Pénzes István földműves napszámos, római katolikus 22 évesen házasságot a görög katolikus 18 éves Hajdu Annával 1919.december 29 –én Kislétán kötött. A házasság kötéskor tanúként jelen volt Farkas János, Holocskós Gyula, a törvény értelmében Arendáczky Gyula anyakönyvvezető nyilvánította házastársaknak. A család először Kislétán a Kállói úton édesanyám testvérével Hajdú András családjával együtt lakott.
Pénzes István, Hajdu Anna házassági anyakönyvi kivonat
Az első gyerek 4/1. Pénzes Sándor 1920 októberében született. Sándor hét éves korában beteg lett, hideg tóban megfürdött, később Gencsy Károly agara megharapta, a harapás miatt Budapestre is felvitték gyógykezeltetni, két évig gipszben volt. 1940. február 24.-én de. 5 órakor 19 évesen tüdőgyulladásban halt meg. Kislétán született 1922. december 16.-án István, 1925.február 12.-én Károly, 1927, június 28.-án Pál. A Kislétai Kistanya, Gencsy birtokára történt 1929-beni kiköltözés után született 1931. március 8.-án János, 1933.február 25.-én György, 1935. október 8.-án Anna, 1938. július 27.-én József, 1941. március 10.-én László, 1944. június 11.-én Piroska. Kislétára 1945-ben költöztünk be Pócsi út 22. alatt lévő családi házban, 1950. november Klára nevű kislány született, aki nem sokáig élt. A családi ház vályogból készült falait utólag a szüleim alákövezték. A ház nagyszobából, konyhából és a hátsószobából állt. A villanyáramot az 50-es évek elején vezettük be. A ház vonalában, folytatásként nyári konyha, és istálló volt. Később dohánypajtát építettünk. Az udvaron ásott, betongyűrűs gémes kút biztosította a vizet, ami ivásra alkalmatlan volt. Az ivóvizet 800 m-re, a piacon lévő fúrt kútból hordtuk.
Pénzes István, Pénzes József, Kisléta, Pócsi u. 22.,1952.
id. Pénzes István, a tehenek kifogása.
A második világháború után a földosztás keretében a nyolc élő gyerek után 8 kataszteri hold földet kapott a család. Édesapám hozzáértése alapján a gazdálkodást két tehénnel kezdte meg. A tehenek végezték a talajmunkát, a szállítási feladatokat. A szekér vontatását a járom közbeiktatásával végezték, a két tehén járomba történő befogását gyakran egyedül végeztem, a tehenek helyükre történő vezetés után a járom felemelésével először az egyik tehén nyakához tettem, majd a járomszeg helyére helyezésével a tehén nyaka a járomban rögzítésre került. A máik tehén nyakát hasonlóan rögzíttettem. Különös hozzáértésre volt szükség a széna, szalma, a learatott, kévébe kötött termény szekérre történő felrakására és rögzítésére. A vendégoldal rudak, kereszt rudak megfelelő elhelyezését mindég édesapám irányította. Az udvarba behordott terményeket kévés kazalba raktuk. A gépállomás létre jöttével a körmös traktor cséplőgéppel járta az utcákat és az udvaron kalákában, a gazdálkodók egymásnak segítve végezték el a termény cséplését. Az egyik udvarunkon történő cséplés alkalmával Verba Gyuri, keresztanyám fia a nyári szünetben itthon tartózkodott és szívesen foglalkozott velem. Keresztanyáméktól a nyakában hozott haza, együtt néztük a cséplést. A kertben lévő finom veres szilvafát is meglátogattuk, amiből jóllaktunk.
