíregyháza. 2 Mogyoróssy János könyvében – „Gyula hajdan és most története.” 3 Dr. Papp József szent jobbi apát és nagyváradi kanonok úr szíve fáradozása által nyert adatok. 4 Mindkettő Dohnál Jenő nyíregyházai kórházi főorvos birtokában. 5 A gyulai anyakönyvi adatok Apor Vilmos báró, plébános úr szívességéből. – Kiss Lajos úr a Jósa- Múzeum jelenlegi iázgatója a „Népegészségügy” című lapban írt Jósa Istvánról. Különlenyomatként 11 oldalas kis füzet is jelent meg róla. Fenti a benne futólag említett családi adatokat kiegészíti, és részben helyesbíti. 6 Nyíregyháza város levéltára – 1809. 7 Dr. Dohnál Jenő kórház főorvos Nyíregyháza. 8 Lásd Szinnyei „Magyar Írók élete és munkái. ” 9 Ezen epizódot Jósa András „Barangolások Németországban és visszaemlékezések ” című könyvében írta meg. 10 I. L. Jósa A.: „ Barangolások Németországban ” 161. oldal. 11 Dr. Jósa András hagyatékából most unokája, dr. Dohnál Jenő tulajdona. 12. Jósa Jolán: Dr. Jósa András és elődei című 1934-ben megjelent könyv. 13. Jósa miklós-Ulrich Attila: A németsőgyéni és bánházi Jósa család története című 2005-ben megjelent könyv.

                                                     Telepi György /Kisléta 1800- Tard 1885/

Telepi György, eredetileg Telepianovich György színész, festőművész, díszlettervező, színházi technikus, drámaíró és fordító a Kislétai görög katolikus lelkész fiaként született 1800. október. 7-én. Az eddig fellelt dokumentumok a születés időpontjával különböző adatok szerepelnek, a valós időpontnak a Kislétai Görög Katolikus Egyház nyilvántartását lehet elfogadni. Plank Bella 1939-ben megkérte a Kislétai görög katolikus egyház születési anyakönyvi kivonatának másolatát, melyben születési időpontként 1800. október 7.-i szerepel. Szülei: apja Telepianovich Antal, anyja Turzay/Thúrzó Anna. Hat testvére született: József /1805/, Julianna /1806/, Veronika /1811/, Terézia /1814/, István-József /1816/, Borbála /1823/. A nagyapja 1795-1804 között pasztorizált a Kislétai parókiájában, utóda fia 1804-1823 között. Az apja átlagon felüli anyagi viszonyokkal és társadalmi kapcsolatokkal rendelkezhetett, kedvező lehetősége volt fiának megfelelő oktatást, utazást, gazdasági pártfogókat biztosítani. A Telepianovch Telepi névrövidítést, névmagyarosítást már a nagyapja írásos gyakorlatában megfigyelhető, de véglegesen csak Györgynél maradt meg. A gyermekei pedig már Telepynek írták nevüket az akkori romantikus igényeinek megfelelően. A Telepi név a Zemplén megyei Telepócz/Telepovce kisközségre utal, ezek szerint helységnévből képzett tulajdonnév.

A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint: „Telepi György (Kisléta, 1797–Tard, 1885. aug. 12.): színész, díszletfestő, színház technikus, fordító, drámaíró. 1818-ban írnok volt Szatmár vármegyében, itt csatlakozott Megyeri Károly társaságához. 1820-tól festőként és színmesterként is foglalkoztatták. 1825-ben tagja volt a pozsonyi országgyűlési társaságának. 1829–1833 között Kassán, 1833–37-ben a budai Várszínházban játszott, mint vezértag, valamint az egy. szcenikai vezetője. 1837–39-ben a Pesti Magyar Színház alapító tagja, színész és díszítmény-felvigyázó. 1839–1841 között az operaháború miatt vidéken játszott. 1841-től 1855-ig a Nemzeti Színház tagja. Egyike volt a vándorszínészet ezermestereinek, színpadot tervezett és alakított ki. 1834-ben tervet készített a Pesti Magyar Színház számára, 1847-ben átépítette a Kolozsvári Színház színpadát, 1854-ben színpadot épített és nézőteret díszített Szabadkán. Díszletet tervezett és festett, többek között 1847-ben az aradi és 1857-ben a miskolci színház részére, továbbá technikai látványosságokat („ködfátyolképek”) is készített. Hat eredeti műve mellett 21 átültetését tartjuk számon. Színészként népszerű komikus volt. F.Sz. Szokol (Birch–Pfeiffer: A szebeni erdő); Miklós (Töpfer: Világ divatja); Kisbíró (Kisfaludy K.: Pártütők); Ugróczi (Jakab I.: Falusi lakodalom); Korlát (Goldoni: Két úr szolgája); Lumpáci vagabundus (Nestroy); Ruskó (Telepi Gy.: Borsszem Jankó).”

