Kisléta község története

A Kislétai Pénzes László ősei Kislétaiak voltak, a meglévő nyilvántartások szerin 1778 évig tudtam vissza menni. A Kislétai Pénzes Család, Kisléta is a magyar történelem része. A Kisléta község történetének feltárásához, összegyűjtéséhez a családom és Kislétai emberek iránti tiszteletem, hálám vezetett.

Friss topikok

Pénzes László: Szabolcs Vármegye az ősök lakhelye. /Részanyag/

2016.09.11. 15:41 Pénzes László

 Az apai és anyai ágon az őseim Szabolcs vármegyében születtek és éltek. Az apai ágon a szülők dédnagyapám és dédnagymamám Nagykállóban, az akkori Szabolcs vármegye székhelyén laktak és dolgoztak. Nagyapám szintén Nagykállóban született, Kislétára nősült, az özvegyül maradt anyja, dédnagymamánk, özvegy Pénzes Györgyné, Kállai Terézia Nagykállóból Kislétára költözött. Anyai ágon Nagyapám, Hajdú Pál Tiszalökön született, Kótajba lakott, nagymamám Hajdú Pálné, Bencsik Mária Kislétán született, Kállósemjénben lakott. Kállósemjénhez tartozó Gyulaházi tanyán alapítottak családot. Édesapám Kislétán alapított családot, először Kislétán, majd a Gencsy tanyán, Kistanyán, végül újra Kislétán laktak. A szüleim, a család tagjai, tizenegy gyerek szorosan kötődik Kislétához a hozzátartozó Kistanyához, Nyírbátori Járáshoz, Nyírbátorhoz, a környező községekhez, Pócspetrihez, Máriapócshoz, Kállósemjénhez, Nyírbogáthoz, Nyírgelséhez.

szabolcs-terkep_1_1.jpg

 

A jelenlegi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Magyarország északkeleti részén foglal helyet. A mai megye területe 1950-ben Szabolcs-Ung és Szatmár-Bereg-Ugocsa vármegye közigazgatási egyesítésével alakult ki, az államalapítástól ezen időpontig egy sor területi változáson esett át /Frisnyák 1993: 13/. Az Árpád-kor folyamán a mai megye területén három Árpád-kori vármegye, Borsova, Szabolcs és Szatmár osztozkodott. Borsova vármegye azonban az 1241-es tatárjárás után felbomlott, a Tiszától keletre fekvő része Bereg néven önállósult, a Tiszától nyugatra fekvő harmadát pedig Szabolcshoz csatolták. Ezzel a Tiszántúl egyik legnagyobb nemesi vármegyéjévé nőtte ki magát, mely kisebb területi változásokkal egészen 1876-ig változatlan maradt /Németh 1986: 115/. A három vármegye együttes területe 15547 km2 volt, ebből Szabolcs 5968 km2-el a legnagyobb tette ki. Szabolcs vármegye székhelye 1747-ben 129 évig Nagykálló lett. A Kállay-család engedte át azt a telket a vármegyének /évenkénti fizetség fejében/, amelyen a Kállói megyeház 1769-re felépült. Szabolcs vármegye négy főszolgabírói járásra tagolódott: Kisvárdai-, Dadai-, Nyírbátori-, és Nádudvari Járásra. A Szabolcs vármegye székhelyét 1876-ban áthelyezték Nyíregyházára.

A Szabolcs vármegyében a járások alakulása: 1. Dadai alsó járás, székhelye Tiszalök. 2. Dadai felső járás, székhelye Gáva. 3. (a korábbi Dadai közép járás) Kisvárdai járás, székhelye Kisvárda (a korábbi Kisvárdai alsó járás). 4. Nagykállói járás, székhelye Nagykálló. 5. Nyírbátori járás, székhelye Nyírbátor (a korábbi Nyírbátori alsó járás). 6. Nyírbogdányi járás, székhelye Kemecse (a korábbi Dadai felső járás). 7. Tiszai járás, székhelye Mándok (a korábbi Kisvárdai felső járás). 8. Ligetaljai járás (1907-ben szervezték), székhelye Nyíracsád, majd 1926-tól Nyíradony. 9. Nyírbaktai járás (1912-ben szervezték az egykori Nyírbátori felső járás területén), székhelye Nyírbakta, majd 1930-tól (amikor ez Lórántházával egyesült) Baktalórántháza.