A talajművelő eszközök közül rendelkeztünk a két tehénnel vontatott vasekével. A kétkerekű taliga és az eke összhangját a beállítási lehetőségekkel lehetett biztosítani. Az eke gerenda első részének magasságát a zárt ívelt részben szabályoztuk, amellyel a szántás mélységét befolyásoltuk. A gerendán lévő kereszt bal és jobboldalához a taligától kiinduló láncot csatlakoztattuk, amellyel a barázda szélességét állítottuk. Az eke beállítását gyakran édesapámmal közösen csináltuk. A kezdő barázda húzásakor a teheneket vezetni kellett, a következő barázda esetében a vasekét véglegesen beállítottuk. A növények sorközműveléshez használt ekekapa beállítása számomra egyszerűbbnek tűnt, a növényeket nem veszélyeztetve állítottuk be a két kapát, az első kétszárnyú kapa beállításánál a művelés mélységét kellett figyelembe venni.
Pénzes Istvánné, 1930.
Pénzes Istvánné gyerekeivel, János, Anna, György, Pál, 1937.
Édesapánk a 4 elemi iskolát elvégezte, ami akkortájt ritkaságszámba ment, jól irt, olvasott és számolt. A Gencsy Károly uradalmában napszámosként kezdte, később lovas kocsis, majd parádés kocsis, 1929-től 1945-ig Gencsy Károly birtokának Kistanyai részén tanyagazdaként dolgozott. A többi cselédekhez viszonyítva valamivel jobban éltünk, kisebb kedvezményben részesültünk, ingyenes tehéntartás, stb., a cselédlakás azonban nem különbözött. A jövedelemből édesapám három helyen egy-egy kishold földet vásárolt, a Nyírbogáti szőlőben vett területet szőlővel beültették, jelentős része borszőlő volt, kisebb része direkt termő, delavári. Édesanyám a szőlő ültetését úgy végezte, hogy a szopós gyereket is kivitte, előfordult, hogy a hátára kötötte. A kis szőlő mélyedésébe gyümölcsfa volt ültetve, jonatán-, batul-, rozmaring alma, szilva. A másik oldalban lévő szőlő elején szeptemberben érő, valószínű boscobak körte és egy nyári cirkás almafa volt, a szőlő végén cseresznye és meggyfa termett. A permetezést rendszeresen végeztük rézgáliccal, kékkővel. Édesapámmal a permetezés, locsolás napján korán tehénszekérrel indultunk, a kádba a rézgálicot belógattuk és mire kiértünk a benne lévő vízben elolvadt. A szüret alkalmával a család ráérő tagjai szívesen segítettek.
Pénzes Istváné, Juci, Pénzes Anna, 1954.
Szőlő szüret a Nyírbogáti szőlőben, Pénzes József, 1954.
Édesapám a felszabadulás után egyéni gazdálkodó volt, nyolc hold földen gazdálkodott. A szövetkezet létrejötte után termelőszövetkezetben dolgozott. A nyugdíjas éveiben egyre gyengébb volt, ennek ellenére a háztájiban, minimális szántón, a szőlőben és a ház körül végezte a mindennapi munkáját szántást, vetést, növényápolást, betakarítást, szőlőszüretet, a boroshordók-, a bor kezelését, a tejet adó, az igavonásra is használt két tehén naponkénti ellátását, a nyári hónapokban a legeltetését.
A gyerekekhez kötődő szeretete, az együtt végzett munkák során tapasztalt segítőkészsége, a gyerekek felnőttként történő kezelése, a vélemények meghallgatása, a gyerekek tanításának, többre vitelének elkötelezettsége, a szorgalma, nyugalma és türelme napjainkban is példaképként él bennünk. A gyerekeitől bármit akart, csak kérés formájában közölte, nagyon ritkán emelte fel a hangját, a kezét soha. A gyerekek szorosan kötődtek édesapámhoz, közös élményekről napjainkba is szívesen beszélnek. A térdén ülve valamennyi gyerek hallhatta az általa mondott meséket, történeteket, kedvenc dalait, Fehér László lovat lopott, Hej cigány lány, cigány lány.
Az 57 éves édesapám a másodikos középiskolás Jóska bátyámmal 1954-ben a Taktaharkányi Állami Gazdaságban a megélhetéshez szükséges terményért kézi aratáson vettek részt. Az egyik hétfőn hajnalban gyalog mentek a Máriapócsi Vasútállomásra, késésben voltak és ezért szaladni is kellett. Jóska felugrott, édesapámnak nem sikerült a vonatra felugrani, megcsúszott, visszaesett, szerencsére komolyabb baleset nem történt, a vonattal nem tudott az aratáshoz elmenni.