Telepi György kisebbik leányának Antónia-Georgina unokája Ónodyné Ágoston Éva Antónia által 2001. március 27. Színház Világnapján összeállított „Emlékezés a Családi Krónikából” megtudhatjuk, hogy Telepi György középiskoláit Nagykárolyban, majd Szatmáron végezte. Külföldön Bécsben két évig teológiára jár, tanult nyelveket, festészetet, előadó művészetet, operát, színházat látogat, tanulmányozza a színpad működését, a technikai berendezéseit. Telepi György vizuális szemléletével és páratlan műszaki, technikai érzékével és felkészültségével, sokoldalúságával vált ki kortársai közül. A sokoldalú színészt, az első magyar díszletfestőként tartják számon. Erődi Jenő szerint: „Valóságos gyöngye volt a vándortársulatoknak, mint festő, díszítő, gépész, építész, kellékes, tűz-, fény- és árnyjátékos.”

A Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-én nyílt meg a mai Astoriánál, a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán. 1840. augusztus 8-áig működött ezen a néven, majd a társulat neve Nemzeti Színházra változott. A Pesti Magyar Színház név 2000. szeptember 1.-jén született újjá, az új Nemzeti Színház megépülésekor, mivel az újonnan megnyíló intézmény nem vette át nagy múltú társulat egészét. Így, bár társulata változatlanul a régi Nemzeti Színház hagyományain nevelkedő és azt őrző színészekből állt, helyzete a mai napig sok küzdelemre, vitára ad okot. A színház Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című előjátékával, majd Eduard von Schenk Belizár című operájával nyitott. Első igazgatója Bajza József volt. A színház Pesten az első, az országban a negyedik magyar nyelvű színházként nyitott (Kolozsvár, Miskolc és Balatonfüred után), miközben a városban 1812 óta már működött egy 3200 fő befogadóképességű német nyelvű teátrum. A színházban operát és drámát egyaránt játszottak. Az 1840. évi országgyűlés döntése alapján a Pesti Magyar Színház a Nemzeti Színház nevet kapta, s vármegyeiből állami kezelésbe került az intézmény. A Pesti Magyar Színházat alig fél esztendővel megnyitása után teljes műszaki csőd fenyegette, noha egy neves müncheni szakember nevéhez fűződnek a színház gépészeti munkálatai. Herr Schütz „gépelyei” azonban felmondják a szolgálatot. A színház vezetői Telepi Györgyre bízzák a színpadtechnikát, aki új gépészeti berendezéséket tervez és készít.

Sok színháztörténeti eseménynek volt részese, tanúja. Bánk bán első színrevitelekor együtt szerepel /Kassán 1833-ban/ Kántornéval, Dérynével, Egressyvel, Megyerivel, később ő lesz a Lear király Bolondja. Előtte senki nem játszotta magyar nyelven a szerepet. A nyersebb komikai feladatok vonzzák. A magyar realista színpad úttörői között emlegetik Lendvayékkal, Egressyvel, Megyerivel együtt. A leghíresebb szerepe volt a Hugli borbély /Két pisztoly/, ezt a bohózati alakot ötvenéves színészi jubileumán újra életre kelti a Nemzeti Színház színpadán. Ekkor Szigligeti köszönti, ezüst serleget, babérkoszorút nyújtanak neki át. A Miskolci Nemzeti Színház kortináját ő festette a Diósgyőri vár látképével. Utolsó nagy munkája 1854-ben az új Szabadkai Színház színpadának tervezése és berendezése.

Telepi Györgynek négy felesége volt Bohus Jozefa, Vermes Eszter, Csányi Zsozsó színésznők, és Kozmonszky Mária. Az első feleségétől Károly fia, a másodiktól Amália, a negyediktől Mária és Antónia nevű lánya született. Telepi Károly neves festő lett, Barabás Miklós mellett tanult, érdekes, hogy Barabás Telepinél kezdte a festői tanulmányait. Telepi György fia Telepi Károly /1828-1906/ híres tájkép- és portréfestő. Nyugdíjba vonulása után Miskolcra költözött, és Diósgyőr, később Tibolddaróc előjárója, községi bírója lett. Telepy Mária Telepi György lánya Tardon lakott, férje Szilvássy János Tardi jegyző, egy leányt és négy fiúgyermeket neveltek. Több gyereküknek Mária testvére Antónia, Plank Sándorné Egerlövő jegyzőjének felesége volt a keresztanya. Telepi György 1876-ban került özvegyen Mária leányához Tardra. Ekkor még aktív volt szerelt, festett, műfordított, Tibolddaróc oltárkép festésével is megbízták. A Tard község lakosai között igen nagy tiszteletnek örvendett. Az egyházi anyakönyvi nyilvántartásokban keresgéltem Telepi György születésével és halálozásával kapcsolatos adatokat. A református pap gyerekeként Kislétán született, ezért a református nyilvántartásban kerestem sikertelenül. A közzel múltban a Magyar Országos Levéltárban Tard község római katolikus anyakönyvi nyilvántartást tartalmazó „A 1358”-as mikrofilmet kértem ki. A halottak anyakönyvi nyilvántartásban meg találtam Telepi Györgyöt. Itt jegyzem meg, hogy a vezeték nevét pontos i-vel írta, az y –t gyakran szóvá tette, a családja az y-t használta. A nyilvántartásban a fejlécnek megfelelően a rögzítetteket igyekszem a látottaknak megfelelően visszaadni a következők szerint: Folyószám 88. A meghalás éve hava, napja: 1885. augusztus 12. Az ő hitvestársának vagy szülőinek neve és állapota: T Telepy György Kozmonszky Mária özvegye, több rövidebb szót nem tudtam elolvasni. Származása és lakhelye, ház-szám: Kis-Létha Szabolcs m., Tard 2. Életkora: 91 év. Vallása: Rk.