A járásokhoz tartozó községek: I. Bogdányi járás, 20 községgel, köztük 7 nagyközség: Demecser, Kemecse, Kótaj, Nagy-Halász, Nyír-Bogdány, Oros, Pazony. Körjegyzőségi székhelyek: Gégény, Kék, Ramocsaháza, Tét, Tura, Vas-Megyer. II. Dadai alsó járás, 13 községgel, köztük 7 nagyközség: Szent-Mihály, Tisza-Büd, Tisza-Dada, Tisza-Dob, Tisza-Eszlár, Tisza-Lök, Tisza-Polgár. Körjegyzőségi székhelyek: Csobaj, Ptrügy, Tisza-Ladány. III. Dadai felső járás, 14 községgel, köztük 10 nagyközség: Balsa, Berczel, Buj, Gáva, Ibrány, Nagyfalu, Paszab, Rakamaz, Timár, Vencsellő. Körjegyzőségi székhely: Kenézlő. IV. Kisvárdai járás, 19 községgel, ezek közt 5 nagyközség: Dombrád, Gyulaháza, Karász, Kis-Várda, Tass. Körjegyzőségi székhelyek: Ajak, Döge, Fényes-Litke, Kanyár, Pap, Pátroha, Petneháza. V. Nagykállói járás, 19 községgel, köztük 10 nagyközség: Apagy, Balkány, Bököny, Kálló-Semjén, Mártonfalva, Nagy-Kálló, Napkor, Nyír-Acsád, Nyír-Adony, Uj-Fehértó. Körjegyzőségi székhelyek; Hugyaj, Mihálydi, Szakoly, Szent-György-Ábrány. VI. Nyírbátori járás, 23 községgel, köztük kilenc nagyközség: Bogát, Encsencs, Gyulaj, Kis-Léta, Mária-Pócs, Nyír-Bátor, Nyír-Béltek, Nyír-Lugos, Pócs-Petri. Körjegyzőségi székhelyek: Levelek, Nyír-Bakta, Nyír-Mada, Ó-Fehértó, Piricse, Vaja. VII. Tiszai járás, 25 községgel, köztük két nagyközség: Mándok, Tornyos-Pálcza. Körjegyzőségek: Bezdéd, Eperjeske, Eszény, Gyüre, Kis-Báka, Kopócs-Apáti, Őr-Ladány. Rendezett tanácsú város: Nyíregyháza, amely egyszersmind a vármegye székhelye.

Az 1950 es járásrendezés során, június 1-jén a Tiszai járást felosztották a Kisvárdai és a Vásárosnaményi járások között. Ugyanekkor a Dadai felső járás is megszűnt, de területéből néhány Nyíregyháza környéki községgel kiegészítve létrehozták az új Nyíregyházi járást. Szintén ekkor igazították az összes járás elnevezését a székhelyéhez. A tanácsrendszer bevezetésekor Szabolcs-Szatmár megye tizenegy járásra, Baktalórántházai-, Csengeri-, Fehérgyarmati-, Kemecsei-, Kisvárdai-, Mátészalkai-, Nagykállói-, Nyírbátori-, Nyíregyházi-, Tiszalöki- és Vásárosnaményi Járásra oszlott.

Ezt követően 1983-ig a tizenegyből öt járás szűnt meg: a Kemecsei (1956-ban), a Csengeri (1969-ben), a Baktalórántházi és a Tiszalöki (1970-ben) végül a Nagykállói (1978-ban). A járások megszűnésekor, 1983 végén tehát a megyéhez hat járás tartozott (Fehérgyarmati, Kisvárdai, Mátészalkai, Nyírbátori, Nyíregyházi és Vásárosnaményi).