Az általános iskola utolsó három évében Piroska húgommal tartózkodtunk otthon. A középiskolában Nyíregyházán járó Nővérem Annuska, Bátyám Jóska kollégiumban laktak, csak szünetben és a nyári iskola szünet időszakában tartózkodtak otthon. A családot alapított testvéreim ritkában, ünnepek, szabadságok alkalmával látogattak haza. Az egyetemre jártam, amikor 1961 tavaszán, Húsvét alkalmával öt testvér mellett János felesége, fia, szüleim, nagymamám és Pali első fia is a családi háznál tartózkodott és fényképeket készítettünk.
Balról jobbra: Pénzes István, Attila, Jóska, Piroska, Pénzes Istvánné,
János, Jánoska, Cirike, Gliba Endréné, Anci, Laci /1961. Kisléta/
Az egyik dohánytörés alkalmával, általános iskolában ötödikes lehettem, amikor édesapám többedmagával a színdohányt törte. A dohánykórót irtókapával nekem kellett kivágnom, az egyik vágáskor elértem édesapám hátát, az ing leszakadt, a háta vérzett. A sérülés nem volt komoly, de az ijedtségem annál nagyobb volt. A jelenlévők azonnal odajöttek, a vért letörölték, ami nem volt tartós, az inget megigazították. Édesapám odaszólt óvatosabb legyek, arrébb vágjam a dohánykórót. Az általános iskolás korom felső tagozatában gyakran, korán reggel, hajnalban, nyolc óráig kellett kihajtani a teheneket legeltetni. Többször előfordult, hogy édesapám ébresztett, kelj fel Laci, ki kellene hajtani a teheneket, részemről egy fordulat, nyöszörgés, ha nincs kedved, kihajtom én - mondta édesapám és úgy is történt. A legutóbb Gyuri bátyám részéről Győrújbarátban is elmeséltek szerint Pista bátyám a Kistanyán ökrös szekérrel dolgozott édesapám irányítása alatt. Édesapám korán megetette a Csengő és Virág nevű ökröket, megtisztította, befogta őket a szekérbe, megrakta trágyával, Pista még ekkor sem érkezett meg, neki kellett egy fordulót megtenni. Pista a szükséges következtetés levonta, másnap igyekezett időben megérkezni a munkába.
A családba tizenegy gyerek 1920-tól 1950-ig született, nehéz körülmények között nevelkedtek, szerető édesapaként minden lehetségest megtett értük. A nehéz körülmények, cselédsors, a gazdasági világválság, a világháború, szegénység között is a családért édesanyámmal együtt áldozatos munkát végeztek. A gyerekek fejlődése, többre vitele érdekében mindennap igyekeztek a minimális feltételeket megteremteni.
A gyerekek 1945 előtt is iskolába jártak, a 6 elemit elvégezték. Az elemi elvégzése után Nyírbátorban Károly cipész, Pali géplakatos szakmát tanult, János a 6 elemi iskola befejezése után polgáriba folytatta a tanulást. Az 1945 utáni szocialista rendszer nyújtotta tanulási lehetőségeket a többi gyerekek kihasználták. A családnak a tanulás feltételeinek biztosítása már nem jelentett a korábbiakhoz hasonló nehézséget, nagy terhet.
Édesapám 1965. október 15.-t megélt utolsó napon is kukoricát tört édesanyámmal, tehénszekérrel hazaszállította, a padlásra történő felhordását másnapra hagyta, kocsmába nem járt, de ez este elment a közelben lévő kocsmába egy fröccs megivására, éjszaka rövid szenvedés, haláltusa után itt hagyta a szobában lévő édesanyánkat, a távollévő gyerekeit, azok családtagjait, rokonokat, ismerősöket.