Telepi György halotti anyakönyvi nyilvántartása

Betegsége vagy egyéb halál neve: szívszélhűdés. Részesült-e a haldoklók szentségeiben részesült. A temetés helye és napja: Tard augusztus 14. Az eltemette neve és hivatala: Mosoray Antal K. püspök, a helyi plébános segédkezett mellette. Tard 2. szám alatt lévő épületre, ahol 9 évig lakott, a jelenlegi Polgármesteri Hivatal falára 2001. október 7.-én emléktáblát helyeztek el.

Emléktábla Tardon.

Az Emléktábla szövege: „EBEN A HÁZBAN LAKOTT ÉLETE UTOLSÓ ÉVEIBEN TELEPY GYÖRGY KISLÉTA 1794-TARD 1885. SZÍNÉSZ, A VÁNDOR SZÍNTÁRSULAT VEZÉRALAKJA, DÍSZLETTERVEZŐ ÉS FESTŐJE. A MAGYAR NYELVŰ SZÍNHÁZ EGYIK MEGALAPÍTÓJA. A NEMZETI SZÍNHÁZ ÖRÖKÖS TAGJA.”

Telepi György idős korában.

A kereszteltek anyakönyvben Telepi Máriának és férjének Szilvássy Jánosnak helybeli jegyzőnek Tardon 1885. március 13.-án Mária, 1887. május 13.-án Gizella, 1891. július 9.-én Béla nevű gyerek születtek.

Felhasznált irodalom: 1. Telepi György-Wikipédia. 2. Gyarmati Béla interneten megjelent írása: Egy hajdanvolt színházi mindenes, Telepi György.

Békési Gábor által összeállított „Telepi György a dokumentumok tükrébe” tartalmazza a műveinek felsorolását és 54 darab levelezését. Lírája: Telepi György versgyűjteménye, versnaplója. Színműveiből hat darabot, fordításokból, átdolgozásokból huszonnyolcat, szerepeiből tizenhármat, festményeiből, színpadképeiből tizenegyet sorol fel. Színművei: 1. A tankóczi pusztavár, vagy a földalattik kísértetek /vígj. 3 felv./. 2. Hívatlan képíró /vígj. 5 felv./. 3. Borsszem Jankó, Tüneményes rege. /2 felv., énekkel és tánccal, zenéje Pály Elektől/. 4. A vadon titka /színj. 3 felv./ 5. A munkácsi vár. 6. Erdői veszedelem. Szerepei: 1. Hugli borbély /Szigligeti, Két pisztoly/. 2. Kurtalábi /Bájrózsa/. 3. Ugróczi /Jakab I., Falusi lakodalom/. 4. Víg feri /Régi Pénzek/. 5. Simplicius /Garaboncziás diák/. 6. Gilden stern /Hamlet/. 7. Napszámos /Árpád ébredése/. 8. Korlát inas /C. Goldoni: Két úr szolgálja/. 9. Szokol /Birch-Pfeiffer: A Szebeni erdő/. 10. Miklós /Töpfer: Világ divatja/. 11. Kisbíró /Kisfaludy K. :Pártütők/. 12. Lumpacius vagabundus /Nestroy:Lumpacius vagy a 3 jómadár/. 13. Ruskó /Telepi Gy.: Borszem Jankó/. Stb.

 Emlékezés Telepi Györgyre.

„Immár hagyomány, hogy április végén, György napjához közel eső hétvégén Telepi Györgyre, a XIX. századi magyar színészet sokoldalú alakjára emlékezünk életének utolsó helyszínén, Tardon. A Herman Ottó Múzeummal és a helyi önkormányzattal közösen szervezett rendezvényen  a művész sírjánál és emléktáblájánál emlékeztünk - az ünnepek miatt idén kicsit később, május 7-én -  a színházi ezermesterre, aki színészként, díszletfestőként, színpad technikusként, színpadi szerzőként, társulatvezetőként kiemelkedő személyisége volt a vándorszínészet korának és a Nemzeti Színház alapító társulatának. A színészmúzeum állandó kiállításán - az adományozó család jóvoltából - megtekinthetők azok a jubileumi serlegek, amelyeket Nemzeti Színházi pályatársaitól kapott.

,, Ő volt a Nemzeti Színház kedvenc komikusa (…) gömbölyű arc, gömbölyű alak és amellett csupa elevenség, villogó szemeivel, hegyes szemöldökeivel, és kicsiny, hegyes bajuszával, mintha négy szemöldöke vagy négy bajusza lett volna, ő volt a megtestesült Magyar humor”  - így jellemezte a magyar színház ,,mindenesét”, az első jelentős magyar színpad technikust, Telepi Györgyöt Jókai Mór, akit a szabadságharc leverése után, 1849 őszén Telepi bújtatott Tardonán. „

Szerző: emgábor  2011.05.12. 13:13

Telepi Györgynek több festménye ismert, a Herman Ottó Múzeum őrzi például azt a táblaképet, amely Miskolcot mutatja az 1878, évi nagy árvíz idején. Ez az első Miskolcot ábrázoló olajfestmény. 1857-ben a Miskolci Nemzeti Színház megnyitására a díszletek mellett a színház látványos előfüggönyét is megfestette, ami a Diósgyőri várat ábrázolja. Ugyancsak a munkája volt a színház színpada és gépezete. A Gaál József Szvatopluk című történelmi szomorú játékának jelenetét a Pesti Magyar Színház részére 1839-ben festette. /Olajfestmény MSZI-SZM59.3422./ A „Hegyvidéki táj kirándulókkal 1875-ben festette /olajfestmény vászonra/. Az interneten keresgélve találtam a „Szélmalom” című olajfestményét.