Szabolcs Vármegye tájai. A Tisza, Szamos és Túr hosszú idővel elfoglalták a mai medrüket, a Bodrog pedig magához ragadta az addig a Nyírségen átfolyó vizeket. A szél közbe dolgozott, a hordalékkúp lapos hátáról, a folyók száraz medréből kifújta a homokot és buckákba halmozta. A víz és a szél alakította a lapos kúpot homokdombos vidékké. A szatmári-beregi területen a kanyargó folyók kisimították a hordalékkúpokat, csak kisebb buckákat hagytak meg a régi táj emlékeként. Így alakultak ki a Nyírség futóhomokos hordalékkúpsíkságra és a Tisza ártérvidékére. A Nyírség 62 %-kal /3662 km2/, az Ártéri síkság 38 %-kal /2274 km2/ részesedik a megye területéből. A két természetföldrajzi tájegység további kistájakra tagolható: Nyírség, Tiszahát, Rétköz, Mezőség, Szamoshát és az Ecsedi láp. A nyírségi futóhomok vastagsága rendkívül változó 0,3 métertől 32 méterig. A Nyírség az alföldi tájak közül az egyik legváltozatosabb és legszebb terület, a felszíni formák sokféleségéből következően. A felszínformák közül a jellemzőek: a szélbarázdák /különböző szélességű mélyedések 100-700 m, 1500 méteres szélbarázdák is kialakultak/, a garmadák /parabola alakú és hosszanti, hossza 80-200 m, magassága 3-8 m, 3-6 tagból áll, garmada mező/, akkumulációs homokmezők /Nyírgelse határában a Hoportyó 182 m magas /, a homokgerincek /maradékgerincek/, a deflációs maradványok, a folyóvölgymaradványok /Kisebb-nagyobb tavak képződnek, Pl.: Nyíregyházi Sóstó/. Az ősidőkben, a népvándorlás időszakában, a vármegyében sok vizes terület, mocsaras világ volt, a nyílt vizeket szaporította a sok tó, amely az esőből, hóléből gyűlt össze, a települések közötti mozgás egyik legfontosabb módszere volt a csónakkal való közlekedés. A terület mezőgazdasági művelésre alkalmatlan volt.

A Nyírségnek a legrégibb része összefüggő erdő volt. Ma már csak maradványai vannak ennek az ősi világnak. Egyetlen nagyobb tölgyes a Tornyospálcai Pálca-erdő, Bátorligeten a Nyírség összes jellegzetes tájrészleteit megtaláljuk, a széles füves buckákat, a laposokat, a zsombékosokat, a láperdőket, a nyíreseket, tölgyeseket, a virághímes réteket. A Nyírség ősi tó-, láp- és mocsárvilágának megszüntetése, a lefolyástalan, pangó vizek elvezetésére 1806-ban, Kállay Miklós, Szabolcs vármegye alispánjának kezdeményezésére a „vármegyei árok építésével indult, majd a Rétköz árteret átszelő Belfőcsatorna, 1879-től 1883-ig a 91 km hosszú Lónyai-főcsatorna, három évre hat darab főfolyás 750 km hosszban épült meg. A betorkoló főfolyások hossza: Vajai főfolyás 47 km, Máriapócsi főfolyás 37 km, Bogdányi főfolyás 5 km, Sényői főfolyás 18 km, Kállói főfolyás 55 km, Érpataki főfolyás 46 km, Simai főfolyás 32 km hosszú. A lecsapoló csatornák építése egészen 1939-ig tartott. A Lónyai-csatornához tartozó nyírvíz levezetőárkok /főfolyások/ mellett az alsó, keleti és közép nyírvíz-belvíz levező rendszerek is kiépültek. Így a Nyírség belvízlevező csatornáinak hossza meghaladja a 3200 km-t. A Tiszát 1846-tól 1853-ig védőgátak közé szorították. A Nyírvíz Szabályozó Társulat 1879-ben alakult meg és ekkor készült el a Nyírség vízszabályozásának terve. Az övcsatornát először Nyírvíz-gyűjtőcsatornának nevezték el, később a Felső-Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat akkori elnökéről, Gróf Lónyay Menyhért korábbi miniszterelnökről Lónyay-főcsatornának keresztelték át. A Lónyay-főcsatornának a legkeletibb eredési ága a Karász-Gyulaházi-csatorna, ami belefolyik a Kár- tavi-csatornába, mint a másik fő eredési ág. A Kár- tavi-csatorna egyesül a Vajai-főfolyással, lényegében itt kezdődik a Lónyay-főcsatorna.

lonyay_2-1.jpg

                            Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjének területi megosztása. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kisleta.blog.hu/api/trackback/id/tr327015203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.