.
Kislétai Református Egyház Temploma, belső részlet
A „Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944-II.” /Szerkesztette Szabadi István, megjelent 2016, Debrecen-Nagyvárad/ kötetben olvastam Baráth Mihály kislétai református lelkész önéletrajzát.
Baráth Mihály 1936-1968 között, 32 évig, elődje Szakáts József 1897-1936 között 39 évig, Nagymáté Albert 1876-1897 között 21 évig, összesen 82 évig kislétai református lelkészként szolgálták az Istent, az egyházat, az elemi iskolát, a gyülekezet híveit a kislétai embereket, a különböző szervezeteket, a nehéz körülményekhez viszonyítva is kiemelkedő, példaértékű munkát végeztek, Kisléta helytörténetének alakulását pozitíven befolyásolták.
A Kislétai Görögkatolikus Egyház esetében Telepi György /1800-1885/ színész, festőművész, író, a Nemzeti Színház örökös tagjának az édesapja, nagyapa 1794-1822 között 28 évig, Rojkovich Pál 1918- 1942 között 44 évig, összesen 72 évig szolgáltak Kislétán, és az Isten szolgálata mellett a kislétai emberekkel helytörténetet csináltak.
A lelkészek hosszú távú helyben lakással, különleges tehetséggel, példamutatással tud, az Isten szolgálata mellett a keresztény embereknek, a településnek irányt, célt mutatni, lelki támogatást adni és a közös munkálkodással egy kedvezőbb holnapot megvalósítani. A közös célok megvalósulása, a kedvező fejlődés érdekében a vezető munkájának tiszteletben tartása, a kölcsönös tisztelet, alkalmazkodás, megbocsátás, a mindennapok tetteknek szentelését elengedetlennek tartom.
A közöltek alapján is vallom, hogy a helytörténet megismerése, értékelése, megfelelő következtetések levonása segítheti a jelenkor alakítását, megalapozhatja a jövő építését.
A Baráth Mihály kislétai református lelkész önéletrajzát megosztom, hogy emlékezzünk a Kislétán szolgált időre és tanuljunk belőle.
„Kisléta
Baráth Mihály
Születtem Csorváson (Békés vármegye) gazdálkodó családból. Atyám: Baráth András, anyám: Gergely Ágnes. Mindkét szülő római katolikus volt, de a tiszta felfogású, mondhatni lélekben megreformált katholikusok közé tartoztak, akik a jelenlegi Katholicizmus igen sok visszásságát mélyen elítélik.
Iskoláimat Gyulán kezdtem meg, mégpedig a „Szabadkai” tanyán levő pusztai iskolában, mivel ott volt birtoka édesatyámnak, amit nagyatyámtól örökölt. Az elemi iskolai ismereteket kemény küzdelmek árán szereztem meg, lévén jó másfél kilométerre tőlünk az iskola, de amit mégis igen szerettem. Ott jártam mind a 4 osztályt s innen kerültem be a gyulai róm.kath. gimnáziumba, amelyet nagyanyám házából látogattam. A jobb tanulók közé tartoztam, mégis az V. elvégzése után fejembe vettem, hogy elmegyek szerzetesnek Erdélybe a ferencesek közé, erre ösztönzött többek közt 2 iskolatársam is, akik engem megelőztek e téren. Elhatározásomat tett követte: franciskánus lettem, de első pillanattól kezdve beállt a viaskodás lelkemben: ez nem nekem való hely, el innét! Hosszú évek küzdelméből csak ez a vágy erősödött meg bennem: másutt, nem a kolostor falai közt hirdesd az Isten országát! Tudatalatti ösztön bujkált bennem s ez elemi erővel nyert érvényesülést akkor, amikor 3 esztendei papságom idején felvehettem az összeköttetést boldogemlékezetű Baltazár Dezső tiszántúli református püspökkel, akinek biztosítása, segítsége, bátorítása volt eszköz az Úristen kezében, hogy a katolikus egyházból kitérve, de a Krisztus igazi egyházával, főleg az evangéliummal összeforrva induljak el egy olyan útra, amelyen megtartóm csak a Krisztus és az ő kegyelme lehetett.
Most itt vagyok a kislétai református egyházban 1936. január 5. óta. Lélekben megerősödve, boldog családi körben hirdetem az Isten csodálatos dolgait s építem tovább az Ő útmutatása mellett elődöm, id. Szakáts József egyházát. 1935. dec. 17-én feleségül vettem hivatali elődöm Szakáts József leányát: Máriát. Nyugodt, békességes családi életünket 3 élő (egy kislányunk meghalt) fiúgyermekkel áldotta megy az Úr.
Építő munkám kemény küzdelmekkel szembe szállva kell végeznem, mivel és iskolaépítésből eredő egyházunk anyagi romlás szélén áll. Máriapócs országos búcsújáró hely erősen érezteti hatását, azon felül évek óta kikezdte egyházunkat valami álpietizmus, mely több egyháztagot elszédített. Itteni működésem óta ez az áramlat, Istennek hála, megszűnt. Megszerveztem az Ifjúsági és Leány Egyesületet, szépen virágzik Nőegyesületünk s Bibliakörünk. Iskolánkban – mivel a haza hívó szavára szinte állandóan fegyverben van, kántortanítónk- a tanítást több éven át megosztom a tényleg működő tanerővel. Azon felül ügyvezetője vagyok a helybéli Hangya Szövetkezetnek, helyi vezetője a Magyar Élet Pártja helyi tagozatának, tagja a Közellátási bizottságnak, leventeoktató egyletnek s legújabban a Bajtársi Szolgálat vezetője, valamint tagja a községi képviselőtestületnek.
Munkámat minden téren tőlem telhetőleg hívő keresztyéni és református lelkipásztori türelemmel s odaadással igyekszem betölteni, tudva, hogy erre hívott el engem az én Uram. Míg időt enged e földön: egyedül övé legyen általam végrehajtott kegyelméért a hála és dicsőség!
Kisléta, 1942. augusztus 20. „