Névadó Telepi György.

A Miskolci „A város Lapja MiNap” 2011. szeptember 24.-i számában jelent meg a névadó Telepi Györgyről egy rövid cikk, amely a következőt írja: „Az Előhegy és a Kiss tábornok utcák között észak-déli irányú, keletről, a Lankás nyugatról a Vörös utca által határolt út. /Az 1950-es évektől Hejőcsabán volt névadó, jelenlegi helyére az 1992. évi utcanévadások és átnevezések idején került./

A névadó Kislétán született, színművész, fordító és drámaíró. 1820-tól festőként és színmesterként ismerjük, de ott volt az 1825 évi pozsonyi országgyűlésen is. A Pesti Magyar Színház alapító tagja, 1841-1855 között pedig a Nemzeti Színház tagja. Az 1857. évi miskolci színházmegnyitóra ő tervezte és festette a díszleteket, megfestette a diósgyőri várat, ezt az ábrázolást a második világháborúig őrizték az utódok. 1855-től községi bíró lett Diósgyőrben, néhány emléktárgyát a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum őrzi. / 1794-1885 között élt, eredeti neve Telepianovics volt, Tardon temették el. Öt eredeti munkája és számos fordítás maradt az utókorra./ D.I.”

Telepi György Nyíregyházi szereplése.

A „Nyíregyháza Színháztörténetének Levéltári Forrásai 1813-1893.” találtam meg, hogy Sátoraljaújhelyben tartózkodó színész-társaság igazgatói Balla Károly és Telepi György levélben fordult Nyíregyháza vezetőihez a társulat előadásainak megtartásáért a következők szerint:

„1839. szeptember 9. Prj_ V. A. 102/a - 10/90. No. 957 .

Ta: A jelenleg Újhely városában tartózkodó színész-társaság igazgatói Nztes Balla Károly és Telepy György, "néhány színdarabjainak előadhatását városunkban megengedhetni kérik." Hat: "Hogyha városunkban előmenetelüket reménylik, 3 vagy 4 heti itt múlatás s erényes daraboknak előadása megengedtetik."

1839. szeptember 9. Prj_ V.A. 102/b - 30/110. No. 43.

5z: Az előző határozat folytán megírt főjegyzői levél: "Kedves Igazgató urak! A mai napon velünk közlött folyamodólevelük felolvastatván, hogyha az igazgatóságuk alatt levő Ns. színésztársaság városunkban valami előmenetelt reményi, régibb esmeretséginknél fogva örömmel adunk engedelmet itt, 3-4 hetekig mulathatni, s közönségünket erényes színdarabjaikkal mulattathatni - de a kocsmáitatás joga haszonbérbe lévén kiadva, minden ah-hoz tartozó jótéteményekkel, s így a nagy vendégfogadó, termével együtt is, Mlgos gróf Dessewffy Emil Úrnak, az annak kivehetése módja iránt a mostani vendégfogadóssal szükséges lesz értekezni, aki felhivattatván, úgy nyilatkozott, hogy ingyen ugyan nem, de jutányos bér mellett az ottani alkalmat(osságot) ki fogja rri"id időre adhatni, ami tehát csak egyezkedés útján lészen vagy lehet a címzett társaság egyik vagy másik tagja által kieszközölhető”

Jókai Mór Tardonai elrejtése.

Jókai Mór az 1948-49 –es szabadságharc utáni elrejtéséről a „Jókai Mór élete és kora” című anyagban találtam a leírásáról. Laborfalvy Róza a Nemzeti Színház ünnepelt színésznője kereste a lehetőségét, hogy férje Jókai Mór elrejtését megoldja. „Végre a kis kövér Telepi György, a színház komikusa tanácsolta neki a legjobb helyet, Tardona községet a borsodi hegyek közt, ahol a felesége nővére, Csányiné lakik. Itt olyan biztonságban lesz, mintha az észak-amerikai prérikben volna.” Tardona a Sajó völgyétől oldalt, a hegyektől körbezárva fekszik a kis falú. Elrejtett zúg, alacsony házikók a völgykatlanban, kis patak szeli át. A falú felső végén állt a Csányi Benjáminné háza. Jókainé elfogadta Telepi György ajánlatát, majd megszervezték a leutazását. Rákóczy János vállalkozott az odafuvarozásra. A leírás szerint a bakon erős nézésű, nagy bajuszú kocsis, Rákóczy János és egy csinos szőke inas, Jókai Mór ült, hátul pedig a feltűnő szépségű, magas, sugártermetű úrhölgy, Laborfalvy Róza dobozok, táskák, bőröndök sokasága közt helyezkedett el. Csányiék, Csányi sógora, Rácz Endre, a Tardonai pap nagy szívességgel fogadták a vendégeket. A kocsist, Rákóczi Jánost másnap már Csányi, mint cselédjét Gömörbe Runyára ismerőseihez vitte. Néhány nap múlva Csányi kocsija Jókainét Miskolcra szállította, aki sietett Pestre, mert játszani kellett a Nemzeti Színházban. Jókai Mór Tardonán biztonságba érezhette magát.

