Szabolcs Vármegye tájai.
A Tisza, Szamos és Túr hosszú idővel elfoglalták a mai medrüket, a Bodrog pedig magához ragadta az addig a Nyírségen átfolyó vizeket. A szél közbe dolgozott, a hordalékkúp lapos hátáról, a folyók száraz medréből kifújta a homokot és buckákba halmozta. A víz és a szél alakította a lapos kúpot homokdombos vidékké. A szatmári-beregi területen a kanyargó folyók kisimították a hordalékkúpokat, csak kisebb buckákat hagytak meg a régi táj emlékeként. Így alakultak ki a Nyírség futóhomokos hordalékkúpsíkságra és a Tisza ártérvidékére. A Nyírség 62 %-kal/3662 km2/, az ártéri síkság 38 %-kal/2274 km2/ részesedik a megye területéből. A két természetföldrajzi tájegység további kistájakra tagolható: Nyírség, Tiszahát, Rétköz, Mezőség, Szamoshát és az Ecsedi láp. A nyírségi futóhomok vastagsága rendkívül változó 0,3 métertől 32 méterig. A Nyírség az alföldi tájak közül az egyik legváltozatosabb és legszebb terület, a felszíni formák sokféleségéből következően. A felszínformák közül a jellemzőek: a szélbarázdák /különböző szélességű mélyedések 100-700 m, 1500 méteres szélbarázdák is kialakultak/, a garmadák /parabola alakú és hosszanti, hossza 80-200 m, magassága 3-8 m, 3-6 tagból áll, garmada mező/, akkumulációs homokmezők /Nyírgelse határában a Hoportyó 182 m magas /, a homokgerincek /maradékgerincek/, a deflációs maradványok, a folyóvölgymaradványok /Kisebb-nagyobb tavak képződnek, Pl.: Nyíregyházi Sóstó/.
Az ősidőkben, a népvándorlás időszakában, a vármegyében sok vizes terület, mocsaras világ volt, a nyílt vizeket szaporította a sok tó, amely az esőből, hóléből gyűlt össze, a települések közötti mozgás egyik legfontosabb módszere volt a csónakkal való közlekedés. A terület mezőgazdasági művelésre alkalmatlan volt. A Nyírségnek a legrégibb része összefüggő erdő volt. Ma már csak maradványai vannak ennek az ősi világnak. Egyetlen nagyobb tölgyes a Tornyospálcai Pálca-erdő, Bátorligeten a Nyírség összes jellegzetes tájrészleteit megtaláljuk, a széles füves buckákat, a laposokat, a zsombékosokat, a láperdőket, a nyíreseket, tölgyeseket, a virághímes réteket.
A Nyírség ősi tó-, láp- és mocsárvilágának megszüntetése, a lefolyástalan, pangó vizek elvezetésére 1806-ban, Kállay Miklós, Szabolcs vármegye alispánjának kezdeményezésére a „vármegyei árok építésével indult, majd a Rétköz árteret átszelő Belfőcsatorna, 1879-től 1883-ig a 91 km hosszú Lónyai-főcsatorna, három évre hat darab főfolyás 750 km hosszban épült meg. A betorkoló főfolyások hossza: Vajai főfolyás 47 km, Máriapócsi főfolyás 37 km, Bogdányi főfolyás 5 km, Sényői főfolyás 18 km, Kállói főfolyás 55 km, Érpataki főfolyás 46 km, Simai főfolyás 32 km hosszú. A lecsapoló csatornák építése egészen 1939-ig tartott. A Lónyai-csatornához tartozó nyírvíz levezetőárkok /főfolyások/ mellett az alsó, keleti és közép nyírvíz-belvíz levező rendszerek is kiépültek. Így a Nyírség belvízlevező csatornáinak hossza meghaladja a 3200 km-t. A Tiszát 1846-tól 1853-ig védőgátak közé szorították.
A Nyírvíz Szabályozó Társulat 1879-ben alakult meg és ekkor készült el a Nyírség vízszabályozásának terve. Az övcsatornát először Nyírvíz-gyűjtőcsatornának nevezték el, később a Felső-Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat akkori elnökéről, Gróf Lónyay Menyhért korábbi miniszterelnökről Lónyay-főcsatornának keresztelték át. A Lónyay-főcsatornának a legkeletibb eredési ága a Karász-Gyulaházi-csatorna, ami belefolyik a Kár- tavi-csatornába, mint a másik fő eredési ág. A Kár- tavi-csatorna egyesül a Vajai-főfolyással, lényegében itt kezdődik a Lónyay-főcsatorna.
A vízgyűjtő áttekintő térképe
