Dr. Riczu Zoltán a Kislétai református templomban, /218.05.06. PL/
Tisztelt emlékezők, kedves megjelentek!
1944-ben április 08-án, a keresztény Húsvét szombatján, -Nagyszombaton (a zsidó időszámítás szerint Niszan hónap 15-én), bejött a zsidók egyik legszentebb ünnepének a Peszachnak, az első napja, - vagyis ünnepeltek a magyar keresztények és a magyar zsidók is,- igaz háborús körülmények között, szűkösen,-de ünnepeltek. Maga a szó, - Peszach, azt jelenti, hogy: elkerülés. Az ünneppel a zsidóság arra is emlékezik (mert ezen az ünnepen több eseményről megemlékeznek), hogy az Egyiptomból való kivonulás előtt a tízedik csapás – vagyis az első szülöttek, halála – elkerülte a zsidók, házait. Ám ahogy talán még inkább ismerjük ez a kovásztalan kenyér ünnepe is (Pászka ünnep), de a tavasz ünnepe, névvel is illetik. Egyike a három zsidó zarándokünnepnek. Amikor még állt a Szentély, az ókorban, ekkor Izrael népe Jeruzsálembe vonult és áldozatot mutatott be Istennek. Minden család egy bárányt áldozott, majd megsütve el is fogyasztották. Ez a nyolcnapos ünnep leginkább a megszabadulás, vagy a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a kétszáztíz esztendős egyiptomi rabság után, több mint háromezer (3319), évvel ezelőtt kivonultak, Micrájim földjéről, - vagyis Egyiptomból.
A zsidó időszámítás szerint az 1944-es ünnep 5704. Niszan hónap 15-től (04. 08-tól, Húsvét szombattól, - Nagyszombattól), Niszan hónap 22-ig (04. 15-ig), nyolc napon át, a következő szombatig tartott. Az első nap estéjén került sor a hagyományos széderre, a Peszach esti ünnepi vacsorára, amikor az előírások szerint-megterített asztalnál ülve a legfiatalabb gyermek feltette és ma is felteszi a „Má nistáná” szavakkal kezdődő kérdéseit, vagyis „miben különbözik ez az este az év többi estéjétől”. Ezek előre meghatározott kérdések és arra valók, hogy a széder- rendezője (többnyire a családfő), elbeszélhesse a kivonulás történetét.
A kérdésekre ugyanis egy egész elbeszéléssel a Haggáda-val válaszolnak, mely egyben a széder lebonyolításának „forgatókönyve” is. Az ünnepet a magyarországi, így a kislétai zsidók is megtartották.
Ezt a kérdést bizonyára a családjában legfiatalabb, 11 éves Weinberger András is feltette édesapjának, Weinberger Józsefnek, azon az estén és Ő teljesítette a parancsolatot, ami úgy szól „És beszéld el gyermekeidnek azon a napon mindazt, ami veled történt, és szólj: Ezért tette az Örökkévaló, amit értem tett, mikor kijöttem Egyiptomból." Az ünnepet köszöntő este legfontosabb célja ugyanis az, hogy a családfő elmesélje gyermekeinek az ősi megszabadulás történetét, hogy továbbadja a hagyományt. Mindenki érezze úgy magát, mintha ő maga szabadult volna ki Egyiptomból. A széder előírása szerint, a szertartás alatt nyitva kell hagyni a lakás ajtaját Illés Próféta számára, -reménykedve az Ő megérkezésében, mert Illés Széder- este minden zsidó házához elmegy, hogy megigyon az ott lakókkal egy pohár bort.
Azonban 1944. április 16-án, az ünnep elmúltával, vasárnap hajnalban (Niszan hónap 23.), ezen az ajtón nem a Próféta érkezett, a kárpátaljai, a Szabolcs vármegyei, - így a kislétai zsidókhoz sem, hanem kakastollas csendőrök kopogtak. Pár perc időt adtak a készülődésre és ez után kiterelték a lakókat az utcára, köztük Grósz Miksa Majer 6 tagú családját, - aztán a faluban lévő gyűjtőhelyre, onnan a Nyírtelekhez (akkor Királytelek), tartozó Varjúlaposra majd Auschwitzba szállították Őket. Itt, ezen a vidéken, melybe Kárpátalja is beletartozott, kezdődött a magyarországi zsidóság megsemmisítése. Ez volt az „első zsidótlanítási zóna” a Kassa központú VIII. csendőrkerület területe, vagyis a gettósítást az ország keleti területein élő, vidéki zsidókkal kezdték. Ebbe a zónába beletartozott megyénk is.