Jókai Mór miskolci beszéde 1883-ban: „Én Tardonán bujdokoltam. Áldottak legyenek azok a szép bükkfák, amik bennünket elrejtegettek, de még áldottabb legyen a nép, mely titkunkat megőrizte, a veszélyt elhárította rólunk, házát vendégszeretettel nyitá meg előttünk, akkor midőn a vendéglátás tilalmas volt, s szeretetével enyhité lesújtó bánatunkat. Holtamig emlékezetes marad rám nézve ez a szép vidék.”

Jókai Mór: A barátfalvi lévita. „Egy nyáron, egy ősszel. egy télen bujdostam én ezekben az erdőkben, üldözöttje a hatalomnak. Házigazdám a derék Csányi Béni, nemes úr volt, földesúr; hatszáz hold erdő birtokosa. Kis szántóföldjét maga szántotta fiaival. Álnév alatt rejtegettek. Tudta mindenki, hogy bujdosó vagyok; senki sem árult el. A falut Tardonának hívták /…/”

Hegedüs Géza /1912-1999/ író, újságíró, költő, színházi szakíró, kritikus, egyetemi tanár a „Kulcsra zárt szobában” című regényében /Corvina Kiadó, 1969/ az „Üldözöttek” fejezetében Jókai Mór, Telepi György Tardonai tartózkodásával, Muraközi János gerillakapitány, bujdosó nevén Johann Fekete festő Tardonára történő megérkezésével, Jókai Mór arckép festésével, Laborfalvy Róza Jókai Mór igazi nevére szóló hamis papírokkal történő megérkezésével foglalkozik. Telepi Györgyöt külön igyekszik bemutatni. Tardona jelenleg /2014-ben/ Észak-Magyarország régióhoz, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez, Kazincbarcikai kistérséghez tartozik. Teljes népessége 1041 fő /2014.01.01./, területe 12,23 Km2. Jókai Mór Tardonán történő tartózkodásának emlékét mintaszerűen ápolják.

                                                   Muraközy János: Jókai Mór Tardonán,

                                  1849. Jókai Mór Művelődési Otthon és Könyvtár, 2014.

Tisztelgésünk Telepi Györgynek.

A korábbi tervünk feleségemmel, Erzsikével /Dr. Herczku Erzsébet/ 2013. szeptember 27.-én, egy pénteki napon valósult meg. 7 óra után indultunk, az első megállóhelyünk a Mezőkövesden keresztül haladva, a régi 3-as főútról balra fordulva a 3 km-re lévő Tard község Római Katolikus Egyház temetője volt, ahol Telepi György temetkezési helye van. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Telepi György sírhelyét a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította a következők szerint: „Tard, Római Katolikus Temető Telepy György: festő, díszlettervező, színész, író, Született 1800, Meghalt 1885., Telepy György 31885 Tard díszlettervező, festőművész, író, műfordító, színész. Született Kisléta 1800. október 7.” Tard község egyik hegyoldalában lévő temetőben Telepi György Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított sírjánál egy csokor virággal a Kislétaiak nevében is tiszteletünket fejeztük ki. A község központjába menve megálltunk a Római Katolikus Egyház templománál, ahol Telepi György is hallgatott istentiszteletet. Telepi György utolsó kilenc évét legidősebb lányánál Telepy Máriánál, férje Szilvássy János Tardi jegyzőnél élte le. Az épület jelenleg a Polgármesteri Hivatalnak ad helyet, falára Telepi Györggyel kapcsolatos emléktábla előtt is, tisztelettel emlékeztünk a Kislétai születésű, korának kiemelkedő egyéniségére.

Telepi György sírhelye, Tard, 2013.09.27.

Tardi Római Katolikus temető

Telepi György lakhelye 1876-1885 között.

Tardi Római Katolikus Templom, 2013.09.27.

Tard községből Mezőkeresztesen keresztül az M3-as autópályán Miskolcra mentünk a Miskolci Herman Ottó Múzeum Képtárának, a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Színháztörténeti és Színészmúzeumának állandó kiállításának megtekintése céljából. A Budapesti indulásunk előtti napon Lábasék új telefonjának megkeresése után sikerült Lábas Józsefnével, Margóval beszélni. A két család az 1960-as, 70-es években baráti viszonyban voltak. 1987-ben Budapestre felkerülve a kapcsolatunk szinte teljesen megszakadt. Az indulás előtt úgy döntöttünk szívesen találkoznánk újra. A sikeres telefon beszélgetéskor Margót meghívtuk a közös képtár és színészmúzeum meglátogatásra, amit szívesen elfogadott. 11 óra körül megérkeztünk a Miskolctapolcai lakásukra, kölcsönösen tájékoztattuk egymást az elmúlt évek alakulásáról, majd elindultunk a program megvalósítására. Ugyan 1975 évet követően öt évig Miskolcon laktunk, de bőven elfért Margó útmutatása. Először a Herman Ottó Múzeum Képtárához mentünk, emlékeztem, hogy valamikor az MSZMP megyei székháza volt. Az első emeleten lévő képtárat szívesen kinyitották, amit még nem látunk. A végén jó eső érzéssel nyugtáztuk, hogy nem szabad lett volna kihagyni. A Telepi György olajfestményét: „1878. évi Miskolci nagy árvíz”-t nem tudtuk megnézni, mert nem volt kiállítva, a raktárban volt, de az illetékes, Print Andrea képzőművészeti osztályvezető nem volt jelen. A tervezett reprodukálási engedélyről sem tudtunk tájékozódni, viszont megkaptam az mail címet. A kiállításról engedéllyel fényképet csináltam. Remélem Legközelebb Telepi György festményét is meg tudjuk nézni.

Munkácsi Mihály: Mennyezetkép II./1885/.

Fényes Adolf: Szolnoki utca /1904/

A Miskolci Nemzeti Színház melletti Déryné utcában lévő Színháztörténeti és Színészmúzeumához a Szinva-patak mellől, ahol leparkoltunk gyalog mentünk. A beszélgetésünk során visszaemlékeztünk, hogy Sárospatakról az állami gazdaság dolgozóival az 1960-as évek végén a 1970-es évek elején többször autóbusszal jöttünk a Miskolci Nemzeti Színházba, a színházprogramokat Margó szervezte. A Színészmúzeum bejáratánál szinte ismerősként fogadtak, mikor Telepi Györggyel kapcsolatban érdeklődtem. A Telepi Györggyel kapcsolatban kiállított anyagokat a kísérőnk megmutatta, Margó és Erzsike, míg végigjárták a kiállítást én lejegyeztem Telepivel kapcsolatos anyagokat, majd engedéllyel fényképeket készítettem. Az állandó kiállításról 2010-ben készült „Múzeumi vezető”-ből, „Hódolván Tháliának…” címmel két példányt vásároltam, amit emlékül aláírtunk.

A Telepi György 36 éves színészi pályája emlékére adományozott serleget a következő felirattal látták el: „Telepi Györgynek, veterán színésznek életpályái tevékenységéért 1855. évi október 19.” A Nemzeti Színház ajándék serlege Telepi György 70.-ik születésnapjára a következő felirattal van ellátva: „Telepi György a Nemzeti Színház dráma tagja 1871.” A vidéki vándorévek után többen a Nemzeti Színház tagjai lettek, néhányukat a játszóhelyükön is megidéznek. A kiállításon láttuk Nagy Ignác Tisztújítás című vígjátékának előadásáról Fushsthaller Lajos készített metszeteket. Az egyik metszet felső rész jobboldalán látható Telepi György. A „Múzeum vezető” tartalmazza a „Színészek tízparancsolata”-t. A kiadvány szerint „ A házirend részletével, a színészek tízparancsolatával érzékeltetjük, hogy a színtársulat erősödésével, a kőszínházak emelésével a vándorévek bohémélete halványult, s az intézményi jelleg erősödött.”

Telepi György részére 1855.10.19./Kisebbik/ 70. születésnapjára, 1871./Nagyobbik/

Telepi György halálának időpontját, 1885. augusztus 12., a Tard község Római Katolikus Egyház nyilvántartása pontosan rögzíti, a másolatot korábban bemutattam. A születésének időpontja több helyen, különböző időpont szerepel. Wikipédia szerint „Kisléta, 1794 körül-Tard, 1885. augusztus 12.”, a Magyar Színházművészeti Lexikon szerint „Kisléta, 1797-Tard, 1885. augusztus 12.”, a BAZ megyei Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerint „Telepy György +1885 Tard díszlettervező, festőművész, író, műfordító, színész. Született Kisléta 1800. október 7.”, a 70.-ik születésnapjára a Nemzeti Színháztól kapott ajándék serlege szerint „Telepi Györgynek a Nemzeti Színház drámatagja 1871.” A bejegyzések szerint az 1800. október 7.-e látszik valósnak. Az egyházi nyilvántartást újból kutatni fogom, hátha megtalálom a bejegyzést.

Lábas Józsefné, Margó, Pénzes Lászlóné, Erzsike.

Jelenet Tisztújítás c. előadásból, 1843.

Telepi György a Vasárnapi Újság 1871. április 2., 18. évfolyam 14-ik számában.

A Vasárnapi Újságban 1871. április 2., 18. évfolyam 14-ik számában Telepi Györgyről megjelent cikket a következőkben közlöm:

A Vasárnapi Újság fejléce, megjelent 1853-1921 között.

„Március 26-án kegyeletes ünnepélyt ült a Nemzeti Színház, egy rég nyugdíjazott tagjának ötvenéves jubileumát. Telepi György volt az ünnepelt, ki már 1855-ben, tehát ezelőtt tizenhat évvel lépett megérdemelt nyugalomba, de 74 éves kora daczára ma is elég életerővel s rugékonysággal rendelkezik arra, hogy még egyszer fellépjen ama deszkákra, melyeken ha nagyobbszerű diadalokat nem aratott is, elég vidám nevetést idézett elő arra, hogy jó emlékezetében éljen azon nemzedéknek, mely évtizedek előtt mindennapi látogatója volt Thalia Kerepesi-úti templomának, s hogy e jó emlékezet megfoghatóvá tegye azon újabb nemzedék előtt is, mely őt talán akkor látta először, midőn, utolszor lépett a közönség elé.