Ez egyenes következménye volt annak a politikának, amit az akkor hivatalban lévő magyar kormány folytatott, - vagyis hajlandó volt a zsidókérdés német mintájú megoldására. Ennek jegyében sárga csillaggal megjelölték Őket, elvették vagyonukat, majd az állam, az általa kitaszított Mózes- hitű állampolgárait gettóba zárta, utolsó lépésként Auschwitzba deportálta, a több mint 430.000 vidéki zsidót, ahol döntő többségük kínhalált halt. Így az állam bűnrészes lett feláldozásukban. A Sztójay Döme miniszterelnök vezette kormány példátlan gyorsasággal küldte megsemmisítő táborokba a vidéki zsidóságot. Az államapparátus-és a közigazgatás lelkesen és „példásan” teljesítette ezt a gyalázatos feladatot. Ez a gyorsaság még a németeket is meglepte.
- április 16-án, alig egy nappal az után, hogy a szabadulás ünnepe véget ért, a kislétai zsidók útja a rabságba vezetett, az Örökkévalónak áldozatot bemutató emberek, maguk lettek áldozatok, -többségük egészen elégő áldozattá vált (ezt jelenti, a Holokauszt kifejezés). A tavasz eljövetelét nem ünnepelhették, mert számukra az többé sohasem jött el, és a halál most nem kímélte az elsőszülötteket sem, vitt magával mindenkit.
Így, meghalt Grósz Mayer mészáros, Neufeld Menyhért és Róth József, akik vegyeskereskedést vittek, Davidovics Dávid szikvíz gyártó iparos, de meghalt Csillag Dezső is. Ők leszármazottai voltak azoknak a zsidóknak, akik már 1747-ben jelen voltak a településen, 1848-ban: 53 fő volt a lélekszámuk. 1880-ban éltek itt a legtöbben, 112 fő. Az 1941-es népszámlálás 53 zsidót talált itt, az arányuk nem érte el a lakosság 3%-át. Az 1944. évi áprilisi, a német hatóságok parancsára elkészített névsorban 42 ember neve szerepelt. A hitközség hagyományhű, ortodox volt és kicsi, a nyírbátori anyahitközséghez tartozott, se rabbijuk, se anykönyvezető rabbijuk, sem gondnokuk nem volt, és hitközségi adót sem fizetett senki, mert nem volt elegendő jövedelme ahhoz. A vészkorszak elmultával, 1949-ben, 4 fő zsidó lakost jegyzett fel a népszámlálás, -emlékezzünk, 1941-ben 53-an voltak, vagyis ahhoz képest, több mint 90%-uk hiányzott, többségük elpusztult, mint ahogy megsemmisült Szabolcs vármegye zsidó lakosságának döntő többsége is. 1944. június 22-én Borbély Sándor alispán egy jelentésében a következőket írta „június hó 4. napjával a vezetésem alatt álló törvényhatóság területéről minden egyes zsidót elszállítottak” Ez azt jelentette, hogy a kisvárdai gettóban lévő 7013 és a Nyíregyháza környéki gyűjtőtáborokban lévő 15220, összesen tehát: 22233 főt számláló zsidó rabot Auschwitzba szállították. (A pontos létszámot a május 9-i alispáni jelentésből ismerjük, mely szerint, ekkor már „Valamennyien táborban vannak elhelyezve” - olvashatjuk az iratban.) A tragédia beteljesedett. Ám az utókor, mint ahogy a mai napon meggyőződhetünk erről, nem mindig felejt, ezért tiszteletünket fejezzük ki Kisléta község lakosainak, akik úgy döntöttek, hogy megőrzik egykori zsidó polgártársaik emlékét.