A napi sajtó is kész szívvel hozza meg szerény koszorúját a derék veteránnak, s mi arcképe és rövid életrajza közlésével akarjuk őt színészi jubileuma alkalmával megtisztelni.

Telepi György a múlt század fia még 1797-ben született Kis-Létán. Apja lelkész lévén, fiát is a szent szolgálatára akará nevelni, hogy egykor utódja lehessen. Közel levén Nagy-Károly, majd Szatmár, e helyeken kezdé s folytatta gimnáziumi tanulmányait. De a teológiára nem mutatott hajlamot, s inkább a polgári pályán kívánt maradni. Hogy mégis tollal keresse kenyerét, a Szatmár megyei főjegyzői irodába lépett s írnokoskodott. Nagy-Károlyban a megye székhelyén. Jó kedélyű, az élet nevetséges vonásait ellesni s tréfálni tudó ifjú volt, ép oly nagy hajlammal, mint határozott tehetséggel arra, a mit még akkor „komédiásság”-nak neveztek. Ekkor fordult meg Nagy-Károlyban Megyeri Károly színtársulata s a fiatal írnok ellenállhatatlan vágyat érze megmozdulni szívében a színészi élet iránt, mely akkor a csekély elismerés osztogatta gyér koszorúk alatt tíz annyi tövist rejtegetett, mint amennyi levele volt. Megyeriék tovább mentek a vándor pályán, de nem vitték magukkal Telepi kedvét a színészethez. Inkább maga ment utánuk, s már 1821-ben Székes-Fehérváron meg is kezdé színészi működését. Az 1825.-i híres országgyűlés alatt Pozsonyban játszott s komikai ezen által már akkor feltűnt. Egyébként is használható tagja volt a színtársulatnak. Telepi szenvedélyes festő volt, a bár a művészet ez ágában a mélyebb képzettség és iskolázás hiánya meglátszott rajta, arra nagyon is elég tehetséggel, s ügyességgel bírt, hogy az akkor igényeknek megfelelő színfalakat és díszleteket fessen. Festett is nagy szorgalommal, ügyességgel és gyorsasággal, úgy, hogy például 1837-ben, közvetlenül a Nemzeti Színház megnyitása előtt, a budai társaság azon részét, mely Székes-fehérvárra vonult, egészen ő látta el díszletekkel, s negyedfél hónap alatt tizenöt egész díszletet festett papirosból és az első rendű tagok nélkül szűkölködő társaság gyöngeségét nagyban pótolta a látványosság által. De még nem vagyunk a Nemzeti Színház megnyitásánál.

Telepi 1828-ban Debrecenben és Nagyváradon Balla Károllyal együtt igazgatott, aztán egy állandó színház reménye által kecsegtetve Kassára ment; midőn három év múlva az itteni társaság kétfelé vált, s a drámai tagok jobb részével együtt Budára jött. Buda a központi Nemzeti Színház előcsarnoka volt. Mint Szigligeti a jubileum alkalmával tartott rövid üdvözlő beszédében mondá: „Az úttörők sorsa volt: hogy tűrjenek, a jutalmat önmagukban keressék s azon magas önérzetben találják föl, hogy a magyar színészetnek nemcsak művészi, de nemzeti hivatása is van; s hogy a vándorlásnak útja végre is ide fog vezetni, a főváros állandó műcsarnokába. ez volt eszménye, reménye, vigasza minden régi jó magyar színésznek.”

Ez volt Telepinek is, ki már Budán is a vezértagok közé tartozott, nem annyira szerepkörénél fogva, mely az alsóbbrendű burleszk komikum volt, melyet egyébiránt ép oly jól betöltött, mint az elsőrendű tagok bármelyike a magáét, mint inkább tevékenységénél fogva, mely őt a társaságnál, mint színjátszót, díszítőt, festőt, rendezőt, egyaránt nélkülözhetetlenné tette. S valóban Megyerivel, Kántornéval, Pályval, ők voltak a budai társaság vezértagjai, kik 1833-ban, most is, hát még akkor, mennyire német Budán a magyar múzsákat megtelepítették s Pestről a magyar színkedvelőket nemcsak oda csalni, de állandóan oda bilincselni képesek voltak, s így a fővárosban állandó közönséget teremtettek a nemzeti színészetnek.

1837-ben megnyílt a Pesti Nemzeti Színház s annak Telepi, 1855-ben történt nyugdíjaztatásáig folyvást tagja volt. A tréfás írásokat, jegyzőket, kántorokat, a „Londoni koldusok” klasszikus Prospektusát, a „Két pisztoly” Hugliját játszotta, s bár burleszk, az aljasba soha át nem csapó valódi kedélyes komikai érvel. Másodrangú szerepkörében mindég elsőrangú kedvencei közé tartozott közönségnek s néhány feledhetetlen alakot teremtvén, a valódi művész nevére is jogcímet nyert.

Színészi működése mellett folytatta festői s díszítői munkásságát is, és pedig úgy a Nemzeti Színháznál, mint a vidéki társulatok, s színpadok számára. S nem egy jobb vidéki színházat látott el díszletekkel és gépezetekkel.

1855-ben, leginkább hangja fogyatkozása miatt, mert elevensége még megvolt, nyugalomba lépett. De henyélni nem tudván, s csekély nyugdíja mellett módja sem igen lévén benne, megint csak hivatalt kereset magának. Talált is, Borsod megyében falusi bíróságot. E tekintélyes minőségben szolgált Diós-Győr és Tibold-Darócz községeknek.