„Historia est magistra vitae” - a történelem az élet tanítómestere, hallottuk az első történelem órán az iskolában, ezzel indokolván a történelem ismeretének fontosságát, - azonban az emberiség sohasem tanult a történelemből újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat. Aki pedig nem ismeri a múltat és nem tanul belőle, arra ítéltetett, hogy újra átélje azt.
Ami megtörtént azon nem tudunk változtatni, de meg kell emlékeznünk, fel kell idéznünk újra és újra a holokauszt eseményeit, bármennyire fájdalmas is, hogy ne fordulhasson ismét elő. Fel kell idéznünk az elhunytak emléke és emberi méltósága megőrzése okán is.
El kell gondolkodnunk azon, hogy azok közül, akiket legyilkoltak, mennyi Nobel-díjas, mennyi kitűnő orvos, tanár, mérnök, gazda, mesterember lehetett volna, halálukkal mekkora értéktől és tudástól fosztották meg az utókort. Vajon mivel tette volna jobbá az életünket Fried Tibor, vagy Davidovics Judit, akik akkor tizenévesek voltak, - ezt már sohasem tudhatjuk meg?
Az elkövetett szörnyűségek miatt küzdenünk kell az antiszemitizmus ellen. A holokauszt azzal kezdődött, hogy valahol elhangzott egy antiszemita megjegyzés, megjelent egy-két újságcikk, pár plakát és nem lépett fel, nem szólt ellene senki, -majd elmúlik vélekedtek róla. De nem múlt el, egyre inkább megszokott lett és már a pogromok és a gettóbazárás következett és tömeges népírtással végződött. Vigyáznunk kell, mert napjainkban is jelen van, nyíltan és lappangva is, lopakodik a torz eszme, -tapasztalhatjuk ezeket a megnyilvánulásokat. Többnyire szavakban van jelen, de a közel múltban, Franciaországban és Belgiumban már gyilkoltak is, - mert kifejezetten zsidókat akartak megölni.
Ami nagyon elszomorító, hogy az antiszemitizmushoz ma már nincs szükség zsidóra, csak úgy önmagában is létezik.
Ezért arra kell gondolnunk, hogy bárkiből, bármikor lehet zsidó, csak erő és hatalom szükséges hozzá. Azok közül a Nyíregyháza körüli bokortanyákban élő emberek közül, akik 1944 áprilisában és májusában, a zsidókat fuvarozták a gyűjtőtáborba, vagy a vasútállomásra, sokukat novemberben már elnyelte a GULAG- mélye, többségük sohasem tért haza, a málenkíj robotról, - akkor Ők lettek a zsidók. Ki lesz a következő zsidó és ki mondja meg, hogy ki lesz a következő?
Érzékenynek kell lennünk ezekre a jelenségekre, mert napjainkban állandóan látjuk a sok robbantást, lövöldözést, autóval elkövetett gázolást, késelést, a tőlünk nyugatra fekvő országokban, - már szinte megszoktuk ezeket. Ezek már mindenki ellen, nemcsak zsidók ellen irányulnak. Egy-egy ilyen eset után gyertyákat gyújtanak a helyszínen, virágokkal borítják el a környéket, könnyezve, megrendülten elmondják, hogy bátrak vagyunk, nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat, nem engedünk az erőszaknak, -és ennyi, többet nem tesznek sem ők (mert talán már nem is tudnak ez ellen tenni), - sem az államuk nem lép fel elég határozottan. Ezen úgygondolom változtatni kell, hiszen közben növekszik az elkövetők bátorsága, elszántsága, hiszen csak ennyi a reakció, - vagyis nincs komolyabb reakció. Elsősorban a saját érdekükben és a saját védelmükben, de a mi védelmünkben is változtatni kell ezen, a nyugati országokban, mert az erőszak tova, terjedhet, és ezt nem akarjuk, mert mi nyugalomban élünk Magyarországon és így is szeretnénk élni!
A zsidósággal megtörtént szörnyűségek ellenére mégis elmondhatjuk, hogy „Am Israel Chaj” Él a zsidó nép!
Köszönöm a figyelmüket!