Azon közben fia Károly, -ki, mellesleg mondva Budán mint piezi gyerek lépett föl apja „Borszem Jankó”ezimű látványos színművének ezim szerepében, s kit festőnek neveltetett, magához hívta őt, a régi jó mese szerint törleszteni régi adóságát, mellyel a fiuk apjuknak tartoznak. Azóta fia Újpesti házában éldegél a jó öreg, élvezve a jól megérdemlett, nyugalmat.

Színpadra lépésének 50-dik évfordulóján azután meglepte a vágy még egyszer föllépni a deszkákra, melyek egykor neki is egy világot jelentettek. Március 26-án lépett föl utolszor, a „Kék pisztoly”-ban, melyben oly kedvelt s annyiszor megtapsolt Hugli volt egykor. A közönség méltó szívélyességgel fogadta, s a függöny felgördültekkor, midőn gitárral kezében egy kávézó társaság között ül, élénk tapsokkal üdvözlé, melyek a „Pesten jártam iskolába, kukk” – ismeretes dal kissé fátyolozott előadása után megújultak. Az ünnepély azonban a darab első és második felvonása közt érte tetőpontját. A felvonásközi függöny csakhamar felgördült s a „Két pisztoly” egész nagy személyzetét, vegyülve a színház drámai tagjai közül még többekkel /kik ezen este Budán nem voltak elfoglalva/ festői csoportozatban láttuk a félévszázados ünnepét ülő veterán körül állni. Ő állt az előtérben; balra tőle Szigligeti, ki őt pályatársai nevében üdvözlendő – jobbra Felekiné, ki neki emlékül babérkoszorút s ezüst bállikomot átnyújtandó volt. A színpadi csoportozat nemcsak népes és festői, de jelentőségteljes, mintegy allegoriai hatású is volt. A „Két pisztoly” egész személyzete azon esti kosztümjében állt ott. Pedig az tarka csoportozat, úri társaság, paraszt nép, szegénylegények, révészek, pandúrok, éji őr, rabok, gazdag színvegyületben. Mintha e csoportozat azt akarná jelenteni, hogy az érdemes veteránt a magyar nép minden osztálya, minden rétege, részvétel kíséri, s szeretettel üdvözli élete alkonyán, pályája határpontjánál, mintha fenn és alatt, a páholy, a földszint, a karzat, sőt az utca és a puszták népe is kiáltaná utána a szívélyes istenhozzád éljenjeit.

Úgy is van. Szigligeti üdvöző szavait, néma, de elérzékenyült ölelését, s a mint Felekiné az ünnepeltnek az emlékeket átnyujtá, zajos tapsokkal üdvözlé a színház minden zugát betöltő közönség, a taps és éljenzaj nem akart elnémulni, míg a leeresztett függöny háromszor-négyszer fel nem gördült újra, s a veterán meg nem jelent, szótlanul könnyezve s meghajolva köszönni meg a szívélyes fogadást, az utolsót. Most már pihen a fáradt veterán. S ez est emlékét sírjáig fogja őrizni szívében, s utolsó benyomása, mely lelkét eltölté, ez marad a földön. Maradjon még sokáig. –d-r-„

 Telepi György festményei közül.

Telepi Györgynek több festménye ismert, a Herman Ottó Múzeum őrzi például azt a táblaképet, amely Miskolcot mutatja az 1878, évi nagy árvíz idején. Ez az első Miskolcot ábrázoló olajfestmény. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Képtárától, személy szerint Print Andrea Képzőművészeti Osztályvezető közreműködésével megkaptam a festmény nagyfelbontású fotóját. Pénzes Kata, leányom és férje Nagy István Zoltán közreműködésével, barátjuk Mallár Gabriella Debrecenből származó, jelenleg Budapesten élő grafikus, festőművész az 1878 évi Miskolci nagy árvízről készült, Telepi György festményéről kapott kép alapján a családom számára másolatot készített, amelyet 2014. március 10.-én születésem 73.-ik évfordulóján kaptam meg. 1857-ben a Miskolci Nemzeti Színház megnyitására a díszletek mellett a színház látványos előfüggönyét is megfestette, ami a Diósgyőri várat ábrázolja. Ugyancsak a munkája volt a színház színpada és gépezete. A Gaál József Szvatopluk című történelmi szomorú játékának jelenetét a Pesti Magyar Színház részére 1839-ben festette. /Olajfestmény MSZI-SZM59.3422./, a „Hegyvidéki táj kirándulókkal 1875-ben festette /olajfestmény vászonra/. Az interneten keresgélve találtam meg a „Szélmalom” című olajfestményét. „A jó térhatású hangulatos nézőtér külön kultúrtörténeti érdekesség a színpadnyílás homlokzatán látható portrésorozat, amelyben Telepi György színigazgató és díszlettervező örökítette meg korának nagy színészeit.” Balról jobbra a színészek Szerdahelyi József, Megyeri Károly, Fáncsy Lajos, Kántorné Engelhardt Anna, id. Lendvay Márton, Szentpéteri Zsigmond, Udvarhelyi Miklós.

Telepi György: Miskolcot nagy árvíz idején.

Telepi György: Szélmalom

<img